ISMÉT AKKUMULÁTOR-VISSZAHÍVÁS, EZÚTTAL HP-MÓDRA

A 2008-as nagy akkumulátor-visszahívási láz után már-már azt hihetnénk, hogy végre minden rendben van a noteszgépek akkumulátoraival, ám ekkor hidegzuhanyként érkezik a friss hír, amely újabb veszélyekre hívja fel a noteszgép tulajdonosok figyelmét. A korábbi ügy(ek)ben érintett akkumulátorok túlmelegedhettek és tüzet is okozhattak csak úgy, mint a frissen visszahívott példányok. 
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. máj. 25. 21:30
Ismét akkumulátor-visszahívás, ezúttal HP-módra

A HP 2009 májusában már visszahívott 70000 notebook akkumulátort, amelyek potenciális veszélyt jelentenek mind a felhasználókra, mind pedig környezetükre, ugyanis ezek az akkumulátorok túlmelegedhetnek, illetve kigyulladhatnak. Akkoriban részletes beszámolót közöltünk az érintett noteszgépekről. Az elmúlt hét folyamán a HP bejelentette, hogy a korábbi visszahívást kiterjeszti további 54000 akkumulátorra, amelyek az alábbi táblázatban felsorolt noteszgépekben foglalnak helyet.

Galéria megnyitása

Az érintett noteszgépek és akkumulátorok a hírek szerint 2007 augusztusa és 2008 júniusa között kerültek forgalomba, így főként azoknak van okuk aggodalomra, akik ebben az időszakban vásároltak új HP vagy Compaq notebookot. Fontos kiemelni, hogy a visszahívásban érintett készülékeket az Amerikai Egyesült Államok területén értékesítették, de biztos, ami biztos alapon azért nem árt, ha ellenőrizzük, hogy HP/Compaq készülékünk akkumulátora a termékkódja alapján érintett-e.

A 2009 májusában bejelentett visszahívási akcióra azért került sor, mert akkoriban 38 esetben derült ki, hogy hibás akkumulátorral ellátott noteszgép miatt keletkezett tűz és így anyagi kár is. A helyzetet rontotta, hogy 11 esetben maguk a felhasználók is megsérültek a túlmelegedő és kigyulladó akkumulátor miatt, igaz, szerencsére egyik sérülés sem volt súlyos.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
farkas.makik
farkas.makik
2010. máj. 27. 7:35
#2

Hát nem tudom pár éve egy akkumulátorral egy gép maximum 1 órát bírt ki ! és hatalmasak voltak most már eléggé sok olyan gép van amelyikkel akár egésznap 10 - 12 órát töltés nélkül végig lehet nyomni gondolom rre költik azokat a "dollár milliókat" amúgy meg örülj neki, hogy legalább nem a te pénzed egy részét költik ! akkor meg kit érdekel ? visszaküldöd kicserélik az aksit és annyi .... fölösleges egy ilyenen felháborodni !:D

CarKiller
CarKiller
2010. máj. 25. 22:30
#1

Nem tudnak többet tesztelni esetleg?

Vissza az oldal tetejére