A jelenleg is forgalomban lévő, abszolút jól sikerült Trinity APU egységeket az idei év közepén, valamikor június folyamán válthatják le a következő generációs "A" sorozatú APU egységek, amelyek Richland névre hallgatnak.

A Richland APU egységek 28 nm-es csíkszélességgel készülnek majd és a Trinity APU egységekhez hasonlóan ők is Piledriver modulok köré épülnek, sőt, továbbra is Socket FM2-es tokozást használnak majd, ami külön jó hír - igaz, utóbbi már régóta tudható. A kétcsatornás DDR3-as memóriavezérlővel ellátott újdonságok Radeon HD 8000-es sorozatú integrált videó vezérlővel érkeznek. A Richland család zászlóshajója az A10-6800K típusjelzést viseli és a jelenlegi csúcs Trinity APU, az A10-5800K helyét veszi át.

A szorzózár-mentes kivitelben érkező A10-6800K négy darab processzormaggal, azaz két darab kétmagos Piledriver modullal bír, TDP-je pedig 100 wattos értéket képvisel. A Richland sorozatú újdonság alap- és Turbo Core órajelével kapcsolatban egyelőre semmilyen információ sem szivárgott ki, de ez nem is csoda, hiszen június még messze van. Az már biztosnak tűnik, hogy a repertoárban DDR3-2133 MHz-es memóriatámogatás is helyet kap.

Az A10-6800K mellett további három darab négymagos Richand APU érkezésére számíthatunk, de rajtuk kívül két darab kétmagos példány is érkezik. A friss APU egységek pontos tulajdonságai egyelőre nem ismertek, de idővel ezekről is lehull majd a lepel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
carraroxt
carraroxt
2013. jan. 3. 16:10
#12

Terror Ha tuningolod az IGP-t akkor viszont máris megint jelentőssé válik az a néhány MHz a memórián.

Zack( ro)
Zack( ro)
2013. jan. 3. 19:29

OFF:

Csak a sok "nagy IT-snak", hogy magyarazod meg azt, hogy figyelj Ocsi, jobban jarsz ha veszel egy dragabb AMD procit s kapsz vele videokartyat, mert az eleg neked Minecraftozni, Farming-ozni, s eldocog rajta a Facebook.

Mert neki dGPU kel mert az a meno, mert az nagy, meglehet fogni, mit neki draga proci. Neki a negyed annyiba kerulo Athlon II is jo, mert ha' 3GHz az a tuti.

S akkor persze, hogy minden normalis ember, nem kolt IGP, ha nem kell a kliensnek hanem veszen egy dGPU-t s vesz hozza egy Intelt, mert proci eroben jobb.

comeon
comeon
2013. jan. 3. 14:39
#11

Ki a répa ez a szíriuszszem1966?

David_King
David_King
2013. jan. 3. 0:18
#10

semmi "specs leak-et" nem találtam sajna :(

jozsefm
jozsefm
2013. jan. 2. 21:44
#9

Hu, de uborka szezon van.:D

Terror
Terror
2013. jan. 2. 20:03
#8

A memóriakérdésben nem vagyok olyan biztos, mert az 1866-ról 2400-ra váltással tíz százalékot sem gyorsult az 5800k. [LINK] Szóval az 1866-os memóriák támogatása eléggé patentül be van lőve a gpu képességeihez mérten.

Phantomstranger
Phantomstranger
2013. jan. 2. 17:55
#7

Ezt még a 2400MHz-es memóriák is megfogják. Ha az IGP teljesítménye eléri a HD5750 szintjét, a memóriák sebessége még mindig több, mint harmadával alatta marad. Márpedig onnan már a Trinity csúcsa sem volt messze. A következőnek már tényleg kellene a háromcsatornás memória vagy egy 3000HMz fölötti DDR4.

Zack( ro)
Zack( ro)
2013. jan. 3. 10:35

Phantomstranger: A DDR4-el ez lehetseges lesz. 2Ghz-tol indul az orajel es egyes sejtesek az 5Ghz koruli teljesitmenyt sem zarjak ki.

Terror: A mostani 5800K-nak valoban elenyeszo az kulonbseg amit az 1866 es a 2400 ad, de ezt mar az elso szerias APU-knal is tudta az AMD, hogy minnel gyorsabb a rendszermemoria annal gyorsabb lesz az IGP teljesitmenye. Es szerintem erre a kovetkezo, 6X00 szeriaban, megjobban rafognak dolgozni,es lehet, hogy megoldjak, hogy az a plusz 600Mhz joval tobbet gyorsitson mint par FPS.

kockaharcos
kockaharcos
2013. jan. 2. 16:49
#6

15k egy Kingston HyperX Beast 2400MHz CL11 ;)

Zack( ro)
Zack( ro)
2013. jan. 2. 17:13

Igazad van. Ahol néztem ott van rosszul írva az adat. Szoltam is nekik, hogy a Kingston azt irja, hogy:

1333Mhz 1,5V

2133Mhz 1,6V

2400Mhz 1,65V

Elnezest a rossz adatokert.

atti2010
atti2010
2013. jan. 2. 16:49
#5

Nekem pld. csak a memória szorzót kell növelnem hogy elérjem a 2400 -at de a mostani ramok is húzva vannak és már nem bírják az igát.

Balucsek
Balucsek
2013. jan. 2. 16:36
#4

atti2010: igazából szerintem azzal húzna nagyot az AMD ha megint megkapná majd a procijuk mind a 2 memória vezérlőt, mint az AM3-nál, így hosszabb távra lehet velük tervezni. Aki akarja már megjelenésnél is vehetne mellé méregdrága DDR4-et vagy aki nem az az olcsó DDR3-mas ramjával kivárja, míg visszább megy a DDR4 ára. Bár lehet ezért a memória gyártók lincselnének hisz így is folyton panaszkodnak, hogy nem fogynak a ramok...

gery84
gery84
2013. jan. 2. 16:53

ez a DDR3 ram iszonyat sokáig kihúzza. Nem gondoltam volna hogy 2013 ban is DDR3-ram fog csücsülni a gépemben.

Zack( ro)
Zack( ro)
2013. jan. 2. 16:33
#3

ThompsoN: azt én is tudom, hogy nem kötelező, s elég az 1066 is. De, ahogy atti is mondta, akinek nem kell egy dGPU teljesítmény/fogyasztás, az bizony rá kell áldozzon, egy 2GHz fölötti memóriára, hogy néha azért a játékos szenvedélyét is kitudja elégíteni.

Akinek pedig nem kel, ez a teljesítmény az nyugodt szívvel maradhat 1066/1333 Mhz-en.

OFF:

Szerintem most a piacon, talán az A6-5X00 éri meg Nekem a legjobban. Teljesítmény/ár arányban jobban tetszik nekem mint a mostani A10-es. Aki ilyen APU-t vesz az nem hiszem, hogy kihasználja az A10 4 magjában levő plusz erőtt. Az A6-os IGP-je viszont csak az A10 stream processzorainak a felével rendelkezik. De ahogy láttam YT-on azért azzal is szépen ellehet játszadozni.

ThompsoN
ThompsoN
2013. jan. 2. 18:19

Szerintem egyébként felesleges húzni, nem fogsz különbséget észrevenni. 2-3%-ban befolyásolja a géped összteljesítményét, cserébe jobban melegszik, és a stabilitás kérdéses marad.

Zack( ro)
Zack( ro)
2013. jan. 2. 16:08
#2

Ez engem is erdekel. Azt irjak, hogy junius, az "valosidőben" mennyi?

Iskola kezdésre elérhető lesz nálunk is?

Az a 2133Mhzes órajel támogatás OC nélkül az nem semmi. Az megfogja dobni jól az IGP teljesítményét. Jó hír, hogy nem kel dGPU, viszont rossz, hogy 2x annyiba fog fájni a RAM mint eddig.

atti2010
atti2010
2013. jan. 2. 16:17

Én is szeptembere tippelnék de úgy néz ki hogy bizony RAM -ból 2400 -ast kell vegyek, szerencsére most elég alacsonyan vannak az árak, viszont nekem egyre az az érzésem hogy a Kaveri DDR4 lesz vagy stacked memória esetleg 3 csatornás vezérlő és azért halasztották el mert épp elég most a csíkszelesség csökkentés és a GCN bevezetése, bármelyik memória megoldás nagyon fájdalmas lesz a zsebünknek viszont ha nyújtana egy 88xx teljesítményt már megérné.

atti2010
atti2010
2013. jan. 2. 15:44
#1

Ezek szerint GCN lesz és már nagyon varom, kezdem is gyűjteni a lóvét.

Vissza az oldal tetejére