Itt a PlayStation Plus novemberi kínálata is

Itt a PlayStation Plus novemberi kínálata is

A Sony nem várt sokat, az Xbox Golddal kapható játékok után ő is bejelentette azokat a címeket, amiket plusz felár nélkül megkaphatunk, az amúgy multiplayerhez kötelező szolgáltatásuk mellé.

Októberben a Last of Us Remastered és az MLB: The Show 19 elég magasra tette a minőségi lécet, amit úgy tűnik nem nagyon szeretett volna a japán konzolgyártó lejjebb adni. Míg az előző hónap csomagja november 4-ig elérhető, addig ismerjük meg a november 5-től letölthető két játékot.

A Nioh egy igazi keleti RPG-akciójáték, ahol a vérszomjas démonok lekaszabolása mellett az ügyességünkre és időzítésünkre igazán nagy szükségünk lesz. Különböző fegyverekkel vehetjük majd fel a harcot, így shurikenek, kardok és íjak mellett akár elementáris mágiát is használhatunk.

Az Outlast 2 pedig egy klasszikus jól megkomponált horrorjáték, ami abszolút alkalmas arra célra, hogy két napig ne merj egyedül éjszaka még a mellékhelységbe se kimenni. Mindkét játék december 3-ig lesz elérhető lesz minden előfizető számára letöltésre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap