Az egyjátékos mód mellett a Homefront: The Revolution online játékmóddal is érkezik, melynek neve Resistance. Ennek lényege, hogy a barátainkkal alakíthatunk ellenálló sejteket, és gerillaharcot vívhatunk a megszállók ellen, mindezt történettel átszőtt küldetések keretein belül.

Gerillaharcosunk fejlődhet, új képességeket kaphat, tervrajzokat szerezhet, valamint új és ritka felszereléseket kaparinthat meg. A készítők azt ígérik, hogy a kezdetben elérhető 12 küldetés már önmagában leköti majd a játékosok egy időre (és emellett ugyebár ott van a nagyjából 30 órásra belőtt egyjátékos kampány is), később azonban minden további misszió ingyenesen letölthető lesz- de a stúdió még ezeken felül is ígér egy rakás ingyenes tartalmat és bővítést a játékhoz a megjelenés utáni évben.

Ezen kívül a Dambuster stúdió bejelentette, hogy a Homefront: The Revolution bétája február 11-től 14-ig tart majd, és csak Xbox One-on lesz elérhető. A belépést erősen limitálják: egy béta tokent kell majd szereznünk hozzá, amikhez különböző promóciókon lehet majd hozzájutni. Ha növelni akarjuk az esélyeinket, akkor érdemes regisztrálni a hivatalos oldalon.

A végleges megjelenésre május 17-én kell számítani PC-n, PS4-en és Xbox One-on. Az előrendelők megkapják a Revolutionary Spirit csomagot, ami az alábbiakat tartalmazza:

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére