KÉMKEDHETETT A TIKTOK, DE AZ IOS 14 TETTEN ÉRTE

Az Apple egyik biztonsági újítása lebuktatta a népszerű közösségi appot, a cég javítja a hibáját.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. jún. 26. 14:42
Kémkedhetett a TikTok, de az iOS 14 tetten érte

A TikTok a fiatalok körében brutális népszerűségnek örvend, szinte nincs olyan tini, aki nem ismeri a programot. Úgy van több mint 2 milliárd letöltése az applikációnak, hogy már a 20 éves korosztály is az idősebb vonalat erősíti, a 30-on felüliek pedig jó eséllyel nem is hallottak még a szolgáltatásról.

Kínai fejlesztésről van szó, a ByteDance áll mögötte, aki éppen nemrégiben halászta el a Disney-től Kevin Mayerst, hogy a működési igazgató szerepbe lépjen a vállalatnál. A TikTok megítélése meglehetősen vegyes, hiszen van egy óriási rajongótábora, viszont többször is felmerült már a neve kapcsán, hogy biztonsági kockázatot jelent. És most egy meglehetősen kínos esetbe keveredett, ami miatt magyarázkodni kényszerül a ByteDance.

A napokban jelent meg az iOS 14 operációs rendszer, aminek az az egyik kisebb biztonsági újítása, hogy képes jelezni egyebek mellett azt is, hogy egy alkalmazás megpróbált hozzáférni a vágólap tartalmához. És a rendszer visszajelzése szerint ilyen tevékenységen kapta az Apple biztonsági fejlesztése a TikTokot. A fejlesztő szerint viszont egyáltalán nincs arról szó, hogy a TikTok bármilyen módon is megpróbálná olvasni a vágólapot.

Galéria megnyitása

A vágólap olvasása nagyon komoly biztonsági kockázatot jelenthet, hiszen ezen elképesztően sok érzékeny információ fordulhat meg egy okostelefon esetében. Az emberek nemcsak érzékeny üzeneteket, privát telefonszámokat, hanem a kiberbűnözők számára hasznos adatokat is kimásolhatnak. Kerülhet a vágólapra felhasználói név és jelszó párosa, vagy akár bankkártyával kapcsolatos információ is.

A ByteDance természetesen azonnal tagadta, hogy a vágólap információinak megszerzésével próbálkozott volna. A vállalat szerint a TikTok egyik funkciója okozott galibát, és már folyamatban van a hiba, összeférhetetlenség javítása.

„Az ‌iOS 14‌ június 22-i bétaverzióját követően a felhasználók számos népszerű alkalmazás használata közben figyelmeztetéseket láttak. A TikTok esetében ezt egy olyan szolgáltatás váltotta ki, amely az ismétlődő, spam jellegű viselkedés azonosítására szolgál. Az alkalmazás frissített verzióját már benyújtottuk az App Store-ba, és eltávolítottuk a spam-ellenes funkciót az esetleges zavarok kiküszöbölése érdekében.” – közölte a ByteDance a The Telegraph-fal hivatalos közleményben. „A TikTok elkötelezett amellett, hogy megóvja a felhasználók magánéletét, és átlátható legyen alkalmazásunk működéséről.”

A vágólapot figyelő biztonsági frissítés csak egy újítása az iOS 14-nek, amivel a biztonság növelésére koncentrál. Hamar kiderült erről a fejlesztésről, hogy már munkába állt az első béta kiadással együtt, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy a TikTok valóban nem próbált felhasználói adatokhoz jutni, és valóban csak egy hiba miatt generált a rendszer ilyen figyelmeztetéseket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hans648
hans648
2020. jún. 28. 12:40
#5

Lemerném fogadni, azért teszik meg az ilyet, (gyanítom tini lányok) hogy illatos csillámpónit pukizzanak. Mást el sem tudnák képzelni. Mi az a hot coil challenge? Valami féle transzi dolog lehet? Olvastam már korábban arról, hogy van TikTok, de ezt sem fogom használni, mint bármelyik másikat. Régi módi vagyok. Marad a telefon, az SMS, meg az e-mail.

Szefmester
Szefmester
2020. jún. 27. 9:26
#4

Eközben valami emberke reverse enginerelte a progit ami el akar rejtőzni a kutató szemek elől, és talált még érdekességeket. Több infót tárol el szerinte mint a facebook, és a telepítése után -a play vagy egyéb hivatalos áruházból- ismeretlen helyről tölt le magának fájlokat és dolgozik.
https://www.boredpanda.com/tik-tok-reverse-engineered-data-information-collecting/?utm_source=google&utm_medium=organic&utm_campaign=organic

patrik2991
patrik2991
2020. jún. 26. 19:23
#3

Azt kifelejtettétek, hogy azért tart 2 milliárd letöltésnél, mert India a Reddit meg a 9gag közössége ráugrott, hogy behúzzák az értékelését. :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jún. 26. 15:58
#2

"Az Apple egyik biztonsági újítása lebuktatta a népszerű közösségi appot, a cég javítja a hibáját. "

De várjál már. Egy szoftver nem csak ugy véletlenül magától kémkedik, azt direkt rakják bele, akkor hogy javítják ki a "hibat"? Vagy arra céloz, hogy az votl a hiba, hogy észreveték, és jobban elrejtik? :D

Mellesleg a tiktok csak az autisták körében népszerü. Persze azzal is lehet dicsekedni, hogy afféle dolgokat terjesztgetnek mint a mosogatógép tabletta evés, meg a hot coil challange...

peti19870621
peti19870621
2020. jún. 27. 2:26

@PARASZT Reprodukció közben, acut myocardialisban meghalni az ejakulációtól; azaz igazi challange..

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 26. 15:50
#1

Mert van az a hülye aki vágólapra vágva írja be a jelszavát egy txt-ből.

Ez meg csak hiba miért bántsátok őket csak egy nemzetbiztonsági szervezet nem tehetnek róla :)))))

Vissza az oldal tetejére