Shop menü

HOPPÁ, KIDERÜLT MIKOR JÖN A GALAXY S23 SZÉRIA

A Samsung véletlenül publikálta a megjelenés időpontját, ami hamarabb esedékes, mint amire számítottunk a pletykák alapján.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Hoppá, kiderült mikor jön a Galaxy S23 széria

A Galaxy S23 széria már robog a debütálás felé, ha minden jól megy, akkor kevesebb mint egy hónapon belül kiderül, mit nyújtanak az új csúcsmobilok. Persze a kiszivárgott információknak köszönhetően nem hivatalosan már most szinte mindent is tudunk, a dél-koreaiak ugyanis nem túl sikeresen őrzik a titkokat, ahogy azt a mostani példa is mutatja.

Általában a vállalat belső emberei szoktak szivárogtatni a készülékekről az olyanoknak, mint például az Evleaks vagy az Ice universe. Jelen esetben azonban a szivárogtatásokra koncentráló Twitter-csatornákra sem volt szükség, ugyanis véletlenül a Samsung hivatalos kolumbiai honlapja idő előtt kitette a megjelenési kampány anyagát.

Február elsején kerül bemutatásra a Samsung Galaxy S23 széria.

Korábban a február 7-i időpontról lehetett többször hallani, de a február 1. is felmerült lehetséges időpontként. Végül ez utóbbi nyert félig-meddig hivatalos megerősítést. A Samsung honlapján és a vállalat YouTube oldalán lehet majd élőben követni az eseményt globálisan. Jelen állás szerint három készülék fog bevetésre kerülni, jön a Galaxy S23, az S23+, valamint a Galaxy S23 Ultra.

A Samsung új külsővel fogja piacra dobni a Galaxy S23 és S23+ modelleket, miután ezek megkapják a Galaxy S22 Ultra formavilágát, a Galaxy S23 Ultra pedig szimplán továbbviszi azt nüansznyi finomításokkal. frissen kiszivárgott hivatalosnak tűnő renderképek alapján úgy tudjuk, hogy az új termékcsalád ugyanolyan színekben fog bevetésre kerülni. Mindhárom okostelefon elérhető lesz fekete, sötétzöld arany és rózsaszín árnyalatban.

Galéria megnyitása

Az is egy újabb pletyka, hogy állítólag a Samsung már nem foglalkozik a 128 GB-os tárhelyopcióval. Alapból 256 gigás kivitelben kerülhet a boltokba az összes modell. A Galaxy S23 Ultra pedig megvásárolható lesz még akár 1 TB-tal felszerelve is, ami jól jöhet azoknak, akik sokat szeretnék videózásra használni a soron következő csúcsmobilt. A RAM a zászlóshajóban 12 GB lesz, a két társa pedig 8 GB memóriával szolgálhat. A leggyorsabb LPDDR5x RAM-okat és UFS 4.0 adattárolókat használja a Samsung a pletykák szerint.

Arról is szóltak a híresztelések, hogy a vállalat az új okostelefonokat már nem a One UI 5-tel adja majd ki, hanem az 5.1-es kiadást fogja használni a vállalat. Az Android 13 persze maradni fog, de olyan extrákkal is szolgálnak majd az okostelefonok, amiket most még nem ismerünk. Szoftveres fejlesztésekben sem lesz hiány ez alapján. Ennek pedig igazából jó eséllyel a korábbi mobilokat használók is örülni fognak. Ugyanis a Samsung az utóbbi időben az ilyen extrákat általában nem korlátozta az új eszközökre, csak ha valamilyen hardveres korlátja volt annak, hogy az elérhető legyen régebbi gépeken is.

Galéria megnyitása

Arról is szó esett a napokban, hogy milyen akkumulátorokkal jönnek a készülékek. Úgy tudni, hogy a Galaxy S23 Ultra továbbra is 5000 mAh-s telepet fog használni, de a többieknél lesz előrelépés. A Galaxy S23 rengeteg kritikát kapott azért, mert botrányosan rossz volt az üzemideje, ezért most a Samsung ezen a téren kicsit javított a helyzeten, de tényleg csak kicsit, mert a 3700 mAh-s akku helyébe egy 3900 mAh-s léphet, és a Galaxy S23+ is egy 200 mAh-rel kövérebb, 4700 mAh-s telepet kapott.

A Samsung a Galaxy S23 széria új tagjai mellett bejelenthet friss viselhető kiegészítőket is. Szinte biztos, hogy nem kizárólag a mobilok kerülnek majd a porondra újdonságként.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére