A Warner Bros. annak idején viszonylag gyorsan volt kénytelen elkészíteni a Suicide Squadot annak érdekében, hogy behozzon egy rakás új karaktert a DC filmes univerzumba. A David Ayer rendezett film végül nagy anyagi siker lett, azonban kritikailag már nem szerepelt ilyen jól, így a stúdió kénytelen volt más irányba indulni.
Ehhez az új irányhoz Gavin O'Connort kérték fel írónak és rendezőnek, azonban ő végül elhagyta a projektet, így a Warner Bros. megkörnyékezte a Disneytől éppen elküldött James Gunnt.
Arról tavaly lehetett hallani először, hogy Gunn írja majd a forgatókönyvet a 2021-re datált filmhez, most azonban a THR úgy értesült, hogy a végső tárgyalások folynak arról is, hogy az úriember a rendezést is magára vállalja.
A hírek szerint a Gunn által készített film majdhogynem egy reboot lesz, így egyszerűen csak a The Suicide Squad címet kapja majd (az első simán csak Suicide Squad volt). Úgy tudni, az első rész szereplőgárdájából is csak Margot Robbie és Viola Davis tér majd vissza.





























