Az Egyesült Királyság kormányzata egy igen fontos lépésről adott tájékoztatást, amelynek értelmében az elkövetkező évek folyamán jelentősen javulhat az időjárás-előrejelzések pontossága, amely több szempontból is kiemelten fontos. A fejlesztésre részben azért kerül sor, mert a jelenlegi infrastruktúra, amely három darab Cray XC40-es szuperszámítógép-fürtből áll, 2022 folyamán eléri életciklusa végét, így mindenképpen új hardverre lesz szükség a kiváltásához. Másrészt azért is fontos a befektetés, mert pontosabb előrejelzési modellekre van szükség az egyre változékonyabb időjárás miatt, amely a klímaváltozás számlájára írható, ugyanakkor a klímaváltozás hatásait feltérképező számításokra is egyre nagyobb erőforrást kell fordítani, hogy jobban lehessen látni, milyen változásokat hoz a jövő.
Annak érdekében, hogy a fenti célok teljesíthetőek legyenek, 1,2 milliárd angol fontnak megfelelő összeget különítettek el a projektre. Az összeg nagyságát remekül szemlélteti, hogy a jelenlegi Cray XC40-es szuperszámítógép-fürtök, amelyek 2014 folyamán álltak csatasorba, mindössze egytizedébe kerültek anno annak, mint amennyit az új szuperszámítógép-fürt, illetve a hozzá tartozó infrastruktúra kóstál.
A Met Office működését segítő szuperszámítógép-fürt az aktuális rendszerhez képest hatszor nagyobb számítási teljesítménnyel rendelkezik majd a következő évek során, ám mivel egy tízéves projektről beszélünk, 2032-re további háromszoros növekedésre lehet számítani számítási teljesítmény terén. A kormányzat által megszabott 1,2 milliárd angol fontos költségvetésnek csak egy részét teszi ki a szuperszámítógép-fürt építése, ugyanis a projekt 854 millió angol fontba fog kerülni, míg a fennmaradó összeget az előrejelzéshez szükséges infrastruktúra fejlesztésére költik, így egyebek mellett fejlesztik a megfigyelő hálózatot, valamint az egyes időjárás-megfigyelő állomásokat is modernizálhatják.
A befektetés egészen biztosan megtérül majd, hiszen a jelenlegi infrastruktúra is kétmilliárd fontnyi előnyt hozott szociális és gazdasági téren, ugyanis segítségével javult a szélsőséges időjárási körülmények, illetve a hozzájuk tartozó veszélyhelyzetek előrejelzése.
Mivel manapság az időjárás egyre szeszélyesebb és változékonyabb, az új szuperszámítógép-fürttel az extrém időjárási helyzetekkel és a klíma változásaival kapcsolatban még biztosabb előrejelzések készülhetnek, amelyek több terület számára is hasznosak lehetnek. Sokkal pontosabb lesz a komolyabb viharok előrejelzése, valamint az áradásokkal kapcsolatos védekezést is magasabb szintre lehet emelni, illetve a védekezés optimális helyszíneit is pontosabban meg lehet majd állapítani.
Az esőzésekkel kapcsolatos előrejelzések részletesebb és pontosabb előrejelzése révén a Környezetvédelmi Ügynökség gyorsabban telepíthet mobilgátakat a szükséges helyekre, de a fejlettebb előrejelzésekből a repülőterek is profitálhatnak, hiszen időben felkészülhetnek az esetleges, károkkal is fenyegető veszélyhelyzetekre. Végül, de nem utolsó sorban az energiaszektor is könnyebben felkészülhet az esetleges áramszünetekkel járó időjárási eseményekre, valamint az energiafogyasztás várható hullámzásait is könnyebb lesz lereagálniuk.
Az új szuperszámítógép-fürt 2022-ben kapcsolódhat be a munkába, addig viszont a jelenlegi rendszerre támaszkodnak majd a szakemberek. Az aktuális rendszer egyébként már bizonyított, ugyanis a nagyobb viharokat időben előre lehetett jelezni vele: a Ciara és a Dennis viharokat például a szárazföldet érésük előtt 5 nappal látták a szakemberek, így könnyebb volt rájuk felkészülni, igaz, még így is nagy károkat okoztak. Az új rendszer a jelenlegihez képest már sokkal gyakrabban frissíti az előrejelzési modelleket: az aktuális három óráról mindössze egy órára csökken a frissítés gyakorisága, ami segíteni fog a pontosabb előrejelzésben.
































