A Blade & Sorcery egy zseniális kardforgató cím, ahol nem csak a pengék és a varázslat kap fontos szerepet, de a harctechnika is fontos része az ütközeteknek.
Ennek a játéknak a fejlesztését nagyon sok játékos követi figyelemmel, hiszen az Early Access állapotban lévő cím hatalmas potenciált rejteget a jövőben. A legjobb az egészben, hogy nem csak a fejlesztők tudnak dolgozni a játékon, hanem a kiváló modtámogatásnak hála szinte már bármi elérhető a játékban.
Alapértelmezetten többféle középkori fegyver is elérhető, amivel a kor harcstílusának megfelelően küzdhetünk meg a gépi ellenfelekkel, de a modoknak hála eddig hiányzó eszközök is rendelkezésünkre állnak. Ennek megfelelően a NexusMods oldalról könnyedén szerezhet be bárki magának egy katanát, ha a japán kardforgató stílust szeretné kipróbálni.
Egy három danos kendo mester pedig ki is próbálta milyen a játékban alkalmazni az évek alatt felhalmozott tudását, kipróbálja a különböző technikákat és kommentálja ezek hatékonyságát a különböző szituációkban.
Elmondása szerint nagyon jól működik ez a harcstílus VR-ban, sokkal jobb, mint amire számított, ami kicsit nehézzé teszi a dolgot, hogy nincs fizikai erővisszacsatolás, illetve a kard nincs összekötve a két kezében, lévén egymástól függetlenül, a levegőben tartja a kontrollereket. Ettől függetlenül viszont csak ajánlani tudja a dolgot.































