INTEL HADES CANYON NUC: ERRE KÉPES A KABY LAKE-G

Az új NUC meglehetősen ütőképesnek tűnik, de még csak a mérnöki tesztpéldányt próbálták ki a szerencsések.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. márc. 5. 14:01
Intel Hades Canyon NUC: erre képes a Kaby Lake-G

Az Intel és az AMD együttműködésének köszönhetően hamarosan piacra kerülhetnek az első olyan kompakt asztali számítógépek, amelyek a Kaby Lake processzorlapka és a Vega pGPU képességeit ötvözik. A Kaby Lake-G lapkák legfontosabb tulajdonságairól egyik korábbi hírünkben már beszámoltunk, most pedig azt is megnézhetjük, mire képes az új család csúcsmodellje, a Core i7-8809G modell, ami az Intel Hades Canyon Nuc sorozatának egyik tagjában lapul.

Galéria megnyitása

A szóban forgó PC a NUC8i7HVK típusjelzést viseli, alapterülete pedig nagyjából kétszerese a szokásos NUC rendszerekének, hiszen sokkal nagyobb teljesítményű hardver foglal helyet a házban, amihez combosabb hűtés is kell. A NUC belsejében a Core i7-8809G típusú SoC mellé két darab DDR4-es So-DIMM memóriafoglalat kapcsolódik, amelyekben DDR4-2400 MHz-es, vagy ennél gyorsabb modulok is helyet kaphatnak. Az adattárolókat két darab PCI Express 3.0 x4-es M.2-es slot várja, amelyek csak PCIe NVMe csatolóval ellátott SSD kártyákat kezelnek, SATA modelleket nem. A videóvezérlő szerepét a legerősebb VEGA pGPU-ra, a Vega M GH modellre osztották, de ez aligha meglepő. A Vega M GH fedélzetén 24 CU tömb dolgozik, azaz 1536 shader áll rendelkezésre. Az 1063 MHz-es alap- és 1190 MHz-es boost órajelen ketyegő GPU-ra 4 GB-nyi HBM2-es memória került, ami 800 MHz-en ketyeg és 1024-bites adatsínt használ. A memória-sávszélesség így 204,8 GB/s. A pGPU PCI Express 3.0-s kapcsolaton keresztül kommunikál a rendszer többi összetevőjével. A különleges lapka fölé réz hűtőtömböt helyzetek, amire két ventilátor került.

Az új NUC kapott két Thunderbolt 3-as USB-C portot, két Gigabites Ethernet portot, egy USB 3.1 Gen 2 Type-A és Type-C portot, valamint néhány USB 3.0-s és 2.0-s csatlakozót is. A sort egy optikai audió kimenet, két Mini DisplayPort 1.2-es videó kimenet és két HDMI 2.0-s videó kimenet zárja. További adatai itt találhatóak.

A dél-koreai Playerwares munkatársai egy teszt erejéig már meg is kaparintották az új NUC konfigurációt, amelynél fontos kiemelni, hogy még csak mérnöki tesztpéldány státuszban van, azaz a végleges termék némileg különbözhet majd tőle. Érdekesség, hogy az újdonsághoz járó RX Vega vezérlőpanel sehol sem tartalmaz AMD márkajelzést, a dizájn pedig a kék-szürke színvilágot követi, vagyis az Intel színei alkotják. Ennek ellenére a Radeon ReLive és a Radeon Chill technológiák éppúgy használhatóak, mint a többi Radeon-specifikus szolgáltatás – csak Intel dizájnba öltöztették a megszokott Radeon Settings szoftvert.

Galéria megnyitása

A tesztek alapján az új lapka nem muzsikált rosszul a zömében Full HD felbontás, valamint „Ultra” és „Very High” részletesség mellett zajló tesztekben. A teljesítmény a Playerware szerint a GeForce GTX 1050 Ti és a GeForce GTX 1060 közé esik. Ez elég jól hangzik, hiszen egy meglehetősen kompakt, 100 wattos TDP kerettel dolgozó lapkáról van szó, ami a GPU és a HBM2 memória mellett egy komplett négymagos Intel Kaby Lake processzorlapkát is tartalmaz.

Az új NUC alap beállítások használatával 140 watt körüli átlagos és 155,3 wattos maximális fogyasztást produkált, de még tuning alkalmával sem haladta meg a 186 wattot, vagyis a 230 wattos külső tápadapter kényelmesen kiszolgálja. Tuning esetén persze a hűtés zajszintje is megemelkedik, így zajossá válik az egység, az viszont igen meglepő, hogy a CPU-t 110 Celsius fokon is engedi magas órajelen üzemelni a rendszer. Hogy ez bug vagy feature? Később kiderül.

A teszt egyébként idő előtt kerülhetett ki, hiszen hírünk írásakor már nem volt elérhető a Playerwares oldalán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
captainhero
captainhero
2018. márc. 5. 20:42
#5

nekem nagyon régóta tetszenek a NUC-ok, remélem pár év múlva ez lesz a standard a mostani pc-k helyett, csak 1 kis néma doboz az asztalomon. :)

captainhero
captainhero
2018. márc. 6. 11:32

én most újítottam és majdnem egy nuc-t vettem mert manapság csak konzolon játszok, de végül i3-8100 miniatx gépet raktam össze mert még jóval olcsóbban kijön. legalábbis nucból én legalább i5re mentem volna, de remélem utoljára építettem gépet és kövi már ilyen lesz. :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. márc. 5. 20:20
#4

Szerintem a merevlemez elhagyásánál inkább az alacsony zajszint vezérelte a tervezőket, de ezt majd bőven behozza a hűtés hangja, ha tényleg ilyen hőfokokat lehet vele elérni...

thestock
thestock
2018. márc. 5. 18:28
#3

HBM2, kompakt kialakítás, világító koponya: ez nekem azt jelenti hogy pofátlanul drága lesz.

Én azért hiányolom a 2,5-es merevlemezt. Nem hiszem hogy olyan sokkal lenne vastagabb ez a doboz, viszont sok dollárt lehetne spórolni. A 250-es SSD szerintem ha játékról van szó akkor sokaknak kevés lehet, szóval onnan indul hogy 500-as, vagy terrás kell bele. Aztán benne van hogy aki megengedheti magának hogy ilyet vegyen nem zavarja hogy tízezreket spórolhatna.

BiroAndras
BiroAndras
2018. márc. 6. 10:56

Erős CPU és GPU, plusz alaplap ház, és mindez ultra kompakt csomagolásban.

Pontos árakat nem néztem, de saccra normál méretben is 200 ezer körül lenne ez a cucc a kisebbik procival, normál GPU árakkal számolva. A kompaktság miatt mindíg nő az ár, így már a 250 ezer nem tűnik soknak ($799 -> €800 -> 250K Ft).

hcsa
hcsa
2018. márc. 5. 16:37
#2

Ez szvsz az Xbox és a Playstation vetélytársa lesz, eléggé erősen.

ChoSimba
ChoSimba
2018. márc. 5. 17:45

Teljesítményben sacc, de árban fényévekre azoktól.

XuChi
XuChi
2018. márc. 5. 14:23
#1

" meglepő, hogy a CPU-t 110 Celsius fokon is engedi magas órajelen üzemelni a rendszer. Hogy ez bug vagy feature? "

Ez kérlek a tervezett meghibásodáshoz kell, hogy a gari lejárta után 1 nappal vehess másikat!!

Vissza az oldal tetejére