HETEKEN BELÜL JÖHET A NOTHING OKOSTELEFONJA

A TechCrunch adta hírül, hogy elvileg már vannak olyan ágazati szakemberek, akik a napokban megnézhették a készüléket.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 10. 11:35
Heteken belül jöhet a Nothing okostelefonja

A Nothing kapcsán tavaly arról beszéltek, hogy még több terméket fog bemutatni 2021 végéig, de ez nem jött be. Sőt mi több, valójába azóta sem debütált semmi a Nothingnál, továbbra is csak az Ear (1) fülhallgatót forgalmazza a vállalat. Most viszont megbízható forrásra hivatkozva arról jött hír, hogy már a célegyenesben van a startup okostelefonja.

A TechCrunch számolt be arról, hogy nagy valószínűség szerint a Nothing hamarosan előáll egy saját mobiltelefonnal. Áprilisban kerülhet majd bemutatásra a különleges termék. A szaklap úgy tudja, hogy Carl Pei a Mobil Világkongresszuson egy nagyon fontos találkozón vett részt, amin az ágazat több kiemelt vezetője is megjelent. Ennek az apropója pedig állítólag az volt, hogy a Nothing a mobilipari beszállítók krémjének már megmutatta az első okostelefonját.

Galéria megnyitása

Egy a márkához közel álló forrás szivárogtatott erről a TechCrunch-nak. A jelentés szerint a hír kapcsán egy képet is láttak, amit nem közölhettek, de a felvételen éppen Cristiano R. Amonnal, a Qualcomm első emberével látható Carl Pei tárgyalás közben. Pei egyébként mindig is jó viszonyt ápolt a Qualcommal, így egyáltalán nem lenne az meglepő, ha a cég Snapdragon chipre építkezve jelentene be saját okostelefont.

Egyelőre semmit nem lehet tudni arról, hogy milyen felépítéssel rendelkezhet majd a készülék, de sokan arra számítanak, hogy a dizájnja megosztó lesz. Nem egy hétköznapi megjelenésű terméket víziónálnak azok, akik a startup első termékből, az Ear (1) fülhallgatóból indulnak ki. A viselhető kiegészítő teljesen áttetsző burkolatot kapott.

Galéria megnyitása

Az biztos, hogy eléggé figyelemfelkeltő lenne, ha a mobilt is teljesen áttetszőre tervezné a vállalat. Láttunk már olyan készüléket, ahol a cég kicsi betekintést nyitott a burkolat alá, de olyanra nem sűrűn volt eddig példa, hogy egy készülékházba teljesen bele lehetett volna látni. Ez nem olyan egyszerűen megy, hogy simán kap a termék egy üveg hátlapot, és meg van oltva. Ahhoz, hogy a végeredmény igényesen mutasson, nagyon gondosan kell megtervezni a nyomtatott áramkört, a komponensek elhelyezését, és minden porcikáját a szerkezetnek.

Carl Pei tavaly az Ear (1) bemutatójakor beszélt arról, hogy a vezeték nélküli eszköz tervezése nagyon sok energiát emésztett fel, és bizony nem kevés extra költséggel jár az, hogy egy hardveres felépítés ténylegesen vállalhatóan nézzen ki, és ne csak „behányva” legyenek a komponensek a burkolat alatt. Ugyanezt megoldani egy okostelefon esetében lényegesen komplexebb feladat, mint amilyen e fülhallgató esetében volt.

Galéria megnyitása

Az, hogy egy új márka jelenhet meg az okostelefonok piacán, mindenképpen egy izgalmas dolog. Nem igazán volt ilyenre példa már hosszú évek óta. Ha pedig eltekintünk attól, hogy a BBK Electronics és a Xiaomi miként játszik a fiókmárkákkal, akkor még kevesebb említésre méltó márkamegjelenésről beszélhetünk. A Nothing egy kicsit felrázhatná a piacot a fiatalos lendületével, ami jelenleg hajtja, és ne feledjük, hogy Carl Pei korábban forgatta már fel ezt a szegmenst a OnePlusszal.

Galéria megnyitása

Persze azt is látni kell, hogy manapság nincsenek túl jó esélyei egy új beszállónak, az emberek szinte már csak a topmárkák között szeretnek válogatni. A Nothing eddig a befektetői pénzzel tudott úgy játszani, hogy folyamatosan tudjon előre haladni, az Ear (1) nem hozott akkora profitot, hogy abból messzire jusson a startup. Sokan hisznak Carl Pei víziójában, ezáltal pedig az elmúlt 1,5 évben dőlt a befektetői pénz a cégbe. Így lehetett képes saját okostelefont is fejleszteni, miközben mindössze egyetlen fülest forgalmaz.

Kíváncsian várjuk, hogy a Nothing milyen irányba tud tovább haladni, és mikor fog már ténylegesen friss termékkel előállni. Bízunk abban, hogy a mobil áprilisra tényleg elkészülhet, mert egy idő után már a puszta várakozás mellett érdektelenségbe fordulhat a történet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére