A This War of Mine-t készítő 11 Bit Studiosa bejelentette, hogy mindössze három nap alatt már több mint 250 ezer példány kelt el a Frostpunkból. Ez pedig nagyon komoly szám egy viszonylag szélsőséges műfajú, túlélésre és városépítésre koncentráló játékról, ahol kőkemény döntéseket kell majd hoznunk. De úgy látszik, hogy az előzetesek és az ígéretek megtették hatásukat.A készítők mindenesetre nagyon boldogak, hiszen ez a szám azt jelenti, hogy innentől kezdve a Frostpunk már profitot termel. Ez pedig azzal jár, hogy most jó alaposan beígérték nekünk, hogy érkeznek majd az ingyenes frissítések és a kiegészítők ezerrel. Azt például külön kihangsúlyozták a készítők, hogy a sokak által hiányolt végtelen mód mindenképp érkezik.A hivatalos útitervről egyelőre semmi biztosat nem árultak el, de arra mindenki figyelmét felhívták, hogy sok javaslat érkezik a rajongók részéről, aminek egy részét beépítik majd, de senki ne legyen csalódott, ha az ő ötlete nem jut el a megvalósításig, mert persze a fejlesztőknek is megvannak a maguk prioritásai.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tiburka
tiburka
2018. ápr. 29. 20:52
#1

Ez egy kib*szott kemény játék lett. Baromi nehéz. A racionális gondolkodás itt nem elég. Messzemenően a legnehezebb túlélő játék. Férfiasan bevallom, 23 napot bírtam első nekifutásra. Steam core-t nem találtam, így haladni sem tudtam tovább. Adódik a kifejlet, éhezés, fagyhalál, és puccs.

tiburka
tiburka
2018. ápr. 30. 13:00

Annyit azért tehettek volna, hogy a nappali és éjjeli hőmérsékletet valamelyest elkülönítik. Nem hiszem, hogy ami éjjel -60 az nappal is annyi, miközben süt a nap.

Vissza az oldal tetejére