HIVATALOSAN IS FELVÁSÁROLTA A HARMANT A SAMSUNG

Ez a Samsung eddig legnagyobb volumenű akvizíciója, de fontos terület nyílhat meg általa a vállalat számára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2017. márc. 14. 7:01
Hivatalosan is felvásárolta a Harmant a Samsung

Novemberben derült ki, hogy a Samsung szeretné felvásárolni a Harmant, és mivel az üzlet elé semmilyen komoly akadály nem gördült az elmúlt hónapokban, így kevesebb mint fél év után már hivatalosan is a Samsung birtokába kerülhetett a vállalat. A dél-koreai alakulat rekord összegű felvásárlást ütött ezzel nyélbe.

Galéria megnyitása

A Harmant a Samsung részvényenként rendkívül nagyvonalú, 112 dolláros áron szerezte meg magának, ami nagyjából 8 milliárd dolláros összeget jelent. Soha ekkora összegért nem vett egyetlen céget sem a története során az elektronikai óriás. A dél-koreaiak hatalmas potenciált látnak a Harmanban, és ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy a vállalat révén új piacokat érhetnek el.

Galéria megnyitása

A Harman kiváló minőségű szórakoztató elektronikai termékekkel rendelkezik, és professzionális környezetben is megállja a helyét (koncertek, mozik, előadótermek), ezen felül egyre jobban alkalmazkodik az olyan modern technológiákhoz, mint például IoT megoldások, ilyeneket is biztos már napjainkban. Ám a Samsung nem ezek miatt fektetett elsősorban a vállalat felvásárlásába ekkora összeget. A Samsung az autók fedélzetére szeretne betörni, és ebben remek társnak bizonyulhat a Harman. A cég olyan partnereknek szállítja a termékeit, mint a Volkswagen, az Alfa Romeo, a Mercedes, a BMW, a Jaguar, a Ferrari, a Lamborghini, a Rolls Royce vagy a Skoda, és lehetne még folytatni a széles kört lefedő márkák felsorolását, ugyanis legalább 20 autóipari szereplővel ápol szoros viszonyt. A Harman eredendően a hangtechnikában jeleskedett, de mára komplett infotainment, telemetriai és biztonsági csomagokat kínálnak az ügyeleiknek. Ha minden a Samsung tervei szerint alakul, akkor a Harman révén a felsorolt autógyártókhoz eljuttathatóak lesznek a Samsung hardveres elemei – vagy esetleg még a Tizen operációs rendszer is. És itt egyáltalán nem csak egy megjelenítőre vagy egy hangszóró szettre kell itt gondolni, hanem a dél-koreaiak központi chipjeire és egyéb megoldásaira is. Az 5G is jelentősen érintheti a jövőben érkező autókat, és a Samsung az 5G fejlesztésére is rengeteg pénzt és energiát fordít. A várakozások szerint dollármilliárdos ipar növekedik a gépjárművek köré, akkora változások jöhetnek a közlekedésben, mint korábban a mobiltelefonok piacán.

Galéria megnyitása

A Samsung egyelőre egészen biztos, hogy nem szeretne komolyabban beavatkozni a Harman működésébe. Egy önálló leányvállalatként fog üzemelni a dél-koreaiak zászlaja alatt a frissen felvásárolt cég. A vezetőség sem módosul lényegesen, Dinesh Paliwal marad a CEO, a Samsung Electronics elnöke és a főstratégája, Young K. Sohn pedig annak a tanácsnak lesz a vezetője, akik felügyelik a Harmannál folyó különböző munkálatokat. A Harman felépítése minden tekintetben marad a régiben az akvizíciót követően is, ami azt jelenti, hogy a vállalat nagyjából 30 ezer dolgozója ugyanúgy végezheti a munkáját, ahogy korábban, és a központ is maradhat Stamfordban, az Egyesült Államokban.

Galéria megnyitása

Az egyelőre még kérdéses, hogy a részvénypiac hogyan reagálja majd le a nagyszabású üzlet létrejöttét, de nem volna meglepő, ha a Harman egészen stabil árfolyama fentebb szökne néhány dollárral. Ilyen esetekben az extrém változások sem szoktak meglepőek lenni, de jelenleg ezzel nem kell számolni. Hogy mi ennek az oka? Nos, gyakorlatilag november óta várható volt, hogy a felvásárlás létrejöhet a felek között, így a piac igazából előre beárazta az akvizíciót – ez sem szokatlan az ilyen esetekben. Tavaly novemberben 80-ról 110 dollárra emelkedett a Harman részvényeinek árfolyama, és azóta is ezen a szinten stagnál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2017. márc. 14. 16:36
#3

Nehogy elkezdjen a samu erősítőket gyártani mert az a vég lenne,2007-ben csinált de csak 1-et szerencsére.

noPublicFG
noPublicFG
2017. márc. 14. 9:20
#2

Háááát, én nem tudom. Eddig a Harman-Kardon nem csak nevet, hanem minőséget is jelentett... Eddig.

thedeveloper
thedeveloper
2017. márc. 14. 23:24

Ellenben elég sokszor jelenik meg a márka például notebook-okon és egyéb hordozható elektronikai eszközökön.

Felváltva a Bang & Ofulsen-nel.

peti19870621
peti19870621
2017. márc. 14. 8:37
#1

"A Harmant a Samsung részvényenként rendkívül nagyvonalú, 112 dolláros áron szerezte meg magának, ami nagyjából 8 milliárd dolláros összeget jelent. Soha ekkora összegért.." -Pislogtam egyet. :/ [Confused] - Csak jelképes lenne? S mihez képest kéne ezt értenünk? - A cikk végén a válasz pedig: "Tavaly novemberben 80-ról 110 dollárra emelkedett a Harman részvényeinek árfolyama, és azóta is ezen a szinten stagnál." -Mennyi nyeresége marad a jövőre nézve a samsung-nak miután ezt lépést is kipipálták? Szerintem egy egyszerű M$ aknakeresősben rejlik a válasz.

Vissza az oldal tetejére