A nagy PlayStation 5 összefoglalónkból kihagytuk a visszafelé-kompatibilitással kapcsolatos dolgokat, ugyanis szerettünk volna néhány információra várni, amik megerősítik a Mark Cerny által elmondottakat. Mostanra azonban úgy látszik, hogy letisztult a kép, és helyzet némileg csalódást keltő.

A helyzet ugyanis az, hogy a PS5 magas órajelei miatt minden egyes címet egyesével kell letesztelni:

"A PS4-es és a PS4 Pro-s címek magasabb órajelen futtatása hozott némi komplexitást magával, mivel olyan mértékben nőnek az órajelek az új konzolnál, hogy néhány játék programkódja ezzel nem tud megbirkózni. Ennek megfelelően a tesztelést egyesével kell elvégezni" - mondta Cerny.

A PS5 vezető rendszermérnöke elmondta, hogy a Sony a játékidő alapján legnépszerűbb 100 darab PS4-es játékkal kezdi a tesztelést, és egyelőre jók az eredmények. A szakember arra számít, hogy a PS5 megjelenésére ennek a 100 címnek a nagy többsége működni fog az új konzolon. Ahogy a technikai bemutatónkban leírtuk, a PS4-es játékok futtathatók lesznek külső HDD-ről is, azokhoz nem feltétlenül szükséges majd a belső SSD meghajtót használni, de természetesen ennek sincs akadálya.

Szomorú viszont, hogy egyáltalán nem esett szó a PS1-2-3-as visszafelé-kompatibilitásról, holott a konkurens Microsoft nagyon teljesít azon a téren, hogy a régebbi konzoljainak címeit elérhetővé teszi.

Az Xbox Series X a megjelenésekor támogatni fog minden egyes Xbox One-ra megjelent játékot, amiket ráadásul emulációs réteg nélkül lesz képes futtatni. Ráadásul szintén futni fog az új konzolon minden olyan Xbox 360-as és eredeti Xboxra készült játék, amik jelenleg is elérhetők a visszafelé-kompatibilitás tekintetében, ami most már lefed gyakorlatilag minden fontos címet a Microsoft első két konzoljáról.

A Microsoft tehát valódi, négygenerációs kompatibilitást ígér, ráadásul minden, az Xbox One-hoz kiadott kiegészítő is működni fog az Xbox Series X-szel. Ezzel kapcsolatban a Sony egyelőre nem nyilatkozott, ott nem egyértelmű, hogy a PS4-es hardverek közül mi az, ami kompatibilis lehet az új géppel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Adzo82
Adzo82
2020. márc. 26. 17:29
#5

Én azért még szeretnék játszani egy-két ütősebb régi címmel nagyobb képkocka/másodperccel. Ez a 30 fps engem kikészít. Jó! Igen! Gyökér pc-s vagyok, de van pro-m és imádon a Sony exkluzívokat :)

mtrx220
mtrx220
2020. márc. 23. 9:58
#4

Szerintem ez csak marketing fogás, semmi több. Most gondolja meg mindenki, mi a francért akarsz játszani 10+ éves játékokkal? Eddig miért nem? Miért pont most? Csak, hogy elmondhasd? Hülye vagy? Megveszed a csúcs konzolt, passziánszra? Aztán amikor felrakod, hát jajj erre nem így emlékeztem. LOL!

Értem én, hogy az X-box esetében ez jól hangzik, de semmi másról nem szól csak a számokról. Clickbait az egész,  csak hogy többet tudjanak odarakni a PR anyagba. Mert ez előny. Tényleg az? Lárifári. Sok újságíró meg elhiszi, hogy az, legalább tudnak miről izzadni, és már most temetik a Ps-t.  Show az egész. Még meg sem jelent, de már feltételekbe bocsátkozunk.

Szerintem az előny a minőségi játékok letétele az asztalra - most és a jövőben. Platformtól függetlenül. Aki meg nosztalgiázni akar, az vegyen egy olyan konzolt húszezerért - amire az adott játék készült. Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, akkor elbuksz - mert ez egy idealista hozzáállás, és életképtelen. Eddig mindenki belebukott, mindenki. De a Ms ezt nem hajlandó belátni, és csak megpróbálja.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 22. 17:13
#3

Csak egy ket utos cim kene a microsoftnak es szopoagra is kuldik a sonyt.

De Igazabol egyiket se sajnalnam.

Szerintem egy normalis legyszerusitett os es a ket vasdarabnak semmi letjogosulsaga nem lenne.

LKaresz
LKaresz
2020. márc. 21. 11:47
#2

Volt PS2-őm, de nem szeretnék az akkori játékokkal játszani, viszont a jelenlegi játékaimmal játszanék az új platformon. Annak aki a 20 éves GranTurismoval szeretne nyomulni, sajna be kell nyelni. A fiamnak is csak a Fortnite lesz a lényeg.

KionHUN
KionHUN
2020. márc. 21. 0:03
#1

Azóta 4000+

Vissza az oldal tetejére