Shop menü

HIVATALOSAN IS BEVEZETI A XIAOMI A MIJIA MÁRKÁT A MAGYAR PIACRA

A háztartási gépekre fókuszál első körben a Mijia, de szép lassan egy rendkívül széles portfóliót alakíthat majd ki a termékeivel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hivatalosan is bevezeti a Xiaomi a Mijia márkát a magyar piacra

A Xiaomi egy óriási vállalat, ami rég többről szól az okostelefonok gyártásánál. A cég égisze alatt ott vannak például a Mijia néven futó termékek, amikkel minden túlzás nélkül teljesen berendezhető mostanra egy komplett családi ház. Ezek itthon hivatalosan eddig nem voltak jelen, ez a helyzet azonban most megváltozik. 

A Mijia a Xiaomi egyik legfontosabb almárkája, amely kifejezetten az okosotthonokba szánt termékekre, valamint az ahhoz kapcsolódó lifestyle kiegészítőkre fókuszál. Idén lesz 10 éve annak, hogy a vállalat létrehozta ezt. A hivatalos kommunikáció szerint az volt a célja, hogy rendszerezze és egyetlen ökoszisztémába fogja össze a folyamatosan bővülő okoseszközök kínálatát. 

“A jövőben minden új okosotthon termék Mijia márkanév alatt kerül a magyar online és offline boltokba.” – jelentette ki a cég.

“A 2016-ban alapított márka a Xiaomi egyik saját, dedikált okosotthon-platformja, amely mögött ugyanaz a mérnöki tudás, minőség és globális innováció áll, amit a világ vezető technológiai vállalatai közt számontartott Xiaomitól a fogyasztók már megszokhattak.” – olvasható a cég hivatalos közleményében.

Korábban a cég már próbált erőteljesebben jelen lenni a magyar piacon az okosotthon-eszközeivel, de különösebben látványos áttörést nem tudott elérni. Ezúttal viszont minden eddiginél elhivatottabb annak kapcsán, hogy a Mijia nevet felfuttassa hazánkban. Bár azt azért látni kell, hogy elég szolid rajtot vesz a Mijia, hiszen mindössze kettő termék érkezéséről számolhatunk be, az egyik egy 502 literes hűtőszekrény, a másik pedig egy 9 kg-os terhelhetőségű mosó-szárítógép.

Galéria megnyitása

Prémium benyomást keltő termékekről beszélhetünk, ami már abból egyértelművé válik, hogy nem éppen átlagos méretű berendezésekről beszélhetünk. A Mijia Cross Door 502L néven futó hűtő side-by-side kialakítással rendelkezik, és a nevének megfelelően több mint 500 liternyi hasznos teret biztosít a hűteni, fagyasztani kívánt élelmiszerek számára. A cég beszámolója szerint ez a berendezés sokzónás tárolási lehetőséggel, szagsemlegesítő technológiával, és antibakteriális rendszerrel is szolgál. 

Galéria megnyitása

A Mijia Cross Door 502L dupla inverteres kialakítással született meg, és rendkívül alacsony zajszint mellett fog üzemelni a Xiaomi elmondása szerint. A legtöbb Mijia termékben van valamilyen “okosság”, ebben az esetben például Wi-Fi modullal rendelkezik a háztartási nagygép, ami távfelügyeletre szolgál, ezt kihasználva távolról lehet a hűtőben uralkodó hőmérsékletet vezérelni. Ha a felhasználó elmegy nyaralni, akkor messziről be tudja állítani, hogy hidegebb legyen a hűtőben, ezzel elkerülhető a benne maradt élelmiszerek megromlása.

Galéria megnyitása

A hűtőszekrényt kedvezményesen akár már 240 ezer forintért cserébe meg lehet vásárolni, ami igazán jó ajánlattá teszi. A forgalmazása márciusban indul. 

A mosógép a nem túl hangzatos Mijia Front Load Washer Dryer Pro 9kg néven kerül bevezetésre. A 9 kg-os terhelhetőséghez képest viszonylag átlagos méretekkel rendelkezik a berendezés, amire a Xiaomi nagyon büszke. Kiemelte a vállalat, hogy csak 570 mm a mélysége, miközben a dobja 525 milliméteres átmérőjű. Közvetlen hajtást használ, ezáltal tud hatékonyabban, alacsony zajszintet tartva dolgozni a centrifugálás során. 

Galéria megnyitása

A mosógép képes arra, hogy 3 kg-nyi ruhát nemcsak alaposan kimos, hanem azonnal viselhetően szárazzá varázsol mindössze 180 perc leforgása alatt. 

A Xiaomi azt is igyekezett kiemelni a sajtóanyagban, hogy nagyon kedvező a mosógép fogyasztása, “25%-kal energiahatékonyabb az A energiabesorolású modelleknél”. Természetesen itt is van mobilos kezelési lehetőség, a Xiaomi Home appon keresztül vezérelhető a mosógép. Szabályozható például a mosószeradagolási beállítás, amit a ruhák szennyezettségéhez lehet igazítani. 

Galéria megnyitása

A Mijia Front Load Washer Dryer Pro 9kg forgalmazása is a következő hónapban indul, és ezt a gépet 200 ezer forintos összegért cserébe lehet majd megvásárolni bevezetési akcióban.

A Mijia márkanév alatt a hűtőn és a mosógépen túl lehet találni légtisztító berendezéseket, mosogatógépeket, robotporszívókat, biztonsági berendezéseket, így például kamerákat, és hosszan lehetne még sorolni a termékkategóriákat. Amennyiben jól indít a márka itthon, a tervek szerint egyre szélesebb, színesebb lesz majd a felhozatal a Mijia termékekből.

“A Mijia márka magyarországi megjelenése a Xiaomi egyik legjelentősebb hazai lépése az elmúlt évek során. Ezzel nem csupán két új terméket hozunk el a magyar vásárlóknak, hanem egy teljes okosotthon-platformot nyitunk meg előttük – azt az ökoszisztémát, amelyet világszerte már milliók használnak. Ez azonban csak a kezdet: az elkövetkező időszakban folyamatosan bővítjük majd a Mijia kínálatot a hazai piacon.” – hangsúlyozta a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére