ÍGY KELL MAJD BESZERELNI AZ AMD RYZEN 7000-ES PROCESSZOROKAT A SOCKET AM5-ÖS FOGLALATBA

Napvilágot látott egy hivatalos videó az MSI háza táján, ám a jelek szerint elhamarkodott volt a publikálása, ugyanis időközben már priváttá vált, másik forrásból azonban továbbra is megnézhető.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. máj. 29. 8:35
Így kell majd beszerelni az AMD RYZEN 7000-es processzorokat a Socket AM5-ös foglalatba

Az AMD a Computex 2022 alkalmával formálisan már bejelentette a RYZEN 7000-es processzor-sorozat alapjául szolgáló Raphael lapkát, ám arról egyelőre még nem adtak hírt, hogy pontosan milyen modellekből áll majd az új család. Ezzel egy időben szó esett a 600-as sorozatú lapkakészletekről is, igaz, itt nem vitték túlzásba a részletek taglalását.

Galéria megnyitása

Az már régóta nem titok, hogy a Socket AM5-ös processzorfoglalat a korábbi PGA helyett immár LGA dizájnt alkalmaz majd, csak úgy, ahogy azt az Intel processzorainál már megszokhattuk. Kiderült az is, hogy a Socket AM5-ös processzorfoglalattal kompatibilisek lesznek a Socket AM4-es processzorhűtők, csak arra kell majd odafigyelni, hogy az adott modell hűtőteljesítménye elegendő legyen a kiszemelt processzor TDP keretéhez.

A Socket AM5-ös processzorfoglalat 1718 érintkezővel rendelkezik majd, a processzor beillesztése pedig lényegében ugyanolyan folyamat lesz, mint amit az Intel háza táján már megszokhattunk. Az MSI jóvoltából kiszivárgott egy videó, amely azt mutatja be, hogyan kell a foglalatba illeszteni a RYZEN 7000-es sorozatú processzorokat, valamint a videó második felében azt is megtekinthetjük, a foglalatból való eltávolításuk miként zajlik. A videóban az MSI illetékese az AMD Wraith Prism processzorhűtőt használta, ami arra utalhat, hogy a gyári processzorhűtők nem esnek át frissítésen – majd a konkrét rajt alkalmával erre is fény derül, tényleg így lesz-e.

Ezt a folyamatot személyesen majd csak ősszel próbálhatják ki az új platformra vágyók, ugyanis az AMD Socket AM5-ös processzorai valamikor szeptemberben vagy októberben kerülhetnek az üzletek polcaira.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. jún. 4. 20:33
#4

Erről videót kell készíteni. Itt tartunk.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. máj. 29. 12:55
#3

Na várjunk csak, a pasztát akkor nem a foglalatra kell kenni?

_DiEGO_
_DiEGO_
2022. máj. 30. 22:42

@pepeno1  Aztán meg majd PH-n ott lesz, hogy olvasták valahol, hogy a műszerolaj sem árt a CPU-nak, mert úgy könnyebb becsúsztatni a helyére :D :D

axe
axe
2022. máj. 29. 11:57
#2

ez ilyen agyhalottaknak készült videó?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. máj. 30. 23:02

@Rhynmei nyilván alaplap és ram. Bár egy chinesium fogó lehet előbb feladná a küzdelmet, mint a memória.

thestock
thestock
2022. máj. 29. 10:08
#1

Amatőr! A másik kollégát jobban szeressük https://youtu.be/kSCVahyh3Dk

zseko
zseko
2022. jún. 6. 16:47

@thestock Neee, ilyen nincs XD

Vissza az oldal tetejére