Bemutatta a Novatel Wireless a MiFi sorozatú hordozható routereit - avagy, teljes nevükön az Intelligent Mobile Hotspotokat, amelyek egy kis területen belül több felhasználó számára is elérhetővé teszik a 3G áldásait.
A nagyjából hitelkártya-méretű, nyílt platformú egységek segítségével az EVDO Rev. A és a HSPA nagysebességű hálózatok egyaránt hozzáférhetőek. Üzemidejét illetően a cég megjegyzi, hogy bár 40 órán át is képes készenléti állapotban tölteni, aktív használat esetén csak négy órát bír az aksi.
Mivel azonban a készüléket eleve olyan helyzetekre szánták, amelyek ritkán tartanak ennél tovább - így például egy egy autóban vagy buszban a munkahelyre, vagy épp onnan vissza haza tartó társaság tagjainak az út idejére -, ez feltehetlőeg nem is jelenthet különösebb problémát.
A MiFi routereket valamikor a jövő év első felében tervezik majd útjukra indítani, és éppúgy árulják majd wireless-szolgáltatókon keresztül, ahogy magukban is - bár se azt nem közölték, hogy mely szolgáltatókkal is állnak össze, sem pedig azt, hogy az egységek várhatóan mennyibe kerülnek majd.































