A Clubhouse tipikusan abban a helyzetben van, amiben az elmúlt években több felkapott startup is szenvedett, és elvérzett. A vállalkozásnak volt egy remek ötlete, amit jól is valósított meg, és még a szélesebb közösséget is el tudta érni, az utóbbi időben azonban a nagy technológiai vállalatok elkezdtek olyan funkciókat fejleszteni, amik mellett igazából a Clubhouse kispadra kerülhet.
Mint az ismeretes, a Clubhouse azzal robbant be a köztudatba, hogy nagyon egyedi és újszerű módon tudott beszélgetőszobákat biztosítani a felhasználók számára. Egyfajta izgalmas hangulat lengte körül azáltal is, hogy rendkívül exkluzív volt. A szobákba nem lehet egyszerűen bejutni, és a férőhelyek is limitálva voltak. Viszont a Clubhouse jó ütemben ismerte fel, hogy ahhoz, hogy tovább tudjon növekedni, alapértékeinek egy részét fel kell adnia.
Mostanra sokat változott az alkalmazás működése, lényegesen nyitottabbá vált, és szépen növekedik is a felhasználói tábora. A cég természetesen szeretne a nagyok közé tartozni, nem akar megrekedni a startup szinten. Éppen ezért folyamatosan újabb és újabb fejlesztésekkel áll elő.
Ezúttal arról számolhatunk be, hogy a felhasználóknak már lehetősége lesz újra lejátszani az „adásokat”. Ezt úgy lehet majd megtenni, hogy a teljes élményt minden részletével élhetik át újra az emberek. Mindent rögzíteni fog, ami a műsor alatt történik a Clubhouse szobában, ezáltal tényleg teljesen úgy tudja majd újra átadni a tartalmakat, ahogyan az eredetileg is zajlott. Erre a fejlesztésre már nagyon sok felhasználó várt. Persze a szobák készítőinek meglesz arra a lehetősége, hogy a replay funkciót kikapcsolják, ha exkluzívabbá akarják tenni a dolgot.
A visszajátszás során lehet majd szüneteltetni az előadást, vissza tud tekerni az ember akár a lejátszás állapotát jelző csíkon, akár a 15 mp visszaugrásra szolgáló gombbal. Fel is gyorsítható a lejátszás sebessége, ha kicsit unalmasabb rész van, sőt mi több, lehet ugrani a beszélgetők között, szóval ha valaki nem kedvel egy adott személyt, vagy nem izgatja a mondandója, át is ugorhatja. A lejátszási sávon lehet majd látni grafikusan, hogy mikor van beszélőváltás az adás alatt. Ez a fejlesztés Android és iOS platformon egyaránt elérhetővé válik.
A készítőknek lehetősége lesz az adással kapcsolatos hivatkozásokat megosztani, és ezek akkor is működnek majd, elérhetőek maradnak, ha a beszélgetésnek egyébként már vége van. Szóval a kapcsolódó tartalmakat minden további nélkül meg lehet nézni később. A felhasználók kapcsolatba léphetnek majd a szoba létrehozójával. El tudják mondani a tapasztalataikat akár utólag is.
Ha valaki nem szeretné, hogy mások tudjanak arról, hogy a hallgatók között volt, akkor a „…” menü gombot megnyomva egyszerűen kiválaszthatja a rejtési lehetőséget. Ilyenkor nem látszik majd a neve a hallgatóság digitális listáján. Manapság, amikor a magánélet megóvása egyre fontosabb, mindenképpen jó, hogy ez bevezetésre került.
A visszajátszásra alkalmas Clubhouse beszélgetéseket több helyen lehet majd megtalálni. Szerepelni fog ez az előadók lapján – ha nem rejtik el manuálisan –, felfedezhető lesz az adott klub oldalán, és jön a kereső is, amivel még egyszerűbbé válik ezeknek az „előkerítése”.
A Clubhouse számos egyéb fejlesztéssel is készül, de ezekről most még részleteket nem árultak el. A vállalkozás minden platformon igyekezik ugyanazt nyújtani, szóval az iOS és az Android esetében ugyanazok az újítások lesznek most is elérhetőek.































