Ismét hosszabbított az Egyesült Államok a Huawei átmeneti engedélyén

Lassan egy éve annak, hogy nem tud dűlőre jutni az USA a Huawei ügyében.

Ismét hosszabbított az Egyesült Államok a Huawei átmeneti engedélyén

Tavaly májusban jelentette be az Egyesült Államok vezetése, hogy a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot jelent az országra nézve, és ezért nemcsak, hogy kitiltja minden termékét a területéről, hanem még azt is meggátolja, hogy amerikai fejlesztésekhez jusson hozzá. Az ügy azóta folyamatosan húzódik, és most biztossá vált, hogy májusig nem is lesz döntés.

Amikor tavaly májusban kiderült, hogy a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő entitások sorába került a Huawei, akkor azonnal el lett vágva minden olyan fejlesztéstől és partnerétől, ami az Egyesült Államokkal kapcsolatos. De hamar kiderült, hogy ezt a tiltást nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, amerikai érdekek is bőven sérültek volna, dollármilliárdos károkkal járt volna, ha akkor a tiltás úgy marad. Éppen ezért arról döntöttek az illetékesek, hogy 90 nappal elhalasztják a korlátozás bevezetését.

Galéria megnyitása

Ahogy azt már jól tudjuk, azóta még kétszer részesült 90 napos haladékban a Huawei, legutóbb, februárban azonban már úgy tűnt, hogy lassan tényleg pont kerülhet az ügy végére. Akkor mindössze 45 napos átmeneti engedélyt adott az Egyesült Államok a kínaiak számár. Most viszont újabb fordulat állt be. Le sem telt az előző engedély időszaka, de máris kiderült, hogy megint 45 napnyi haladékhoz jutott a Huawei. Tehát lényegében már kijelenthető, hogy 1 évig biztosan húzódni fog annak a tiltásnak a bevezetése, amit az USA eredetileg azonnal hatállyal szeretett volna érvénybe léptetni.

Most május 16-ig kell az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának meghozni azt a döntést, hogy milyen sors vár a Huawei-re a továbbiakban.

Eredetileg úgy volt, hogy minden technológiától el lesz vágva a Huawei, de valószínűleg a vizsgálatok során arra juthattak a szakemberek, hogy ebben az esetben elkerülhetetlen lenne a komoly anyagi kár az amerikai felek részéről is. Még 2019-ben bejelentette az USA Kereskedelmi Minisztériuma, hogy időszakos engedélyeket lehet majd kérni az amerikai vállalatoknak arra, hogy biztosíthassák a technológiáikat, fejlesztéseiket, szabadalmaikat a Huawei számára. Több mint 200 cég jelezte, hogy szeretne kereskedni a Huawei-jel a jövőben is.

Ezeknek az engedélyeknek az elbírálása hosszú időt vesz igénybe valószínűleg, mert az amerikai illetékesek minden kérelmet rengeteg szempont alapján kénytelenek vizsgálni. Akkor számíthat biztos eltiltásra egy-egy vállalat, ha az Egyesült Államok úgy látja, hogy adott esetben nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a kettő fél együttműködése. Eddig nem sok információnk van arról, hogy mi lehet a helyzet a beadványokkal, de állítólag aránylag sokan vannak, akik nem kapnak zöld jelzést. A Microsoft viszont például azok közé tartozik, aki gond nélkül kereskedhet a kínaiakkal, és a Google is szeretne ilyen engedélyt kapni.

A külön engedélyeket az USA illetékesei rendszeresen felülvizsgálhatják majd, mivel ezek átmeneti jelleggel lesznek kiadva. Szóval benne lesz az a lehetőség is a pakliban, hogy most még igen, de később már nem kereskedhet majd a két fél egymással.

Galéria megnyitása

Állítólag most azért kellett hosszabbításról dönteni, mert vannak olyan vidéki szolgáltatók, akik továbbra is Huawei eszközöket használnak. Az ilyen vállalakozások a Huawei berendezései nélkül valószínűleg nem tudnának olyan területeket kiszolgálni, ahol talán más alternatívája nincs is a felhasználóknak. Tehát a tiltást követően hálózati szolgáltatás nélkül maradhatnának az emberek.

Elvileg egyébként az olyan szolgáltatók, akik kevesebb mint 2 millió ügyféllel rendelkeznek az Egyesült Államokban, és ZTE vagy Huawei készülékekkel rendelkeznek, kárpótlási díjat kapnak a kormánytól, erről a kongresszus korábban döntött. Ebből fedezhetik a cégek annak a költségét, hogy más berendezésekre álljanak át.

Az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban továbbra sem állt elő konkrét bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy bármilyen esetben is törvényellenesen viselkedett volna a Huawei. Azt viszont már nemrégiben elhintette az USA, hogy információi szerint a kínaiak által készített hálózati eszközökön olyan hátsó ajtók vannak elrejtve, amelyeket kihasználva a vállalat illetéktelenül juthat személyes adatokhoz. És ezért jelent nemzetbiztonsági kockázatot a működése. A Huawei álláspontja szerint ugyanakkor továbbra is csak arról van szó, hogy Donald Trump a Kínával folytatott kereskedelmi háborúban szeretne jobb pozícióba kerülni a vállalat megszorongatásával.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap