A Galaxy S22 sorozatról szinte már mindent tudunk, annak ellenére, hogy a bemutató jelen állás szerint csak február elején lesz – amit szintén kiszivárgott híresztelésből lehet tudni. Most pedig már egy olyan felvétel is kikerült, melyen egymás mellett szerepel a Samsung Galaxy S22, S22+ és az S22 Ultra, ami egyes feltételezések szerint talán S22 Note néven fog befutni.
A Twitteren megosztott videón egy pillanatig tényleg úgy tűnhet, hogy az új okostelefonok vannak egymás mellé pakolva, de valójában nem erről van szó. Csak lelkes felhasználók a korábban kiszivárgott CAD információkat is felhasználva megalkották a mobilok hasonmásait.
Jobban megnézve a felvételen a szerkezeteket, egyértelműen lehet látni, hogy nem valódi, felsőkategóriás anyagokból felépülő termékekről van szó, hanem csak utánzatokról. Ezek többnyire hasonlítanak arra, ahogyan a valódi eszközök mutathatnak majd, szóval egymás mellé téve például összevethetőek, a fizikai méretük már elvileg pontos.
A korábban megjelent rendereknek megfelelően a Galaxy S22 és a Galaxy S22+ teljesen ugyanolyan dizájnnal rendelkezik, ezek között csak méretbeli különbség fedezhető fel. A Galaxy S22 Ultra viszont teljesen eltér a többiektől és az elődtől is, és egyértelműen a Galaxy Note20 vonalai köszönnek rajta vissza. A legérdekesebb itt, hogy nincs a hátlapon hatalmas kamerapúp, ami nélkül igazából már eléggé hosszú ideje nem láttunk valódi felsőkategóriás eszközt.
A Samsung kapcsán már többször lehetett arról hallani, hogy nagyon sok fejfájást okoz a számára a rengeteg kiszivárgó információ. A vállalat állítólag már sokkal szigorúbb intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy a pletykás nyelveket fékezze, de nagyon őgy fest, hogy igazából ezekkel semmire sem ment.
A vállalatnak nem is elsősorban az jelenti itt a gondot, hogy a felhasználók előre tudják, hogy mire számíthatunk majd, hanem az, hogy a konkurenciához is különösebb gond nélkül juthat el minden lényeges információ. Méghozzá hónapokkal azt megelőzően, hogy a Samsung piacra tudná dobni a legfrissebb fejlesztéseit.






























