Mint az ismeretes, a Google lerántotta a leplet a ChatGPT riválisáról, a Bardról, és a Google részéről ez alapvetően egy jó hír lehetne, de a dolgok rossz irányt vettek, mikor kiderült, hogy a szolgáltatás ténybeli tévedést hozott össze még úgy is, hogy alig néhány kérést szegeztek neki. Ezáltal a Bard bejelentése eléggé emlékezetesre sikerült: dollármilliárdokkal esett a vállalat piaci értéke a részvényárfolyam csökkenése okán.
Most a CNBC arról számolt be, hogy a Google dolgozói a színfalak mögött élesen bírálták a vezetőséget a chatbot bemutatása miatt. Több szakember is azt mondta, hogy elsiették és elrontották az egészet. Sokan támadták a lépés miatt Sundar Pichait, a vállalat vezérigazgatóját, aki maga számolt be a fejlesztésről a médiának.
Különösen kínos lett a történet azért, mert a Google egyáltalán nem volt körültekintő a bemutató összeállításakor, hiszen észrevehették volna a rendszer hibáját. Pichai pedig pont azt hangsúlyozta ki, hogy a konkurenciával szemben a Bard mennyivel pontosabb és minőségibb válaszokat képes adni annak köszönhetően, hogy közvetlenül az internetről tudja az adatokat beszerezni, nem egy korábbi adatbázisra kell támaszkodni. Ezt követően hozott össze egy szarvashibát, egy tényt nem tudott pontosan közölni.
„Kedves Sundar, a Bard indítása és az elbocsátások elsietett, elfuserált és rövidlátó döntések voltak.” – írta a vállalat egyik munkavállalója a CNBC hasábjain megjelent hírre a közösségi médiában reagálva. A dolgozó utalt arra is, hogy a Google éppen most dolgozik azon, hogy nagyjából 12 ezer dolgozótól váljon meg. Korábban néhány lap arról is beszámolt, hogy a cég döntése nyomán a legkülönbözőbb munkaköröket betöltő dolgozóktól válnak meg, például masszőröket építenek le nagy létszámban. De olyan szakembereknek is mennie kell majd, akik a vállalat nagy nyelvi modelljein munkálkodtak, ami például a Bard alapját is biztosítja.
„A Bard pánikszerű piacra dobása megerősítette a piac félelmét velünk kapcsolatban.” – írta egy másik munkavállaló. Miközben a Google berkeiben a dolgozók már mémeket is faragtak abból, ami az utóbbi időben zajlott a cégnél; például egy szemétlerakóban keletkezett tűzvészhez hasonlították a vállalat elmúlt hónapjait.
Nem tudni, hogy ezt a fejetlenséget, hogy tudja majd rendbe hozni a vállalat, de remélhetőleg mindent sikerül a megfelelően mederbe terelni. Az biztos, hogy egyelőre nincsen minden rendben, hiszen a háttérben Jeff Dean és Sundar Pichai is aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy lemaradásban vannak. Állítólag már arra a szintre jutottak, hogy Larry Page és Sergey Brin alapítókat is segítségül hívták a megfelelő válaszlépések kidolgozására. Egyelőre egészen biztos, hogy a vállalat nem igazán találja a megfelelő utat, a Bard korai bemutatója ismételten csak az OpenAI és a Microsoft malmára hajtotta a vizet.
Több mint 100 milliárd dollárral csökkent mostanra a Google piaci értéke ahhoz a szinthez képest, ahol a Bard bemutatása előtt állt. A szarvashiba nélkül nem lett volna gond egyébként, mert a Bard leleplezése utáni időszakban még 3-4 százalékos erősödést tudott elérni a cég, szóval alapvetően elégedettek voltak a befektetők. A hiba után két napon is sokat esett, és több mint 11%-os mínuszban zárta az elmúlt hetet.