Folyamatosan fejleszt az App Store-t az Apple, az utóbbi időben főleg kisebb jelentőségű változásokról számolhattunk be ennek kapcsán, de most egy jelentősebb újdonsággal állt elő az Apple. A vállalat bevezeti a nem listázott applikációkat, és ezzel nagyjából egyidejűleg a vállalat arról is beszámolt, hogy a teljes ökoszisztémája már 1,8 milliárd aktív eszközre terjed ki globálisan.
Óriási közönséget ér el az Apple nemzetközi szinten, és a vállalat nagyon sokak számára kedvezhet azzal, hogy a jövőben már lehetőséget fog adni arra, hogy az App Store-ba feltöltött alkalmazásokat ne kelljen publikálni. Ez azt jelenti, hogy a piactér keresője nem fogja majd kilistázni az adott szoftvert, akárhogy keres is rá az ember.
Miért jó ez? Nos, így meg lehet azt előzni, hogy egy adott tartalom esetleg olyanokhoz is eljusson, akikhez nem kellene, de sok esetben a célirányos tartalomközvetítésre is alkalmas lehet ez. Ha van például egy eseményhez több alkalmazást hoznak létre, különböző célokkal, például van egy az előadóknak, és van egy a rendezőknek, akkor nem kell attól tartani, hogy valaki nem a megfelelőt tölti le. Célirányosan mindenkinek azt lehet elérhetővé tenni, amire neki szüksége van. Jól jöhet ez a fejlesztés rengeteg területen, vállalatok szintjén, vagy akár az oktatásban is.
A nem listázott alkalmazásokat egyszerűen egy közvetlen elérésre szolgáló hivatkozáson keresztül lehet majd letölteni és telepíteni. Nem fog megjelenni sehol, tehát nem köszön vissza az App Store kategóriáiban, az ajánlóban sem, és hiába töltik le egy időszakban sokan, a népszerű programok között sem fog megjelenni. Tényleg kizárólag az férhet majd ezekhez hozzá, akik elérik a célirányosan létrehozott hivatkozást.
Az újítás egyelőre csak feltételek mellett, az Apple jóváhagyásával érhető el. Nem hozhat létre listázatlan szoftvert bárki. A jelenlegi információk szerint az Apple Business Manager és az Apple School Manager használata mellett néhány extra lépést is tennie kell azoknak, akik szeretnének az új lehetőséggel élni. A legegyszerűbb dolga azoknak lesz itt, akik már egyébként is kínálnak egyéb applikációkat az App Store-on keresztül a felhasználók számára.
Ha már egy program elérhetővé vált a piactéren listázás nélkül, akkor sem lesz egyszerűen menedzselhető. A későbbiekben is folyamatosan a gyártó jóváhagyására van szükség, bármilyen frissítésen, fejlesztésen megy keresztül az alkalmazás. Amennyiben egy meglévő szoftver esetében dönt úgy a készítője, hogy a továbbiakban nem szeretné, ha bárkinek elérhető lenne, abban az esetben számolni kell azzal, hogy a korábbi hivatkozáson marad elérhető a program. Szóval illetéktelenek a korábban megszerzett linknek a birtokában ugyanúgy hozzáférhetnek.
Fontos az is, hogy csak teljesen kész szoftvert lehet majd listázatlanná tenni. Ez azt jelenti, hogy előzetes kiadásnál vagy bétánál erre egyáltalán nem lesz módja a fejlesztőnek, nem tudja például az App Store-on keresztül teszteltetni egy adott csapattal. Ez valószínűleg azért lesz így, mert az előzetesek, béták sok frissítésen esnek át, és a fentieknek megfelelően, sűrűn kellene ezeket az illetékeseknek ellenőriznie.
A megszokottnál nagyobb elővigyázatosság az Apple részéről azzal magyarázható, hogy a megfelelő biztonság garantálásához ezt szükségszerűnek látja. Tehát biztonsági, valamint adatvédelmi okai vannak annak, hogy különösen körültekintően jár el. Adott esetben akár rossz célra is rejtve lehetne használni különböző szoftvereket ezzel a lehetőséggel, a szigorú figyelem mellett azonban erre nem lesz módja azoknak, akik jó visszaélési lehetőséget látnának az újításban.






























