Videojátékokban a következő pályára, térképre, szintre jutni viszonylag könnyű dolog volt. Ugyanaz (valószínűleg) a főszereplő, a feladat se változhatott sokat (Mario, a királylány nem ebben a kastélyban van!), és a keretek sem lettek nagy mértékben mások. No de, ha a filmvászonról beszélünk, máris fordult a kocka. Még egy dzsungeles, ugyanazon szereplős, kicsit másmilyen célú kaland vajon elég lett volna arra, hogy becsalogasson minket a mozikba?

A készítők biztosra mentek, ugyanis ahol csak lehetett csavartak a történeten egyet. Ugyanazok a főszereplők? Oké, rendben, de mint tudjuk ők avatárok, vagyis valaki „ott van bennük” és ez az első részben is rengeteg poén forrása volt. Végülis melyik csinos szöszi viselné jól, ha hirtelen Jack Black válna belőle?

Mostanra azonban ugyanez simán nem lett volna elég, ugyanis a generációs különbségek, az életkor okozta zűrzavar lett a középpontban. Sőt az emberek mellett az állatok is egyre nagyobb szerepet kapnak a második részben, ezzel is megmutatva, hogy nem akarták lemásolni és új köntösbe helyezni az előző részt, ha csupán ennyit kapunk az jó eséllyel elég kevés lett volna.

Az újabb kalandba keveredő fiatalokat két idős úr (Danny DeVito, Danny Glover) is elkíséri, akik ugyan annak örülnek, hogy az ízületeik, egyensúlyuk, végtagjaik hirtelen szuperül funkcionálnak, de a videojátékok terén teljesen fogalmatlanok. Nehezen veszi be az agyuk azt, hogy másképp néznek ki, képességeket, erősségeket és gyengeségeket kaptak, 3 életük van, a játék amibe belecsöppentek pedig meg is ölheti őket. A generációk találkozása itt próbál kicsit mélyebbre menni olyan téren, hogy az idős emberek bölcsessége, élettapasztalata biztosan sokat jelent – csak épp nem egy virtuális világban, ahol az is nehezükre esik, hogy felfogják mi az avatár szó jelentése.

Koloncnak tűnnek, felesleges súlynak, akik csak poén forrásnak jók, és a funkciójuk a dolgok minél nagyobb mértékű elrontása. Bezzeg a fiatalok! Vagyis ők sem sokkal jobbak, amíg a helyükre nem kerülnek. És ez lehet a film mély, lelki üzenete, hogy fontos, hogy a helyünkön legyünk (oké, csak vicceltem az üzenet résszel). A Jumanji 2 azonban próbál egyfajta pozitív üzenetet átadni, a maga szórakoztató és sekélyes módján. Persze ettől még nem lesz oktatófilm, nem fogják az idézeteket évtizedekig nagy klasszikusként ismételgetni, de nem is ez a célja.

A megbocsátás, a múlt feldolgozása terén azonban valóban hordoz magában némi mondanivalót a film, az akciójelenetei és az izgalmas kalandok közepette. Emellett a Jumanji második részének fő feladata továbbra is a szórakoztatás és az izgalom marad. Ezt pedig a tőle elvárható szinten meg is teszi. Sivatagi strucc-üldözős jelenet, hatalmas verekedés a piacon, kötélhídon átkelés egy rakás agresszív majomtól fenyegetve, zordon havas hegyi kalandok – a trailerekben lelőtt izgalmas jelenetek ellenére a 2 óra folyamatos pörgéssel, vitázással és poénkodással telik.

A színészekre sem lehet panasz, a film szintjéhez megfelelően hozzák a karakterüket (Jack Black még mindig a legjobb!) és adnak bele mindent, hogy a már megint összecserélődött avatárok, testek és személyiségek minél nagyobb káoszt okozzanak.

Számíthatunk pár éven belül harmadik részre is, hiszen cliffhangerrel ér véget ez a fejezet, de Robin Williams 1995-ös filmjének nyomdokán haladva, a kereteket 25 évvel későbbi ízlésre átalakítva, úgy gondolom nem járnak rossz nyomon a készítők. Egyszer mindenképpen nézhető, szórakoztató mozit kaptunk az eddigi két rész formájában és a generációs szakadék főszerepbe helyezése érdekes kikacsintás afelé, hogy vajon mennyire figyelünk egymásra, vagy miként kapcsolódhat egymással évtizedek távolságából is néhány barát vagy családtag.