A Sony és a Microsoft is folyamatosan készíti elő a terepet a novemberi konzolrajtokra, hol tisztogatással, hol az emberek figyelmének felkeltésével, de azon vannak, hogy egyértelmű legyen a változás szele.
A Sony első körön tisztogatást tervez a boltjaiban. A webes felületről és a telefonos applikációból örökre el fognak tűnni a PlayStation 3-as, PSP-s és PS Vitás címek, illetve novembertől kezdődően a PlayStation 4-es appok vásárlási lehetősége is megszűnik az avatarokkal és a témákkal együtt. Emellé még az is hozzájön, hogy a kívánságlistára pakolt cuccok is el fognak tűnni, vagyis a Sony mindent elkövet annak érdekében, hogy ne tudjunk olyan dolgokat vásárolni weben és telefonon keresztül, ami a PS5-tel nem kompatibilis.
Emellett viszont továbbra is megmarad a lehetőség, hogyha rendelkezünk PS3, PSP, PS Vita vagy PS4 konzollal, akkor azokat elindítva, közvetlenül az eszközről elérjük a kívánt tartalmakat. Nem szűnik meg tehát teljesen a PS Store támogatása a régi konzolok esetében sem.
A Microsoft pedig egyelőre a gyakorlati változtatások helyett a marketingre helyezi a hangsúlyt. Egyelőre erre szükségük is lesz, hiszen az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy PlayStation 5 dominancia várható az előrendelések alapján, igaz, ez a helyzet még változhat a novemberi startig.
Az Xbox új reklámfilmje a Power Your Dreams névre hallgat és a reklámfilm főszereplőjének az Oscar jelölt Daniel Kauuya-t választották ki és a HBO Euphoria sorozatának a zeneszerzőjének az Euphoria című számát használták fel, így remélve, hogy a leendő vásárlók beletudják élni magukat az álmodó szerepébe.






























