Olyan történt a minap, amire viszonylag kevés példa akad a játékiparban: az Europa Universalis 4 direktora és egyben a Paradox Tinto stúdió vezetője, Johan Andersson a hivatalos fórumon kért elnézést a közönségtől az utóbbi időszak gyenge minőségű tartalmaiért, amiket a játékhoz szállítottak.
Andersson egyértelműen elismeri, hogy az Europa Universalis 4-hez kiadott legutóbbi kiegészítő, a Leviathan az egyik legrosszabb dolog, amit valaha kiadtak, azonban csak csak a csúcsa volt annak a folyamatban, amit az elmúlt időszakban lehetett tapasztalni. Andersson szerint egyébként a szomorú helyzet a 2018-ban megjelent Golden Century megjelenésével kezdődött.
"A stúdió menedzsereként és a játék direktoraként ez végső soron az én felelősségem, úgyhogy muszáj bocsánatot kérnem. Ez teljesen az én hibám" - írta.
A Leviathan rengeteg kritikát kapott a megjelenése után, leginkább azért, mert tele volt hibákkal, rendszeresen összeomlott és számos befejezetlen, átgondolatlan mechanizmussal volt tele. Egyébként ez az első kiegészítő, amit már az újonnan alapított Paradox Tinto stúdió készített, és ami nagyrészt újonnan felvett munkatársakból állt össze.
"El kellett volna csúsztatnom a Leviathan fejlesztését addig, amíg rendelkezésünkre állt volna minden erőforrás, és mindenkinek hagyni kellett volna időt a projektre való felkészüléshez. Be kellett volna jelentenünk, hogy egy kis szünet következik az Europa Universalis 4 fejlesztésében az Emperor kiegészítő után, amíg a csapatunk teljesen készen nem áll" - folytatta Andersson.
"Ennek megfelelően részben megváltoznak a terveink is az évre. Eredetileg azt terveztük, hogy minden korábbi hibát kijavítunk és addig nem is készítünk új kiegészítőket, azonban most felgyorsítjuk a dolgokat, és azt ígérjük, hogy rendszeresebben fog új tartalmakat kapni a közösség."
A Paradox egyébként 2021 első negyedévében 9%-kal alacsonyabb forgalmat könyvelhetett el éves összehasonlításban, a profitjuk pedig 44%-ot esett vissza. Ebba Ljungerud, a kiadó vezérigazgatója elmondta, hogy ez több mindennek tudható be, többek között rosszul érintette őket a valuták árfolyamának ingadozása, hiszen a bevételeik jelentős részét külföldi pénznemben, leginkább dollárban szerzik, azonban például az USD/SEK árfolyam 13%-kal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Ljungerud ezen kívül elismerte, hogy problémákat okozott a járvány alatti otthoni munkák megvalósítása, illetve szerinte kevesebb teljes árú kiegészítőt dobtak piacra a legnagyobb PC-s játékaikhoz, mint lehetett volna. A vezérigazgató közölte, hogy nem elégedettek ezzel a pénzügyi negyedévvel, és ugyan néha becsúszhatnak ilyen időszakok, alapvetően mindent meg fognak tenni a további növekedés érdekében, és szerinte ennél jóval többre képesek.






























