A legtöbb sci-fiben, ha feltűnik egy idegen faj, akkor abból csakis baj lehet. Leigáznak, megtámadnak, átvernek, megszállnak minket és kezdődik a harc, fokozódik a bonyodalom és a feszültség, majd a végén győzünk persze. Ritkán fordul elő, hogy vereség után indul a történet, de az XCOM 2 jó példa rá, és arra is, milyen érdekes csavart tehet a történetbe ez a megközelítés.
Az Infinium Strike nevű tower defense játék bevezetőjéből kiderül, hogy az űr meghódításával újabb aranykorba lépett az emberiség, kolóniák épültek, a lehetőségek végtelennek tűntek. Az első idegen civilizációval való találkozás viszont a legrosszabb rémálmainkat keltette életre, mivel azonnal háborúba kerültünk, egy nálunk sokkal fejlettebb fajjal. Visszaszorultunk, hatalmas vérveszteséget szenvedtünk minden téren, míg utolsó mentsvárként, végső lépésként megszületett a nagy terv. Egy városnyi méretű hajót épített a mérnökökből, tudósokból, katonákból álló összefogás, amely nemcsak megfelelő tűzerőt képvisel, de képes végtelen mennyiségben, pillanatok alatt lövegtornyokat és egységeket előállítani az úgynevezett infinium nevű anyagból. Szerencsénkre az ellenség biomechanikus egységei főként ebből az anyagból épülnek, így azok elpusztítása számunkra nyersanyagot is jelent. A Freedom Strike kapitányaként indulunk a küldetés végrehajtására, ami nem kevesebb, mint az emberiség megmentése.
Kezdésként kapunk egy alapos tutorialt, majd a 3. küldetés után még egyet. Összesen 10, egyre nehezebb küldetés vár minket 4 nehézségi fokkal. Én normál nehézségi fokozaton álltan neki a kalandnak, ami egy átlagos játékosnak pont elég kihívást képes nyújtani. Itt azonban nem áll meg a játék, a commander és az admiral szint az elhivatott rajongók és a fanatikusok képességeit is próbára fogja tenni. A játék koncepciója egyszerűnek mondható, a nyersanyagok beosztása, valamint a megfelelő fejlesztések sorrendje, időzítése lesz a kulcskérdés. A Freedom Strike 4 oldalán (orr, tat, jobb és bal oldal) található 8 pont, ahová ágyukat telepíthetünk, ebből a pálya elején 4 aktív. A többi akkor válik elérhetővé, ha magát a hajót a következő szintre fejlesztjük. Ez persze rengeteg erőforrást igényel, de ki kell gazdálkodnunk, ellenségeink ugyanis több hullámban érkeznek, egyre nagyobb tömegben, és a 4 ágyú nem sokáig ad hathatós védelmet. A 4 oldal (kvadráns) mindegyike önállóan menedzselhető, attól függően milyen jellegű ellenségből mennyi várható. Három féle portált nyithat az ellenség, ezekből pedig meghatározott fajtájú idegen hajók érkeznek. A fehérből vadászgépek, amik közvetlen közelre igyekeznek eljutni, a sárgából cirkálók, amik közepes távolságból, főleg torpedókkal operálnak, a vörösből pedig csatahajók, amik távolról soroznak meg minket. Ezek leküzdésére 8 féle ágyú, azonnal kiküldhető egységek és a Freedom Strike speciális képességei állnak a rendelkezésünkre.
A csata folyamán először is fel kell mérnünk, hogy melyik ágyú milyen távolságra képes hatékonyan ellőni. A játék 3 körrel határozza meg ezt a távot, vagyis a közeli (range 1), közepes (range 2) és távoli (range 3) körből ránk leselkedő veszélyt kell elhárítanunk. Minden ellenség típusra van egy kifejezetten hatékony ágyú, de kihasználhatjuk azt is, hogy még a közelünkbe igyekvő vadászok is távolról kezdenek. Az egyik legegyszerűbb trükk, amit találtam az volt, hogy a 2. körre (range 2) építettem fel a védelmem nagy részét, hiszen ott a sárga és a fehér portálok egységeit is le tudtam szedni. Ha pár vadászgép mégis túlélte és közel került, néhány saját vadász pillanatokon belül lelőtte őket. A saját egységeink limitált ideig maradnak csak életben, de a tűzerejük több mint kielégítő. A vadászok mellett létezik egy torpedók/rakéták ellen védő egység és egy csatahajó gyilkos is. Ez utóbbi az összes monstrumot leradírozza az adott oldalon, bár a behívása nem olcsó. A Freedom Strike különleges képességekkel is rendelkezik, például feltölthetjük a pajzsunkat, megduplázhatjuk a roncsokból a nyersanyag kinyerésének hatékonyságát egy időre, vagy épp „figyelem elterelő” drónt lőhetünk ki, ami elvonja rólunk az ellenséges tüzet egy ideig. Kezdőként valószínűleg kapkodni fogunk, lassan reagálunk, elszórjuk a nyersanyagot, de ez be van kalkulálva, a nehézség jól ki van egyensúlyozva. Folyamatosan bővíti az elérhető arzenált és nem dob egyből a mélyvízbe, viszont amit megtanított, azt utána számon is kéri.
Sok részletre kell figyelnünk, de ez egy tower defense játéknál megszokott. A kezelőfelület jól átlátható, és egérrel is irányíthatjuk az egészet, de a billentyűkiosztás memorizálása sok időt megspórolhat számunkra. Profiknak, és keményebb nehézségi szinteken kötelező ezeket fejből tudni, és majdhogynem el is felejthetjük az egeret. Az Infinium Strike se grafikailag sem hanghatások tekintetében nem nyúlt kiemelkedő teljesítményt, de a kis történet morzsák, az alapötlet szerezhet pár kellemes órát, ha szeretjük ezt a stílust. Elvégre az emberiséget meg kell mentenie valakinek, nem igaz?
