Nem kell már sokat aludni addig, hogy bemutatkozzon a Redmi K50 Gaming után a többi K50 modell is. Kitűzte a márka a hivatalos bejelentésnek az időpontját, és néhány részletet is elárult a vállalat. Két készülék biztosan érkezni fog, de akár több modell is reflektorfénybe kerülhet.
A Redmi K50 Gaming már bemutatkozott, ez a készülék február közepén jelent meg, de lényegében csak a K50 széria előfutára volt. A márka szeretett volna a K50 Gamingre nagyobb figyelmet szentelni, ezért jelentette be ezt a készüléket először, függetlenül a többiektől. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor március 17-én megismerhetjük majd a Redmi K50 család többi tagját is.
Sajnos Kínának fog szólni a bemutató, szóval egyelőre nem a globális megjelenésről beszélhetünk. A rendezvényre a vállalat hazájában este 7 órakor kerül majd sor, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint hajnali 2-kor lehet majd élőben követni. Mivel online közvetítést tervez a Redmi, így a megtekintésnek egyébként nem lesz akadálya a kellemetlen időponton túl.
Elhintette hivatalosan a Redmi, hogy a K50 széria egyik tagja a MediaTek Dimensity 8100 rendszerchipet fogja használni, ami egy teljesen új fejlesztés, nemrégiben számolhattunk be a megjelenéséről. Korábbi pletykák alapján pedig jöhet olyan készülék is, ami a Dimensity 9000 lapkának ad majd otthont, és ezáltal abszolút csúcstempót nyújt majd modern alapokon. Továbbá jöhet egy olcsóbb megoldás is, ahol már szimpla Snapdragon 870 chip lesz a motortérben.
A mobilok az Android 12 operációs rendszerrel és a MIUI 13 grafikus felhasználói felülettel érkeznek. Full HD+ felbontású megjelenítőket használnak majd, méghozzá AMOLED technológiás alapon.. Elérhetőek lesznek a mobilok akár 12 GB-nyi rendszermemóriával felvértezve is. Biztosított lesz a gyorstöltés, és lesz olyan új tagja a K50 szériának, amelyet 120 wattos teljesítménnyel lehet majd táplálni, így kevesebb mint 30 perc alatt teljesen feltölthető lesz lemerült állapotból.
Hamarosan minden részletet megtudhatunk majd a készülékek kapcsán, és bízunk abban, hogy nem kell majd túl sokáig várni arra sem, hogy megérkezzenek a készülékek a globális kínálatba. Egészen biztos, hogy remek ár-érték aránnyal szolgálnak majd az okostelefonok.































