Sajnálatos módon rengetegen élnek valamilyen testi hátránnyal az életben, amit születésüktől fogva cipelnek magukkal, esetleg betegség vagy baleset miatt kerültek ilyen helyzetbe.

A videojátékok egy viszonylag egyenlő közeget nyújtanak az embereknek. Egyre több elérhető árú kiegészítő van a mozgáskorlátozott emberek számára, és a játékok egyre inkább támogatják a hangos felolvasó módot vagy éppen a beszélt nyelvet változtatják leírt szavakká. Ez utóbbi segítségével egy hallássérült is képes kommunikálni akár szóban is a csapatával, hiszen látja, mit mondanak a többiek neki. Ezekben az egyenlőséget kínáló lehetőségekben általában a Microsoft élen jár, a Windows és az Xbox konzolok számtalan segítséget nyújtanak, hogy lássuk a kimondott szavakat.

Egy multiplayer videojáték - főleg, ha kompetitív FPS-ről beszélünk - viszont nem csak a vizuális látványról és a szóbeli kommunikációról szól, hanem bizony a hangok is nagy jelentőséggel bírnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy a csapattársunkat honnan lőtték le, márpedig, ha a látóterünkön kívülről érkezett a gyilkos találat, akkor tudnunk kell, hogy balra, jobbra, esetleg mögöttünk található-e az ellenség.

Egy térhangzásban halló átlagember számára ez nem jelent problémát, ha valaki viszont fél füllel vagy egyáltalán hangok észlelése nélkül éli le az életét, akkor már nem tudja megállapítani a lövész helyzetét.

Erre kínál megoldást az Audio Radar, ami képes a 7.1-es térhangzást kivetíteni a monitorra felerősített LED sávokra, ezzel pedig a játékos láthatja, hol található az ellenfele. Maga a rendszer teljesen személyre szabható lesz, így olyan színnel és fényerővel fog működni, amit a játékost leginkább tudja támogatni. Ráadásul gond nélkül működik Xbox, PlayStation konzolokkal és PC-vel is.

Nincs kétség afelől, hogy ezt a kiegészítőt sok egészséges halló, de kompetitív játékos is fogja tudni majd használni, hiszen így még biztosabb lehet az ember abban, hogy merre található a célpont.

A 6 darab RGB sávból és keverőből álló csomag hamarosan elérhető lesz az IndieGoGo közösségi finanszírozás részeként. Az előrendelők - pontosabban a támogatók - pedig 20%-kal olcsóbban juthatnak hozzá a termékhez, mint azok, akik majd csak a megjelenés után vennék meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. okt. 25. 16:17
#2

2014 óta van "sonic radar" kieg az ASUS lapok ALC kodekjéhez, mi ebben az új?

Rhynmei
Rhynmei
2021. okt. 26. 14:25

@Geralt_of_Trivia  Creative verzióban meg 'Scout mode', a dátum is hasonló.
A kérdés az árazás, mert kötve hiszem, hogy sokkal olcsóbb lenne 40k-nál, annyiért meg kapsz egy valamirevaló hangkártyát + a szoftvert. Mert azt meg kötve hiszem, hogy ez annyival "inforatívabb" vagy segítőkészebb lenne, bár ezt nyilván tapasztalati úton tudná eldönteni egy hallássérült, engem pl. rohadtul irritálna a karácsonyfaként szemembe villogó monitor, még csökkentett fényerő mellett is, inkább egy kis radar ikon a monitoron. Nyagyobb monitor esetén meg pláne.

kyn
kyn
2021. okt. 25. 15:31
#1

A cheaterek imádni fogják...

Vissza az oldal tetejére