Shop menü

HUAWEI MATE 50 – ÉRDEKES KAMERÁT ÉS MŰHOLDAS KOMMUNIKÁCIÓT HOZ AZ ÚJ SZÉRIA

Három modell érkezett a Mate 50 széria tagjaként, van benne variálható rekesz a kameránál, periszkópos optika, a csúcsmodell ára pedig majdnem 800 ezer forint lesz.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Huawei Mate 50 – Érdekes kamerát és műholdas kommunikációt hoz az új széria

A Huawei továbbra is igyekszik megvalósítani a terveit és a különböző fejlesztéseket, amiket korábban kitűzött céljául, bár ebben egyre nehezebb dolga van a megszorítások miatt. A vállalat egyik legfontosabb sorozata a Mate széria, és most arról számolhatunk be, hogy megérkezzett a Mate 50 család, melynek a Mate 50 Pro és a Mate 50 RS Porsche Design is tagja.

Az újdonságok nagyjából ugyanakkorák lettek, de nem ugyanazt a képernyőt használják, és ha mégis, akkor is különböző módon tálalják a paneleket. A Mate 50 Pro és a Mate 50 RS készülékek a 6,74 hüvelykes, 2616 x 1212 pixeles felbontású OLED kijelzőt eltérően foglalták keretbe, hiszen a Mate 50 Prónak bemetszés van a tetején, míg a Porsche Design kivitelnél csak a képernyő sarkában van egy bevágás a szenzorok számára. Ezek 120 Hz-es üzemre képesek, miközben a Mate 50-nél 90 Hz támogatással kell beérni. A Mate 50 6,7 colos, 2700 x 1224 pixeles felbontású panellel lett szerelve, és ez is OLED alapot használ.

Galéria megnyitása

Az okostelefonok már a HarmonyOS 3.0 operációs rendszert használják, ami nagyon sok érdekes fejlesztést tartogat. Külön hírben számoltunk be augusztusban arról, hogy mit tartogat a HarmonyOS legújabb főverziója. A jövőben harmonikusabban fognak együttműködni a Huawei eszközök, és egyebek mellett a biztonság is magasabb szintre fog érni.

Galéria megnyitása

Az önarcképek készítésre szolgáló kamera mindegyik készüléknél 13 megapixeles, és nagyjából 100 fokos látószögű. Ha videózni kell, akkor sem fog csalódást okozni, mivel 4K Ultra HD támogatásról beszélhetünk már itt, méghozzá akár 60 FPS, sőt mi több, 240 FPS-es felvétel is készíthető Full HD-ben a frontkamerával. Fontos, hogy a Mate 50 Pro és RS modellek még 3D ToF szenzort is kaptak portréfotózáshoz és megbízhatóbb arcfelismeréshez.

Galéria megnyitása

A főkamerája a teljes sorozatnak ugyanaz, és egy nagyon érdekes megoldásról beszélhetünk itt. Egy 50 megapixeles (Sony IMX766) kamerával állunk szemben, ami támogatja a PDAF eljárást a gyors és pontos élességállítás érdekében. Viszont nem ez a különlegessége, az teszi ezt egyedivé, hogy F/1.4 és F/4 között több fokozatban lehet állítani a rekeszértékét, így ha kell, jobb természetes mélységélességet nyújt, ha pedig arra van szükség, jobb képminőséget lesz képes elérni. Optikai stabilizálás is biztosított, mint ahogy lézeres AF rásegítés is akad a fedélzeten.

Galéria megnyitása

A Mate 50 széria ultraszéles látószögű kamerája is megegyezik, a mobilok ugyanazt a 120 fokos optikával ellátott, 13 megapixeles képalkotót vonultatják fel. Ez is képes PDAF fókuszálásra, ennek köszönhetően makrózni is tud. A harmadik kamera viszont már mindhárom okostelefonnal különbözik.

A Mate 50 egy kisebb 12 MPixeles érzékelőt használó, de 5-szörös zoomra képes kamerával szolgál, a Mate 50 Pro érzékelője nagyobb és 64 megapixeles, de csak 3,5-szeres közelítést tud, a Mate 50 RS modellnél pedig egy még nagyobb 48 MPixeles érzékelő került elő ugyanúgy 3,5-szeres zoommal. Ezek egyaránt optikai stabilizátoros kamerák, és van szoftveres zoomolási opció különböző módszerekkel. A Mate 50 RS Porsche Design 200-szoros szuperzoomot is támogat, és itt van 35-szörös tele makró funkció is.

Galéria megnyitása

Elmondta a Huawei, hogy a mobilok egyaránt az XMAGE képfeldolgozási technológiát használják, ami a jövőben más eszközöknél is megjelenhet. A masinák 4K Ultra HD videózásra alkalmasak maximum 60 FPS-sel, és szuperlassítási opcióval is szolgálnak. A Mate 50 esetében 960 FPS érhető el 1080p felbontáson, a Mate 50 Pro és RS Porche Design gépek pedig már 3840 FPS-t is tudni fognak 720p-ben. Az optikai stabilizáláson felül EIS is lesz azért, hogy a videók még simábbak legyenek.

Galéria megnyitása

A Huawei megkapta a Qualcommtól a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet, ennek köszönhetően egészen biztos, hogy csúcssebességre lesznek képesek az okostelefonok minden helyzetben. Persze azt meg kell jegyezni, hogy az 5G ezúttal is felejtős, mint ahogy a Google mobilos szolgáltatásokról is le kell mondani. Az USA korlátozásai alól a Mate 50 szériának sincs felmentése.

A Mate 50 és a Mate 50 Pro 8 GB RAM-ot vonultat fel, míg a Mate 50 RS már 12 GB-nyi memóriával fog szolgálni. A tárhely a Mate 50 RS esetében csak 512 GB lehet, míg a Mate 50 Pro válaszható lesz 256 és 512 GB-tal is, a Mate 50-ből pedig még 128 GB-os is jön a 256 és 512 GB-os variánsok mellett. Bővíteni is lehet a mobilokat, mindegyik eszköz támogatja a Huawei saját NM kártyaformátumát, viszont ez a Dual-SIM támogatás rovására megy, mert annak a helyére illeszkedik a kártya.

Galéria megnyitása

A mobil hálózati kapcsolódást tekintve a 4G LTE jelenti itt a csúcsot, de sokszor ez is megfelelő teljesítményt biztosít majd a felhasználóknak, ebben biztosak vagyunk. Biztosított a Mate 50 szériánál a Wi-Fi 6, és van Bluetooth 5.2 modul is, szóval ezen a téren már nem lehet ok panaszra. Adott a készülékekben NFC chip is, és még infrával is szolgálnak, meg persze a GPS vevő sem hiányzik, sőt, ez igen fejlett, többsávos és támogatja egyebek mellett a Galileót is. Újítás ezen a téren, hogy a Mate 50 széria már képes lesz műholdas kapcsolatot létesíteni, a BeiDou rendszerét használva tud üzenetet küldeni olyan helyen is, ahol nincs térerő.

Galéria megnyitása

A Mate 50 és a Mate 50 Pro ugyanazt a formát használja, de a Pro kidolgozottabb, magasabb minőségérzetet fog nyújtani, a Porsche Design modell pedig eltér majd ezektől a megjelenését tekintve, annak a kör alakú kameramodul helyett hatszögletes jutott, és kerámia a háta, szóval az anyaghasználata is nívósabb. A Mate 50 és 50 Pro tömege is sokkal kisebb, ezek 202 és 205 grammot nyomnak, miközben a prémium masina 232 grammot nyom. Ez utóbbit feketében és fehérben lehet majd kapni, míg az előbbi gépek fekete, ezüst, lila és narancssárga színben pompázhatnak üveg vagy műbőr hátlappal. IP68 minősítést kapott a trió, szóval a vizet bírni fogják, legalábbis 30 percet 1,5 méter mélyen biztosan átvészelnek.

Galéria megnyitása

Kijelző alá rejtett ujjlenyomat-olvasóval minden gép szolgálni fog. Sztereóban szólalnak majd meg a telefonok, és 32 bites, 384 kHz-es hangot is támogatnak. A Mate 50 egy 4460 milliamperórás kapacitású akkumulátornak ad otthont, miközben a társai már 4700 mAh-s telepet kaptak, így ezeknek előre láthatólag valamivel jobb lesz az üzemideje. Tölteni ugyanúgy lehet majd őket, ami azt jelenti, hogy van kábelen keresztül 66 wattos teljesítmény támogatás, vezeték nélkül 50 wattot tudnak, és képesek táplálni más eszközöket 5 wattal.

Galéria megnyitása

A Huawei Mate 50 széria Kínában kerül először a boltokba. A Mate 50 5000 jüanos árról indul 128 GB tárhellyel, a Mate 50 Pro 6800 jüanba fog kerülni alapjáraton a 256 GB-os tárkapacitással, a Mate 50 RS Porsche Edition pedig 13 ezer jüant kóstál majd, immáron 512 GB-nyi hellyel ellátva. Átszámítva a jelenlegi árfolyamok mellett 290, 395 és 760 ezer forint körüli összegekről beszélhetünk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére