Shop menü

JUBILEUMI BEJELENTÉSRE KÉSZÜL A ONEPLUS

A vállalat soron következő csúcsmodellje kerül majd a reflektorfénybe decemberben, de ennél többet fog ünnepelni a cég.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Jubileumi bejelentésre készül a OnePlus

Érkezik a OnePlus 12, és ezt a vállalat a 10. évfordulójához közeli időpontban fogja bejelenteni. Különösen nagy felhajtást csaphat majd a márka az újdonság érkezésének az ünnepi alkalomra való tekintettel. Az is benne van a pakliban, hogy az új okostelefon mellett egyéb termékek is színre lépnek majd.

2013. december 16-án született meg a OnePlus Pete Lau és Carl Pei ambíciói nyomán, és világsikert ért el az évek alatt.

A OnePlus nagyon sok dolgon ment keresztül az elmúlt évek alatt, voltak jobb és rosszabb időszakai is, de folyamatosan jelen volt a piacon és képviseltette magát a csúcson. Sokkal nagyobb márkák nem tudtak fennmaradni, Ez idő alatt vonult nyugdíjba az LG, a BlackBerry, a Nokia pedig eltűnt, majd visszatért más vállalat révén. Büszkék arra a OnePlusnál, hogy képesek voltak folyamatosan fejleszteni és haladni a korral, mikor mások elvéreztek. 

Carl Pei már nincs a fedélzeten, de a másik alapító, Pete Lau irányítja a márkát, ami most éppen ismételten az Oppo zászlaja alatt üzemel, és a globális terjeszkedésben egyre fontosabb szerepet tölt be az Oppo részéről. A Find N3 okostelefon például egy az egyben át lett emelve OnePlus Open néven például az amerikai piacra. 

A OnePlus következő csúcsmodellje a OnePlus 12 néven Kínában fog debütálni december 4-én. 

Galéria megnyitása

A vállalat már elkezdte csepegtetni az információkat az új okostelefonnal kapcsolatosan, és már most lehet az látni, hogy ezúttal sem bízza majd a véletlenre a sikert. A főkamera például a Sony LYTIA szériájának egy friss tagjára, a LYT-808 szenzorra fog épülni, ezt a Sony és az Oppo/OnePlus csapata együtt dolgozta ki a csúcsmobilok igényeihez. Egy 1/1,4 colos érzékelőről lesz szó, ami minden képpontot alkalmaz az AF rendszer működése során is. Még az is kiderült, hogy 3-szoros zoomra lesz képes az eszköz, és azt a kamerát egy 1/2 hüvelykes, 64 MPixdeles érzékelő szolgálja majd ki.

Galéria megnyitása

Az sem titok már, hogy egy 2K felbontású megjelenítőt használ majd a mobil, amit a kínai BOE gyárt, és AMOLED technológiát használ. A panel 2600 nites fényerővel lesz képes ragyogni, így könnyedén túlharsogja az intenzív napsütést is. Bevetésre kerül majd itt egy külön képernyővezérlő chip is, a Display P1. A szerkezet kiemelkedő teljesítményéről pedig a Snapdragon 8 Gen 3 rendszerchip fog gondoskodni. Még ez a legérdektelenebb része a gépnek, hiszen a csúcsmodellek java az elkövetkezendő egy évben úgyis ugyanezzel fog debütálni. 

Galéria megnyitása

A OnePlus 12 bemutatójának bejelentése mellett a vállalat vezetője, Pete Lau köszönetet mondott azoknak, akik az évek során elkötelezett hívei voltak a márkának, és minden körülmények között kitartottak. Ennek köszönhetően tudják most, 10 év elteltével is kiváló csúcsmodellekkel kiszolgálni a vásárlókat. 

A szakember elmondta, hogy a OnePlus 12-ben benne lesz az elmúlt évtized rengeteg tapasztalata. A termék annak köszönhetően fog szintet lépni, hogy a kritikákat is meghallgatták a fejlesztők, és igyekeztek ezeket kijavítani a hardveres és a szoftveres fronton egyaránt. A készülék már az Android 14 operációs rendszerrel fog a színre lépni, és az OxygenOS grafikus felhasználói felületet kapja meg Kínán kívül, a hazájában pedig a ColorOS-t fogja munkára.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére