Hosszú évek várakozása és reménytelensége után az Xbox Game Showcase eseményen végre hivatalosan bemutatkozott a STALKER 2, ráadásul rögtön egy olyan előzetessel, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy in-game felvételeket látunk, még ha nem is igazi játékmenetet. Sajnos azonban nem ez a helyzet.

A fejlesztő GSC Game World megerősítette, hogy az előzetes csak "azt igyekszik demonstrálni, hogy milyen grafikára és atmoszférára törekednek a megjelenésre". Tehát magyarul egy target renderről van szó.

De kiderült azért néhány más dolog is. Korábban a GSC Game World még 2021-re tűzte ki a játék megjelenését, azonban most már azt mondják, hogy egyelőre nem tudnak dátumot mondani, így nem is beszélnek a témáról. Az viszont biztos, hogy a STALKER 2 megjelenik PC-re, konzolok közül pedig elsőként Xbox Series X-re, egy bizonyos exkluzivitási időszak lejártáig. Ezen kívül a játék rögtön a megjelenéskor bekerül majd az Xbox Game Pass szolgáltatásba is, tehát az előfizetők számára ingyenesen elérhető lesz.

Azzal kapcsolatban, hogy a játékmenetet tekintve mire számíthatunk, egyelőre szintén csak rébuszokban beszélnek a fejlesztők. Ezek szerint a STALKER 2 egyfajta keveréke lesz az FPS, az immersive sim és a horror műfajoknak, nagyon kemény atmoszférával.

Azt ígérik, hogy a nyitott világ az egyik legnagyobb lesz, amit valaha láttunk bármilyen játékban, és emellé egy eposzi, nem-lineáris történet társul majd, ahol a döntéseink rövid- és hosszútávon is befolyásolják majd nem csak a zóna történéseit, de a globális eseményeket is. A fejlesztők azt mondják, számos különböző befejezésre számíthatunk.

Minden gyanús

A GSC Game World a STALKER első része után sokáig reszelgette még a játékot, majd belevágott a folytatás elkészítésébe, azonban a stúdiót gyanús körülmények között 2011 decemberében bezárták. Akkor a hivatalos közlemény szerint valamiért mégsem tudtak megállapodni a STALKER jogtulajdonosával, így jobbnak látták, ha máshogy és másként folytatják.

Ezt követően a GSC Game World munkatársai két irányba mentek: egy részük megalapította a 4A Gamest, amelyik azóta is sikeresen dolgozik a Metro-játékokon, míg egy másik részük létrehozta a Vostok Games nevű stúdiót, ami a Survariummal vált közepesen ismertté.

Aztán ismeretlen körülmények között a GSC Game World feltámadt hamvaiból még 2018-ban, és bejelentette, hogy nekiálltak a STALKER 2 fejlesztésének. Azt nem tudni, hogy a csapat kikből tevődik össze, mennyien vannak és milyen költségvetéssel dolgoznak, mint ahogy azt sem, hogy a játék a korábbi terveket viszi-e tovább, vagy teljesen új irányvonalat vesz. Ekkor jelentette be egyébként a GSC Game World, hogy a STALKER 2 majd 2021-ben jelenik meg, ezt a kijelentésüket azonban fentebb már visszavonták.

Éppen ezért egyelőre érdemes mindent fenntartásokkal kezelni, ami a STALKER 2-vel kapcsolatos. Ugyanakkor az is logikusnak tűnik, hogy a Microsoft nem köt csak úgy exkluzivitási megállapodást akárkivel, előtte vélhetően alaposan megnézték, mihez is adják a nevüket, ez pedig adhat okot némi reménykedésre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 26. 11:38
#1

Sorolhatnánk az ilyen játékokat a legdurvább az Elder sroll ahol csak egy sziget térképét mutatták meg 10 év meg nem jelenés óta, aztán azóta két online kieget piszláltak ki magukból. :D

Ott az a páncél ruhába repkedő játék aminek a nevét már a tudatom sem akarja megjegyezni CGI után ahogy közeledtünk a megjelenéshez egyre pixelesebb videók jöttek ki belőle. és egy évvel a megjelenés előtt még koncepció nélküli volt hogy miről is szóljon. WHAT ??? Majd a PR megment ! Nem mentette meg !

OKÉ egy játék életében az elsők az ART-osok, utána pár grafikus csinálja a aseteket, de két év alatt hogy nem jut el odáig egy fejlesztés hogy 1 azaz EGY demó pályán végig hasítson a kamera és akár kamu képességfa is megnyíljon ami mögött ha nincs is semmi de legalább mutatja hogy lesz 30 féle képesség és ez nem a DA DA DA DA DA töltésnélküllövökosztjóvanhülyegyerekjáték lesz...

"De legalább hasonló színvonalra törekednek a készítők." Egyszer láttam és is egy Lamborginit egy kiállításon, akkor elhatároztam hogy hasonló minőségű járműre törekszem... egyenlőre a brngánál tartok :)))) De jó Bringa ;)

KikiGames
KikiGames
2020. júl. 31. 17:06

@WarpEdit :D

Vissza az oldal tetejére