A Studio Wildcard változásokat jelentett be az Arkkal és folytatásával kapcsolatban. Az első és legfontosabb, hogy a Vin Diesel közreműködésével készülő Ark 2 megjelenése átcsúszik 2024 végére. Ennek a legfőbb oka, hogy a játék az Unreal Engine 5-re készül, amivel még barátkoznak a fejlesztők.

"Az Unreal Engine 5 elképesztően új technológia nekünk és másoknak is, és azt szeretnénk, ha a lehető legtöbbet tudnánk kihozni belőle. A végeredmény egy olyan méretű játék lesz, amilyet a stúdiónk korábban még nem csinált" - szól a készítők indoklása. "Ahogy tanuljuk a motort és dolgozunk a második részen, elkezdtük átállítani a munkafolyamatainkat, ez a fejlesztés ugyanis teljesen új generációs megoldásokat igényel. Ez viszont mindenféle mellékes egyéb dologgal jár, ami miatt több időre van szükségünk" - teszik hozzá.

A Studio Wildcard megerősítette, hogy ebben az évben nem is fognak semmiféle videót, képet, vagy bármi mást kiadni az Ark 2-ből.

Cserébe viszont augusztusban érkezik az első Ark felújított változata, mégpedig Ark: Survival Ascended néven. Ennek a megjelenése PC-re, PS5-re és Xbox Series-konzolokra várható, és elméletileg minden DLC-t tartalmazni fog. PC-re és Xboxra érkezik egy Ark Respawned Bundle nemvű csomag is, ami tartalmazza a felújított verziót és az Ark 2-t is (amikor az megjelenik), mindezt 49,99 dollárért. Ha ezt választjuk, az Artk 2 bétájához is hozzáférést kapunk. PS5-re azért nem jön, mert az Ark 2 PC/Xbox-exkluzív.

Ezzel párhuzamosan idén megszűnik az alap Ark támogatása, és az év végén leállítják a szervereket is. Amikor ez megtörténik, egy végső mentést feltöltenek majd a készítők, így a felhasználók saját maguk újrahosztolhatják a játékot, és lehetnek single player, nem-dedikált és dedikált nem hivatalos szerverek is. Viszont hivatalos, támogatott szerverei onnantól kezdve már csak a felújított verziónak lesznek.

Ez nem okozott túl nagy örömöt a felhasználók körében, hiszen így ha hivatalos szervereken, fejlesztők által támogatott játékkal szeretnének játszani, akkor meg kell venniük a felújított verziót. Éppen ezért sokan azt követelik, hogy akik már megvették az alapjátékot (és azok DLC-it), azok számára a felújított verzió legyen ingyenes.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gargoyl
gargoyl
2023. ápr. 7. 20:36
#3

Nem tudom mit akarnak  ha még support sincs a szervereken(Legacy official).Ha még valami újítást hozna a grafikán kívűl akkor talán,de megvenni ua. a játékot szebb grafikával 1-1,5 évre míg ki nem jön az ark2 .Hááát...

Éjfúria
Éjfúria
2023. ápr. 6. 19:27
#2

Amikor jött a hír Steamen április elsején azt hittem, hogy csak tréfálnak... Nos végül kiderült, hogy nem! Uhh... Hát ezzel jól lejáratta magát a cég, de a fő bűnös úgy látszik, hogy a kiadójuk a Snail Games, ami már a múltban is élt hasonló cash grab módszerekkel... Nagyon nem örülök az újabb csúszásnak főleg, hogy így is már hányszor eljátszották ezt! Másfél év... Atyagatya! Szerencsére a hivatalos szerverlelövés nem érint, mivel van egy saját ARK szerverem, (normális játszható szorzókkal) de így is nagy szívás azoknak akik több ezer órát beleöltek... Főleg azokkal a szorzókkal és viszontagságokkal! Részvétem! Az Unreal Engine 5-ös portolás dicséretes és amúgy alig várom, de anno egy twitter bejegyzésben az állt, hogy ez egy ingyenes update lesz. Erre meg hónapokkal később bejelentik, hogy 50 Euró lesz, plusz újra lehet venni a DLC-ket! Na igen... Ezt nevezem aztán cash grabnek! Így is tele van még az alapjáték is súlyos durva bugokkal, az optimalizációról meg inkább nem is beszélek, mert mint olyan az nem létező fogalom ebben a játékban! Akármennyire is szeretem magát a játékot, ezekről a dolgokról mégsem hunyhatok szemet! Nagyon melegen ajánlom, hogy az ARK 2 ha kijön, akkor ne Early Accessként kezdje a pályafutását, mert akkor aztán tényleg megkapják a magukét!

Éjfúria
Éjfúria
2023. ápr. 7. 13:50

@predike07 Igen, lesznek olyanok is azok ellenére is meg fogják venni, ez tény. De aki még vall elveket és nem adja egy szint alá, azok nem fogják támogatni, hogy folytassák ezeket a trendeket és emiatt bojkottálni fogják. Remek példa erre a No Man's Sky. Amikor kiderült a megjelenésekor, hogy mégsem azt kapják a játékosok ami ígérve lett nekik, elég nagy port kavart és nagyon sokan kiábrándultak a cégből és nem is voltak ezekután kiváncsiak rá. Szerencsére a fejlesztők idővel a jó útra tértek és gatyába rázták a játékot és kemény munkával, de visszaszerezték a becsületüket és tiszteletüket a játékosok részéről. Nem azt mondom, hogy régebben minden jobb volt, de nem véletlenül játszom főleg 15-20 éves játékokkal, mert azokból érződik, hogy szívvel lélekkel lettek csinálva és a fejlsztőknek nem elsősorban a profit lebegett a szemük előtt, valamint a játékosok hülyének nézése. Vannak mai remek kivételek, ahol még megvan ez a mentalitás, de ezek többsége főleg indie csapatokra jellemző (pl. Factorio, Phasmaphobia stb...) Bennük még látom az elhivatást és a bizonyítani akarást! A videójáték számomra egy műveszeti forma valahol és az alkotásról kellene elsősorban szólnia, nem a pénzről. Arra ott a piac, meg a tőzsde. Sajnos a mai fogyasztói társadalomban valóban a pénz az úr, de akkor ne is csodálkozzunk és főleg ne panaszkodjunk, ha minden évben egyre lelketlenebb és csak rókabőr lehúzásásos játékok készülnek! Ha ezek a trendek sikeresnek bizonyulnak, a fejlesztők is ebbe az irányba fognak továbbra is haladni.

Mark29
Mark29
2023. ápr. 6. 15:40
#1

Az 1  is csak annak aki újra megveszi.
Elég szánalmas az amit a devek csinálnak még a mai mércével is de hát aki akar fizessen érte.

Vissza az oldal tetejére