IZGALMAS, EXYNOS KÖZÉPPONTÚ BEMUTATÓT JELENTETT BE A SAMSUNG

A vállalat arról beszél, hogy betekintést nyerhetünk majd abba, hogy a jövőben milyenek lehetnek majd a jövőben, hogyan szórakozhatunk.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. nov. 10. 19:36
Izgalmas, Exynos középpontú bemutatót jelentett be a Samsung

A Samsung folyamatosan fejleszt az Exynos rendszerchipeket, és bár ezek általában elmaradnak az egyenértékű Qualcomm Snapdragonoktól, a vállalat egy percig sem lankad. Az utóbbi időben pedig már egészen érdekes fejlesztésekbe is belefogtak, és könnyen lehet, hogy egy ilyen jövőbe tekintő projektről fog szólni a vállalat következő bemutatója, amire hamarosan sor kerül.

A dél-koreaiak elkezdtek beharangozni egy eseményt, ami november 19-én lesz. És mindent megváltoztat majd, legalábbis a Samsung ezt fűzte a rendezvényhez. Online lehet majd figyelemmel kísérni az eseményt, ami nem meglepő, és globális jelentősége lesz majd ennek, mert a világ minden tájáról várni fogja a nézőket a vállalat.

Galéria megnyitása

„A gaming hosszú utat járt be. Amit korábban „magával ragadónak” tartottunk, az egy sor külső tényezőtől, például a környező környezettől függött. Azonban ez a félvezetőiparnak a fejlődésével megváltozott – tudd meg, hogyan, amikor november 19-én új otthonunkba költözünk.” – olvasható az Instagramon a Samsung bejelentésében. „A játékok grafikája folyamatosan fejlődik, mutassuk meg, hogyan fog kinézni a szórakozás a jövőben.”

A Samsung ezen az előzetesen túl semmilyen érdemi kapaszkodót nem adott annak kapcsán, hogy mire lehet számítani. Azt lehet még tudni, hogy az Exynos termékvonalon a vállalat korábban az AMD-vel közösen kezdett dolgozni, és a feltételezések szerint talán ennek a kollaborációnak az első kézzel fogható eredménye jön majd. Az Exynos 2200 néven emlegetett lapka elvileg egy olyan IGP-t fog felvonultatni, ami már az AMD és a Samsung mérnökeinek a műve, nem pedig az ARM licence.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a vállalat már valamiféle virtuális valóságra utalt a szavaiban, ami aránylag jól illeszkedne ugyanabba az irányvonalba, amit Mark Zuckerberg és a Meta is felvázolt nemrégiben a metaverzum esetében. A Samsung talán egy olyan szórakoztatási formán dolgozik, amivel az emberek a virtuális énjük révén kapnak jó lehetőségeket.

A Samsung elképzelhető, hogy már a Qualcomm Snapdragon Tech Summit fejlesztői konferenciára szeretne előre válaszolni a bejelentésében. Az Exynos egységek legnagyobb riválisait fejlesztő vállalat ugyanis november 30-án nyitja majd meg a saját bemutatóját. Amin szinte biztos, hogy a Snapdragon 898 néven emlegetett csúcslapka fog majd egyebek mellett a színre lépni.

A korábbi pletykák alapján az Exynos 2200 már a Samsung 4 nm-es gyártási eljárásával készül majd, és az ARMv9 architektúrához fog igazodni. Lesz benne egy 2,9 GHz-re tekert ARM Cortex-X2 mag, három 2,8 GHz-es Cortex-A710, valamint négy Cortex-A510, amik 2,2 GHz-ig merészkedhetnek. Az órajeleket tekintve ez a lapka lekörözheti majd a Snapdragon 898-at. Az AMD integrált GPU pedig 1250 MHz-en üzemelhet majd benne.

Olyan híreket is lehetett hallani, hogy új olcsóbb Exynos lapkákon is dolgozik a Samsung chiptervező csapata. Meglehet, hogy ezek is a színre léphetnek majd a bemutató keretében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére