A Xiaomi szárnyai alatt nevelkedett 70mai kiemelkedő sikereket tudott elérni az autós menetrögzítő kamerái révén. Kínálatunkban is elérhetőek a márka termékei, és a népszerűségi listákat folyamatosan dominálják a különböző eszközök. Itthon leginkább a középkategóriás eszközöket keresik a vásárlók, de a prémium A800 sorozat is felkapott, az alábbiakban pedig ennek az utódjával ismerkedhetünk meg.
Lerántotta a leplet a 70mai az A900 szériáról, mely két tagot takar, van a szimpla A900 modell, a csúcsra pedig az A900 Ultra érkezett. Ezek mellé később további konstrukciók jöhetnek. Az A900-as sorozatú fedélzeti kamerák globálisan megvásárolhatóak lesznek. Ezek a készülékek azonos alapokra épülnek, mindkét szerkezet kétcsatornás üzemre lett tervezve, de vannak közöttük lényeges különbségek.
Rögtön a képszenzor eltérő, az A900 GalaxyCore GC8613 szenzort használ, amiről azt kell tudni, hogy több mint 8 megapixeles, támogatja a 4K Ultra HD videózást, és 1/2,7 colos fizikai mérettel rendelkezik, szóval nagyok, 1,5 mikronosak a pixelek, hogy sok fényt legyen képes befogadni. Ez már jól hangzik, de az A900 Ultra még érdekesebb, hiszen ez már a Sony Starvis 2 technológiáját használja, és 1/1,8 colos fizikai méret mellett biztosítja a natív 4K Ultra HD videózáshoz éppen szükséges felbontást, így 2 mikronos pixelméret jellemzi. Nem teljesen új érzékelőkről van szó egyébként, szóval nem ebben rejlik a készülékek legfőbb erénye.
A 70mai azt emelte ki az újdonságok neve mellett, hogy ezek már egyaránt 4K Ultra HD videózást nyújtanak előre és hátrafelé is, és mindkét kamera ugyanazt a szenzort használja. Ilyen megoldást eddig csak a méregdrága 70mai T800 nyújtott.
A fedélzeti kamerák 4K30 minőség mellett gondoskodhatnak majd az egységes látványról, és minden esetben jól fognak teljesíteni rosszabb fényviszonyok mellett is. Értelemszerűen az A900 Ultra még jobban lát majd sötétben, mint az A900, de például a rendszámtáblák kivételesen jó azonosíthatóságára mindkét termék egyformán ad, és az út menti táblák felismerésében is közel ugyanolyan jól fognak teljesíteni. A HDR videózás is alapértelmezett már innentől mindkét eszközben, és a Lumi Vision technológiát is szállítják, ami a parkolás felügyeletben segít kiemelkedő képminőséget elérni.
Az A900 széria nem meglepő módon rendelkezik ADAS (vezetéstámogató rendszerek) és GPS támogatással, ezeket “szuperérzékeny” formában biztosítja a páros. Továbbá mindkét kamerában benne van a továbbfejlesztett intelligens parkolóőr funkció is, rendelkeznek mesterséges intelligenciát (gépi tanulást) használó mozgásérzékelővel, és minden egyéb szokványos extrával.
Lehet a kamerákkal time-lapse videót készíteni az utazásokról, akár 24 órás parkolási asszisztenst is be lehet állítani. A balesetek előtti eseményeket már akár 190 mp-es időintervallummal emeli be a videókba a páros, és az ütközést követő 30 másodperc is belekerül a vészhelyzeti felvételbe. Ezeket a videókat dedikált védett mappába mentik a készülékek, és ezeket rögtön el lehet érni a 70mai alkalmazáson keresztül.
Az A900 Ultra előnye olyan dolgokban mutatkozik meg, mint a nagyobb szenzor révén elérhető második generációs Night Owl Vision éjjellátó funkció, az ugyancsak fejlettebb MaiColor Vivid+ Solution 2.0 színjavítás. A drágább modellnél a felhasználók beállíthatnak egyedi expozíció-korrekciót, és annál már az LVDS átvitel is támogatott. A Wi-Fi átvitelt egyaránt tudják a kamerák, de az Ultra 45 MB/s-os tempót tud, míg a társa csak 25 MB/s-ot támogat.
A 70mai A900 Ultra szállítását elvileg november elsején kezdi majd a gyártó, az A900 modell viszont már elérhető néhány régióban. A csúcsmodell nettó 240 dollárba fog kerülni, a társa pedig nettó 200 dolláros áron kelleti majd a bájait, szóval drágábban jönnek az eddigi legjobb A szériás kameráknál, miközben többet is nyújtanak.