Shop menü

JÖN AZ ÜZLETI FELHASZNÁLÓKNAK SZÁNT TWITTER BLUE, VÁLTOZIK A PROFILKÉP IS

A platform most már igyekszik minél jobb környezetet nyújtani a cégeknek, és a Blue for Business fontos lesz ezen a téren.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Jön az üzleti felhasználóknak szánt Twitter Blue, változik a profilkép is

Elon Musk mostanra eléggé megkoptatta a Twitter Blue hírét, de úgy fest, hogy sikerül a szolgáltatást a megfelelő mederbe terelni. A vállalat nagyjából egy hónap kemény munkával átdolgozta a Blue előfizetést, hogy az valóban úgy üzemeljen, ahogy azt eredetileg is megálmodták, most pedig már arról számolhatunk be, hogy érkezik az üzleti opció.

A Blue for Business egy olyan konstrukció lesz, ami még hatékonyabbá teszi a vállalati és a felhasználói profilok szétválasztását. Ez egyértelműen mutatja majd, hogy egy cégről vagy éppen annak dolgozójáról van szó a mikroblogon. Ennek köszönhetően a kommunikáció is egyszerűbbé válik majd. És innentől nemcsak egy aranyra festett pipa lesz, ami alapján rögtön különbséget lehet tenni az üzleti és a privát profilok között.

Mint az ismeretes, a múlt héten elindított új Twitter Blue-val együtt megjelentek a platfromon a kék mellett a szürke és az arany pipa jelölések is. Ez utóbbi a márkák sajátja lett, hogy a vállalatok jobban kiemelkedjenek a mikroblogon. Ezzel igyekszik az Elon Musk vezette platform kiemelni, hogy megbecsülik a cégeket. Erre szükség is volt azt követően, amit első körben műveltek a Twitter Blue-val. Az arany pipát mostanra a legtöbb márka meg is kapta a platformon, de már azt is tudjuk, hogy nem csak ez fogja a cégeket megkülönböztetni.

Galéria megnyitása

A frissen bejelentett Blue for Business lesz a legújabb módja annak, hogy meg tudják magukat különböztetni a mezei profiloktól. Ennek köszönhetően még egyszerűbb lesz a mezei előfizetőktől megkülönböztetni a cégeket. Az üzleti Blue előfizetőknek például négyzetes profilkép jár majd. Normál esetben ugyebár körben jelenik meg a márkák jelzése, de a jövőben ez egy kör lesz a Blue for Business tagoknál. Ez azért is előnyös, mert több márkajelzéshez igazodik majd megfelelően a négyzetes felület.

Lehetőséget nyújt majd a Blue for Business arra, hogy a dolgozók csatlakozhassanak a márka hivatalos fiókjához, de mégis el fognak különülni azáltal, hogy körbe foglalt lesz a profilképük négyzetes helyett, és kék pipával rendelkeznek, nem pedig arannyal. Akinek a fiókjához kapcsolódik egy vállalati profil, annak ott lesz a neve mellett kicsiben a márka profilképe a négyzetes formában. Így nemcsak az üzleti profilok lesznek megkülönböztethetőbbek, de a közösségi hálón szorosabb lesz a kapcsolat a dolgozók és a cég között.

Galéria megnyitása

A Twitternél már üzemel a Blue for Business, de egyelőre ennek még csak a tesztelése van folyamatban. A vállalat néhány kiválasztott cég bevonásával együtt teszteli a teljesen új előfizetési lehetőséget. Még nem teljesen ismert minden részlet ennek kapcsán, de az első tapasztalatok alapján a cégek profiljaira eljutni is egyszerűbb lesz a közvetlenül kapcsolódó munkavállalók révén. Ugyanis a kicsi márkajelzés az emberek neve mellett kattintható lesz. Nem kell még a profilra sem átmenni, de természetesen a kapcsolat ott is ki lesz emelve.

Ez a fejlesztés lényegében még reklámként is funkcionálni fog, hiszen mindem dolgozó, aki megjelöli a munkahelye Blue for Business tagsággal rendelkező fiókját, annak a neve mellett onnantól mindig, mindenki látni fogja a cég emblémáját.

Egy céghez kapcsolódva a kiemelt fontosságú profiloknak is lehetőség lesz külön Blue for Business előfizetésre benevezni. Így például a Twitter esetében a Twitter Support profil is négyzetes profilképet kapott és ehhez is tudnak kapcsolódni a dolgozók. Bár ebben az esetben az például zavaró, hogy ugyanaz a márkajelzés fog megjelenni egy olyan felhasználónál, aki szimpla Twitter dolgozó, és egy olyannál is, aki a támogatói részlegnek dolgozik, és esetlegesen kereshető, ha problémája merül fel egy cégnek.

Galéria megnyitása

Hogy mennyibe kerül majd a cégek számára a Blue for Business? Nos, mint ahogy a legtöbb részlet, egyelőre ez is titok, de minden bizonnyal lényegesen nagyobb összeget kell majd ezért kifizetni, mint egy mezei felhasználónak. De egyedi plusz funkciók is együtt járhatnak majd ezzel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére