Mi jöhet a Heavy Rain után? A Kara című tech demo a Quantic Dream legújabb munkája PS3-on, a csapat által fejlesztett új motort használja, a célja, hogy bemutassa és feltárja mire is képes az, mielőtt még ténylegesen belefognának egy új játék készítésébe.
"Tovább akartunk lépni, és még feljebb tenni a lécet az új játékunkhoz" – mondta David Cage a cég elnöke és alapítója. "Rengeteg dolog volt, amit nem tudtunk megvalósítani a Heavy Rainhez használt régi motorral, ezért úgy döntöttünk, teljesen az alapoktól kezdve építünk egy újat. A Kara volt az első alkotás, ami már ezzel az új motorral készült, ezért még nincs optimalizálva, 50%-a van benne a motor jelenlegi tudásának, mivel egy évvel ezelőtt készült.
A Kara nemcsak az új technológia és a PS3 architektúra jobb megértésének szülötte, a Quantic Dream újfajta megközelítést használ a motion capture technológiához, és olyan kifinomultabb módszerekbe fektet be, amelyek már a filmiparban elterjedt CGI normákkal egyenértékűek. "Az eljárást full-performance capture-nek hívjuk" – magyarázta Cage, - "a testet, az arcot és a hangot egyszerre vesszük fel. A legtöbb stúdió a játékiparban ezeket külön-külön rögzíti, nem egyetlen felvétel alatt. Ez utóbbi módszer sem rossz, a Heavy Rain készítése során mi is ezt használtuk, de úgy éreztük, ha több érzelmet, és jobb előadást szeretnénk kapni a színészektől, sokkal jobb eredményhez jutunk, ha mindent egyszerre veszünk fel."
A Heavy Rainhez 20 kamerát használtak, azóta 65 kamerásra fejlesztették tovább a stúdiót, így több színészről is készíthetnek egyszerre felvételt. Az Avatar és a Tinitin is ezzel az eljárással készült. Az új technológiai háttér segítségével a reggel rögzített felvételek délután már a motorral elkészítve láthatóak, így a változtatások is gyorsabbak lehetnek, a munka is jobban hasonlít egy filmstúdióéhoz.
Régen még maga Cage alakította a főszereplőit, a Fahrenheitben ő játszotta Lucas Kane-t, de saját bevallása szerint nem túl jó színész. A technológia fejlődése magával hozta az igényt, hogy valódi színészeket alkalmazzanak, és ahogy az finomodik, úgy lesz szükség egyre nagyobb kaliberű színészekre. Karát Valorie Curry alakította, aki lenyűgözően sokféle érzelmet tud megjeleníteni. A színésznőt 100 jelentkező közül választották ki, és a döntés nem volt nehéz. "Amikor Valorie belépett a szobába, nos már akkor úgy nézett ki, mint egy android. Nem változtattuk meg az arcát és a frizuráját sem. Az előadás, amit bemutatott annyira meggyőző volt, hogy rögtön tudtuk, hogy ő lesz a mi emberünk."
Még nem tudni, hogy a Quantic Dream új játéka tényleg sci-fi témájú lesz-e. "Mindennek a felfedezése érdekel, ami emberi" – mondta Cage rejtélyesen. Nem lényeges, hogy a múltról, a jelenről, vagy a jövőről van-e szó. Az emberi lények, érzelmek és kapcsolatok számítanak, ahogyan érzünk, ahogyan szeretünk, és ahogyan gyűlölünk, ez az, amit szeretnék felfedezni, minden egyéb csak a háttér."
Érdekes problémája a játékok világának, hogy a játékosok, akik velük együtt nőttek fel lassan kinövik őket, és a médium nem nő tovább velük, megmarad a nagy fegyverek, gyors autók szintjén, és a többnyire a fiatalabb korosztályt szolgálja ki. Cage-ék az érettebb közönséget célozzák meg, azokat, akik nem csupán poénokat és adrenalint várnak egy játéktól.































