Az Activision Blizzard először került fel a Forbes legjobb 100 munkahelyét összegyűjtő listájára. A felmérésben résztvevő alkalmazottak szerint az Activisonnél barátságos a hangulat, a munkatársak pedig úgy érzik, hogy önmaguk lehetnek.
"Mi mindig is az egyik legjobb munkahelynek tartottuk az Activision Blizzardot. Ha ezt más is elismeri, annak nagyon örülök, de számomra az jelenti a legtöbbet, hogy a saját alkalmazottaink nyilatkozták ezt rólunk. Nekik köszönhetjük, hogy megkaptuk ezt az elismerést. A kiadó korai napjaiban el kellett adnunk az irodai bútorainkat, csak hogy ki tudjuk fizetni az alkalmazottainkat. Mára az egyik legnagyobb és legsikeresebb szórakoztatóipari cég vagyunk a világon, ami teljesen a nálunk dolgozó tehetséges és motivált munkatársaknak köszönhető" - nyilatkozta Bobby Kotick, az Activision Blizzard vezérigazgatója.
Állítólag már az Electronic Artsnál sem rossz dolgozni
Hagyományosan a játékfejlesztő stúdiók nem a legjobb a munkahelyek. A fizetés kevesebb, mint egy "unalmasabb", de hasonló kompetenciákat megkövetelő más munkahelyen, és gyakoriak a túlórák és a leépítések. Néhány éve az azóta is rendszeresen idézett "EA feleség" nyílt levele borította ki a bilit, melyben a nő akkor leírta, hogy alig találkozik férjével, akinek a hét minden napján dolgoznia kell, de a túlóráját nem igazán akarják kifizetni. A feleség levele után rengeteg EA-alkalamzott felbátorodott, és felszólalt munkaadója ellen, végül pedig egy csoportos keresetet is benyújtottak a bíróságon.
Ráadásul az Electronic Arts "gonosz" megítéléséhez az is hozzátett, hogy abban az időben jelentős mennyiségű stúdiót vásárolt fel, majd zárt be nem sokkal később - a legkirívóbb eset a Pandemic példája, mely mindössze egy évet élt a kiadó tulajdonában. Tegnap megírtuk, hogy az Electronic Arts éppen a Maxis egy stúdióját zárta be, ám az onnan távozott alkalmazottak közül egy a Redditen beszélt arról, hogy manapság amúgy már elég jó munkahely az Electonic Arts, és sokat változott pozitív irányba az "EA feleség"-ügy óta.
"Tíz éve nem fordult elő velem, hogy kétszer egymás után bent kelljen maradnom egy hétvégi napon. Az Electronic Arts a fizetés mellé nagyon jó szolgáltatásokat és extra kiegészítéseket is kínál, a hangulat pedig jó volt. Ráadásul úgy érezni a cégen belül, hogy ma már igyekeznek minimalizálni a leépítéseket és a stúdiók bezárását, ha pedig be is zárnak valamit, az ott dolgozóknak igyekeznek más EA stúdióknál munkát találni.































