A Google kapcsán szoktuk azt megjegyezni, hogy nagyon sokat dolgozik a megjelenést követően a kamerák szoftverén, és éppen ezért a Pixeleknél nagyon nehéz azt felmérni, hogy mit tudnak, hiszen néhány hónap múlva lehet, hogy már javítják a gyengeségeiket. De mostanában egyre inkább igaz ez a Samsungra is, aki idén már a sokadik újítással áll elő a kamerákra fókuszálva.
Ezúttal az Expert RAW applikáció fog a Galaxy S22 modelleken izgalmas fejlesztésekkel szolgálni. Megváltozott a professzionálisabb fényképezésre használatos szoftver grafikus felhasználói felülete, és kapott egy olyan fejlesztést is, ami Camera Assistant névre hallgat. Később talán más mobilok is megkapják majd a mostani újításokat, mert a Samsung az Expert RAW-t mostanra szélesebb körben elérhetővé tette, korábbi csúcsmodelleken is lehet már alkalmazni.
Napjainkban a folyamatosan növekedő szenzoroknak köszönhetően a gyártóknál a csúcson az éjszakai képalkotást kezdték kihangsúlyozni. A nagyobb érzékelők több fényt tudnak befogadni, így ezen a téren lehet a leglátványosabban prezentálni az előrelépést. Most a Samsung az Expert RAW keretei között előrukkolt egy minden eddiginél komolyabb asztrofotós móddal. Ez már nemcsak, hogy segít majd megörökíteni a csillagokkal teli égboltot, hanem kiterjesztett valóságot használva a keresőben megmutatja, hogy amerre éppen néz a kamera, milyen csillagképek vannak.
Nagyon sok olyan applikáció van, ami képes megmutatni a csillagképeket, csillagokat az égen az okostelefon kijelzőjén keresztül, és a Samsung ezt a funkciót dolgozta össze a kamerával, ami egy remek ötlet. Így azok, akik szeretik a csillagokat, de nincsenek képben azzal, hogy mikor milyen csillagképet hol kell keresni, egy stabil mankót kapnak. Az emberek ezáltal nem a fotók elkészültét követően fogják észrevenni, hogy a megörökíteni kívánt csillagkép egy része kimaradt a felvételből. A Samsung itt már több perces záridővel dolgozik, a csillagok pedig gépi tanulásnak és a multiexpós képalkotásnak hála maradnak mozdulatlanok.
A fotózással sokféle művészeti alkotást lehet létrehozni, és az egyik eléggé elvont műfaja ennek az, amikor a multiexpo úgy történik, hogy egymással egyébként egyáltalán nem összepasszoló felvételeket pakolnak egymásra. A különböző képek találkozása új kontextusba helyezheti a dolgokat. Már az Expert RAW is lehetőséget nyújt majd erre kiváló képminőség megőrzése mellett. A felvételek komponálásában is segít az applikáció.
A Camera Assistant egy külön applikációként telepíthető, de ez a kamera képességeit fogja bővíteni. Igazából ez olyan lehetőségeket ad, amikkel úgy lehet egy-egy fotót látványosabbá tenni, hogy kikapcsol funkciókat. A legtöbb kamera már akkor is használ HDR-t, ha az ember nem szeretné, és van az úgy, hogy a HDR nélkül lehet látványosabb fotót lőni. A Camera Assistant ilyenkor segít majd, engedi a HDR letiltását. Meg lehet majd szabadulni ezáltal a képek lágyítását végző algoritmustól is, így egy portré még drámaibb hatást kelthet.
Segít a Camera Assistant az automatikus kamera váltás letiltásában is. Így mindig a fotós döntheti el, hogy melyik kamerával szeretne fotózni, nem fog sötétben a rendszer magától a nagyobb érzékenységű egységre átállni. Érdekesség, hogy a fotós módban is lehet majd innentől videózni. Ha hosszan nyomja az ember az exponáló gombot, akkor mozgóképet fog rögzíteni a készülék, nem kell babrálni az üzemmódok váltásával.
Friss funkció az is, hogy az időzítőnél azt is meg lehet majd adni, hogy a lejártát követően mennyi fotó készüljön. Eddig egy felvételt csinált a mobil, és kész, de innentől akár 7 is választható. Akkor sem fog zavarba jönni a készülék, ha vadul üti az expó gombját az ember, mert lehetőséget nyújt majd a készülék arra, hogy így örökítsenek meg vele fotósorozatot. Ilyenkor a képek között újra fókuszál a telefon.
Újítás még az is, hogy a kamera applikáció indítását követően már meg lehet adni akár 10 perces ébrenlétet is, szóval nem fogja a telefon elvenni a képet a legjobb pillanatban, hogy takarékoskodjon. Végül a HDMI-n már lehet gyors előnézeti képet kapni külső képernyőn mindenféle egyéb gomb nyomkodása nélkül.
Azokra a Galaxy S22 mobilokra lehet feltenni az új kamerás fejlesztéseket, amik mér a One UI 5 grafikus felhasználói felületet használják az Android 13 operációs rendszerrel.


































