A Samsung szinte mindig kétféle rendszerchippel szokta elindítani a Galaxy S szériát, és az idei év sem lesz más ebből a szempontból. Most pedig részletesen fény derült arra, hogy hol, melyik modellel lehet számolni. Érdeles módon most más a helyzet, mint korábban volt.

A Galaxy S22 Magyarországra az Exynos 2200 rendszerchippel jön. Ezt lehet tudni a bemutató pillanat óta. Ugyanakkor több olyan régió is van, ahol korábban a Samsung még ugyanúgy az Exynos chipeket használta, mint hazánkban, ebben a körben viszont már lesz a helyzet, és Snapdragonra vált.

A korábbi években az volt a bevett gyakorlat, hogy a Samsung hazájában, Dél-Koreában, és az Egyesült Államokban jelentek meg azok a Galaxy S modellek, amik a Qualcomm által fejlesztett csúcskategóriás rendszerchipet veszik használatba. Lényegében többségben voltak azok a helyek, ahol a Samsung által fejlesztett Exynos chip volt alkalmazásba véve. Most azonban fordult a kocka.

Galéria megnyitása

Most, hogy mindenhol bemutatkozott a Galaxy S22, és kirajzolódott, hogy melyik régióban melyik variáns lesz elérhető, azt lehet látni, hogy az Exynos használata eléggé visszaszorult. Mondhatni, hogy már kizárólag Európában fognak ilyen készülékek a boltokba kerülni. Az Egyesült Királyság az az Európai Unió területén lesz használatos a AMD grafikus egységével ellátott Exynos 2200. Észak-Amerikában, Ausztráliában, Ázsia nagyobb piacain, valamint Afrika érintett területein is a Snapdragon 8 Gen 1-nek szavazott bizalmat a Samsung.

Galéria megnyitása

Egyébként az új rendszerchipek nagyon hasonlóak, attól eltekintve, hogy az integrált grafikus vezérlő más. Az Exynos 2200 előnye például abban lehet, hogy az a lapka a világon elsőként támogatja a ray tracing technológia harceres gyorsítását mobilos keretek között. A Snapdragon 8 Gen 1 viszont az eddigi mérések alapján nagyobb teljesítményre képes szinten minden téren. Azt nem lehet tudni, hogy a Samsung miért döntött most úgy, hogy már jóformán csak Európára korlátozza az Exynos rendszerchipnek a használatát. Több oka is lehet ennek.

Galéria megnyitása

Elképzelhető, hogy ez valamilyen gyártói megállapodásra vezethető vissza. De az is benne van a pakliban, hogy egyszerűen a chiphiány áll a háttérben. Tudniillik a Samsung gyártja a Qualcomm chipeket is, és a Qualcomm az egyik legfontosabb partnere, így elsődleges talán neki biztosítja a gyártási kapacitását, nem pedig a saját termékeinek az előállítására. Így viszont nem készül annyi Exynos lapka, hogy nagyobb területet tudjon ellátni ilyen alapokra épülő Galaxy S22 modellekkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Merwenus
Merwenus
2022. febr. 13. 11:52
#1

Ha van megállapodás, akkor miért nem a kóreai vagy amerikai piaccal csesz ki, és árasztja el a szutyok chipjeivel őket?

Vissza az oldal tetejére