A GT sorozatot erősítő GT-S Super-Tower kétféle színösszeállításban kerül az üzletek polcaira: az egyik kívül fekete, belül piros, míg a másik kívül fehér, belül kék festést alkalmaz. Természetesen a LED-es rendszerhűtő ventilátor világításának színe is passzol az adott ház belső dizájnjához.

Színtől függetlenül mindkét kiadás ugyanazt az extravagáns, megosztó dizájnt alkalmazza. A termékek oldalablakkal érkeznek, és a tetejükön mindkét esetben stílusos szellőzőket találunk, amik különlegessé teszik a termék megjelenését.

A 255 milliméter széles, 640 milliméter magas és 560 milliméter mély GT-S Super-Tower belsejében FLEX ATX, Micro ATX, ATX, MINI ATX, SSI CEB, SSI EEB (EATX), illetve XL-ATX formátumú alaplapok kaphatnak helyet. Természetesen az alaplaptálca tartalmazza a szokásos szerelőablakot, de a kábelmenedzsmentet segítő kivágások sem hiányoznak róla. Az új számítógépház 1,2 milliméter vastag SECC acélvázra épül, így meglehetősen masszív.

A ház 5 darab 5,25 colos meghajtót fogad, 3,5 colos vagy 2,5 colos meghajtókból pedig hét fér el benne. A bővítőhelyek természetesen szerszámmentes szerelhetőséget biztosítanak. A ház hátulján 10 darab PCI bővítőhely sorakozik, ezek szellőzővel ellátott takarólemezeket kaptak. A ház hátuljáról a folyadékhűtő rendszerek csöveit fogadó gumírozott furatok sem hiányoznak - utóbbiakból szám szerint négyet kapunk.

A videokártyák 33,3 centiméternyi, a processzorhűtők pedig 18,5 centiméternyi hellyel gazdálkodhatnak. A tápegység ezúttal is a ház hátulján, alul kapott helyet, természetesen egy szűrővel ellátott szellőző felett.

Galéria megnyitása

A megfelelő szellőzésről gyárilag három darab rendszerhűtő ventilátor gondoskodik. Egy 200 milliméteres átmérőjű példány a ház elején, egy másik pedig a ház tetején lapul. A légkeverők 750-es percenkénti fordulatszámmal pörögnek, így 90,25 CFM levegőmennyiség megmozgatására képesek, méghozzá 27,6 dB(A) zajszint mellett. Rajtuk kívül egy 140 milliméteres átmérőjű hátlapi ventilátor is a kínálat részét képezi, ami 1200-as percenkénti fordulatszámon pörög. Ez a légkeverő 49,1 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, zajszintje pedig 24, 2 dB(A). A szellőzés hatásfoka persze javítható, ugyanis az új számítógépház összesen hét rendszerhűtő ventilátor alkalmazására ad lehetőséget. Jó hír, hogy a beépített ventilátorok, illetve az utólag beépítésre kerülő légkeverők a rendelkezésre álló fordulatszám-szabályzóhoz kapcsolhatóak, így az aktuális üzemi fordulatszám - és így a zajszint is - hatékonyan módosítható.

Galéria megnyitása

A fordulatszám-szabályzó gombjai a tetőlapi panel bal oldalán sorakoznak. A tetőlapon rajtuk kívül néhány hasznos csatlakozó is jelen van: találunk itt két USB 3.0-s portot, két USB 2.0-s portot, valamint egy fejhallgató kimenetet és egy mikrofon bemenetet is.

Az Aerocool futurisztikus dizájnnal büszkélkedő GT-S számítógépháza már elérhető kereskedelmi forgalomban. A GT-S Black Edition 114,9 euróba, a GT-S White Edition pedig 119,9 euróba kerül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Asagrim
Asagrim
2013. szept. 5. 9:50
#11
  • rácsos plexi oldallap

  • full torony ház kábelnyílás nélkül az alaplaptálca tetején

  • nincs porszűrő a tetőn

  • míg az előlapi bővítőhelyeket használnád addig frankón letakarod a szellőzőrácsot

... és mindez 45-46 ezer forint lesz míg ideér.

gabesz7630
gabesz7630
2013. szept. 5. 8:52
#10

Nem ertem a gyartokat.

Ha design kell, akkor vagy ugy nez ki mint egy szajbavert munkagep(es akkor mar unikum), vagy mint valami scifi okadmany.

Bazz, az ilyen cegeknel senkinek nincs fantaziaja ?

Ivelt vonalak, vagy nem ez a teglatest forma, vagy valami .....

bookninja
bookninja
2013. szept. 5. 7:42
#9

ezzel a dizajnnal celkozonseg a 14-16 ev kozotti korosztaly.

Bzsolt
Bzsolt
2013. szept. 4. 20:19
#8

Minek yodamester10-nek ház? :D

(anélkül is lehet, de jobb vele :D )

yodamester10
yodamester10
2013. szept. 4. 20:04
#7

Minek számítógép ház?

Terror
Terror
2013. szept. 4. 17:47
#6

Azért a Coolermastertől sem kell elájulni, lásd például a HAF X-ről írt kis szösszenetemet.

mThom
mThom
2013. szept. 4. 17:38
#5

Aerofúúúj :D

Bzsolt
Bzsolt
2013. szept. 4. 17:04
#4

Nekem tetszik, 10 éve használok Aerocool cuccokat, én meg vagyok elégedve velük.

Az árának megfelelő minőséget hozza!

Egy ilyen házhoz normális táp is dukál, annak a kábelei meg már alapból kötegelve vannak, ott vezeted el, ahol akarod, de érdemes szélen.

Lehet az új Kaveri mellé beruházok egy ilyenre is :)

Trevize1987
Trevize1987
2013. szept. 4. 15:32
#3

Két éve vettem Aerocool Strike-X GT-t és csak megerősíteni tudom amiket itt leírtatok. Jól néz ki a képeken, de ha eléd kerül és szerelned is kell bele, hamar rájössz, hogy teljesen gagyi. Gyenge minőségű anyagok, buta belső kialakítás és a szellőzésük sem jó.

Fél éve az irodában szereltem pár legolcsóbb Cooler Master házat és ég és föld.

Azóta megvan a véleményem, de persze változhatott a helyzet. De nem hiszem.

zkovacs
zkovacs
2013. szept. 4. 15:12
#2

Ugyanaz mint a Thermaltake. Csinálnak valami csilli-villi külsőt, Codegen minőségű anyagokból. Gagyi.Ezt úgy mondom, hogy a fiamnak most is egy Aerocool Syclone van, és sz@r. 10-15 ezer forintos Cooler Master házak agyon verik minőségben.

Terror
Terror
2013. szept. 4. 14:18
#1

Dehogyis, igazi kínai pikacsu design. De legalább acél (többnyire), az is valami. A cpu kábelt kénytelen vagy áthúzni a cooler szerelőnyílásán. Ha meg nem tér át, akkor a hátlap fölött.

Vissza az oldal tetejére