Eddig, ahogy egyik korábbi hírünkben már beszámoltunk róla, csak külön bővítmény beszerzésével volt lehetőség arra, hogy x86-os eszközön futó Google Chrome alatt "kéz nélkül", beszéd segítségével adjuk meg a Google keresőszolgáltatásának, éppen milyen kifejezésre szeretnénk találatokat kapni.
A mobil eszközökön egy ideje már működő szolgáltatás rövidesen az asztali webböngészőt használó konfigurációkra is beszivárog, méghozzá a Google Chrome beépített funkciójaként. A legfrissebb Google Chrome béta esetében a fentebb említett hang alapú kereséshez már nincs szükség külön bővítmény telepítésére, sőt, a keresés mellett parancsok bevitelére, illetve emlékeztetők megadására is van lehetőség, igaz, egyelőre csak amerikai angol nyelvbeállítás és nyelvhasználat mellett. Az újítás az elkövetkező napok folyamán válik elérhetővé a vállalkozó szellemű felhasználók számára.
A szolgáltatás használatára Windows, Mac és Linux operációs rendszerek alatt egyaránt van mód, a funkcióhoz csak egy mikrofonnal ellátott konfigurációra van szükség. A hangalapú keresés és vezérlés funkció indításához egy új böngészőfül megnyitására vagy a google.com meglátogatására, valamint az "Ok Google" parancs kimondására van szükség, de előtte a keresőmezőben található mikrofon ikonra kattintva engedélyezni kell a szolgáltatást.
Az új funkció hamarosan a Chrome OS-ben, illetve a Google Chrome végleges kiadásában is elérhetővé válik, igaz, az egyelőre nem tudható, hogy egészen pontosan mikor. A szolgáltatás korábbi gyorstesztünk alkalmával magyarul is jól értett, használata pedig zökkenőmentes volt, így aki kíváncsi az újdonságokra, érdekességképpen mindenképpen próbálja ki. Nálunk a beépített funkció hírünk írásával egy időben még nem működött, így ha másnál is ez lesz a helyzet, akkor a teszthez egyelőre szükség lehet erre a bővítményre.