GRESSO RADICAL R1 - ANDROID LUXUS KÖNTÖSBEN

A fényűző mobiltelefonokat gyártó Gresso legújabb ajánlata jóformán minden porcikájában titániumot vonultat fel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. dec. 23. 17:01
Gresso Radical R1 - Android luxus köntösben

A Gresso márkával valószínűleg csak kevesek találkoztak még, pedig a vállalat hosszú évek óta dolgozik különböző mobiltelefonokon. Az, hogy a nevük nem túl ismert, azzal magyarázható, hogy meglehetősen kevés embernek adatik meg, hogy olyan összegeket költsön új készülékre, amennyit a Gresso által tervezett megoldásokért elkérnek. Ezeknél az eszközöknél már nem is a belső tartalmon van a hangsúly, az építésükhez használt anyagok miatt számítanak presztízstermékeknek.

Galéria megnyitása

A Gresso ezúttal is meglehetősen egzotikusnak számító nyersanyagokkal dolgozott, így a Radical R1 is igazi különlegesség lesz majd az okostelefonok között. A készülékház kialakításához javarészt az űrkutatásban is jól ismert, nagy teherbírású titánium ötvözetet használtak fel a mérnökök. Ezúttal a felületének meghagyták a natúr színét, mindössze némi szálcsiszolással díszítették. Ezen felül titánium minden érintésérzékeny billentyű, és a telefon oldalára felkerült Gresso márkajelzést is ebből állítják elő. Az egészet kézzel szerelik össze, és minden példányát bevizsgálják. Érdekesség, hogy csak a Gresso logó megfelelőre polírozása több mint négy órányi munkaidőt emészt fel. Ha szeretnénk biztonságban tudni az újdonságunkat, akkor tokot is vehetünk hozzá. A Gresso Radical/Caymant erre szabták, Olaszországban készítik, és krokodilbőrből van. Ezért 200 dollárt kérnek el a gyártónál.

Galéria megnyitása

Még egy kicsit a külsőségeknél maradva; a Radical R1 előlapját egy 4,5 hüvelykes képátlójú megjelenítő uralja, mely 960 x 540 képpontos felbontású. Az eszköz szívében egy négymagos lapka teljesít szolgálatot, amiről csak annyit tudtunk meg, hogy 1,2 GHz-es órajelen üzemel. A Gresso vélhetően Qualcomm vagy MediaTek alapokra helyezte az R1-et, és feltehetően az ARM energiahatékony Cortex-A7 processzormagjaival állunk szemben. A háttértárát nem lehet memóriakártyák segítségével bővíteni, így az alap, 36 GB-nyi tárhelyet kell beosztania a jövendőbeli tulajdonosoknak. A készüléket alkalmi fotózásra is használhatjuk, mivel a hátlapjára egy 8 megapixeles kamera került. Videóhívások is bonyolíthatóak vele, de az nem derült ki, hogy az előlapi kamera milyen minőségű.

Galéria megnyitása

Az operációs rendszer szerepében természetesen az Android tetszeleg. Sajnálatos módon ezúttal egy eléggé régi kiadás került elő – bár a kiforrottsággal itt már nincs gond. A Jelly Bean 4.1.2-vel van dolgunk, ami már több mint egy évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ennek tükrében frissítések érkezésében sem igazán érdemes reménykedni. A telefon kapcsolati lehetőségeinek tárházát nem fedték fel, ám az kiderült, hogy dupla SIM kártya befogadására képes. A két kártya kezelésének metódusa nem ismert, de vélhetően mindkettő aktív addig, ameddig az egyikre nem érkezik hívás, az adatkapcsolatot pedig csak az egyik támogatja – ez a megszokott formula. A masina meglehetősen termetes lett: 138 х 69 х 12 milliméter a térfogata, a súlya pedig 219 gramm; ez utóbbi persze a rengeteg fémet látva nem meglepő. A Gresso Radical R1 egy fekete bőr dobozban kapott helyet, így ha a tudására annyira nem is, a luxusra minden tekintetben különösen nagy figyelmet fordítottak.

A Gresso limitált példányszámban fogja forgalmazni a Radical R1-et, így ha valaki erre áhítozik, annak érdemes lesz sietnie. A készülékért cserébe 1800 dollárt kell majd a kasszánál hagyni (bizony ez a sokszorosa annak, amennyit egy hasonló specifikációval megáldott, átlagos gépért elkérnek). Összesen 999 darabot gyártanak belőle a tervek szerint.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hympyke
hympyke
2013. dec. 29. 16:57
#36

****Tudtommal az One alu unibody...

[LINK]

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2013. dec. 28. 18:13
#35

@hympyke

Hát szerintem a HTC One nem az androidok iPhone-ja, ha összevetjük az aktuális kiadásokat a One olcsóbb mint az 5s (lehet nem sokkal) és az 5s nem tud sokkal többet mit a One (vagy mégis :S ), ebből adódóan mondtam, hogy androidok Iphone-ja, sokért ad keveset, fogadok hogy a 8Mp-s kamerája szarabb képet csinaál mint a One 4Mp-se és egyéb szolgáltatás beli dolgok, csak sajnálom, hogy drága divat telefon lesz nem pedig egy felsőkategóriás mint a One vagy az S4. Androidot vennék mindenképpen, csak még a One is műanyag még nekem, örülnék egy alu androidos telónak ami tégla. A One nem mondanám almának, csak azért vesznek sokan almát mert divat cikk lett, ua design-ért perelnek másokat ezért nehéz gondolom másoknak téglafont készíteni (jó sony, de azok a telók használhatatlanok). Nemtudom mennyire tudtam elmondani amit szerettél volna, de hogy nem szeretem a túlárazott nem sokat tudó dolgokat és az Apple-t az biztos. :D

nemlehet
nemlehet
2013. dec. 27. 21:50
#34

Fzoltan:

CM ROM-ok. Úgy szaladgálnak egy magos, 512-es droidon, hogy nem is hiszik el, hogy ez droid. Vagy ott vannak a Nexusok. De van pár gyártói felület/launcher (pl MIUI) amik közel ugyan olyan smoothak és stabilak mint a WP vagy az iOS.

A WP miért nem prémiumos? Mert MINDEN Lumián ugyan úgy néz ki. És a szines b*szott nagy csempe nem elegáns. Oviban a WC-ben használunk nagy szines csempét... A zöld/piros/sárga/babakék színvilág sem éppen prémium hatású. (legalábbis nekem) Hiányzik belőle az elegancia és az egyediség. Ettől persze nem lesz rossz vagy használhatatlan csak nekem biztos nem a luxus jut eszembe egy Lumiáról. Egyikről sem. Minőség esetleg igen, tisztes iparos munka még inkább.

hympyke
hympyke
2013. dec. 27. 11:33
#33

Először is mi az hogy az androidos telefonok iphone-ja...? Mintha az iphone valami nagy extra lenne a felső kategóriás androidokhoz képest.

Mi az hogy 1800 dollár...? Szerinted az iphone 1800 dollár, vagy hogy jön neked ez az androidok iphone-ja párhuzam..?

A Gresso sokkal inkább volna az androidos készülékek olcsó Vertuja (ott nincs nagy tudású belső csak design meg anyaghasználat), mint androidok iphone-ja.

Ezt a "androidos telefonok iPhone-ja lenni" kitételt én nem értem, fejtsd ki bővebben ha lehet. Az én felfogásomban az androidok iphone-ja a HTC One mondjuk.

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2013. dec. 27. 11:17
#32

@hympyke

Szerinted a 1800 dollár mióta 20 ezer forint???? O.o

Az iPhone se tud sokkal többet mint egy "20 ezer" forintos droid. (ja de az 5S tud 120 fps-ben videót rögzíteni húúúúú de menőőőőőő)

Az HTC One meg még mindig nem elég tégla számomra. :P

hympyke
hympyke
2013. dec. 27. 10:02
#31

Mert nem 20ezer forintosokat kéne összehasonlítani a sokkal drágább iphone-al.

Hasonlítgats mondjuk a HTC One-hoz.

[LINK]

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2013. dec. 26. 21:28
#30

A design még nem is rossz, nekem tetszik a sok műanyag kivitel melett csak azt nem értem miért akarnak az androidos telefonok iPhone-ja lenni??? :S

Miért nincs egy tégla kialakítású android ami legalább használható is lenne??? :(

hympyke
hympyke
2013. dec. 25. 17:40
#29

"An IHS Inc. teardown of the new smartphone found that the components that make up a 16-gigabyte iPhone 5S cost $190.70. Manufacturing costs add another $8, bringing the total production cost to $198.70."

Pedig direkt alá is mondatm kicsit :@

Fzoltan
Fzoltan
2013. dec. 25. 16:37
#28

170 USD anyagköltség? NAGYON sokat mondtál.

myckie2
myckie2
2013. dec. 25. 10:32
#27

hympyke ennek se sokkal több az anyagköltsége megsúgom.

hympyke
hympyke
2013. dec. 25. 9:41
#26

A luxus általában az anyaghasználatot vagy az elkészítés módját(többnyire kézi, pl autóban a Rolls-Royce) szokta jelenteni, nem a tudását(Vertu).

Egy iphone már csak ezért sem számíthat luxustelefonnak, valahol 170 usd körül van az anyagköltsége.

Komolyabb üzleti körökben ezért nem fog pl senki "okosórát" viselni. Az pl tipikusan egy célközönség nélküli termék. Ennek legalább megvan a célközönsége(ami nem én vagyok).

codex
codex
2013. dec. 24. 23:26
#25

hympyke: :D Ez annyira tipikus tényleg. :D

Nekem a kör alakú gombokról meg úgy az egész telefonról a gyerekkotom jut eszembe mikor még megvoltak a mindenféle alakzatú építőkockáim. A gombok alatt lévő jelmagyarázat főleg megerősít engem. Ez a megjelenés nekem nem a luxust, inkább valami játéktelefont juttat eszembe. Nagyon gagyin néz ki.

hympyke
hympyke
2013. dec. 24. 22:47
#24

Hasonlóképp mint a magyar vállalkozó suhogós melegítőben, bőrcipőben, kötött pulóverrel, felette bőrkabáttal, kirakott, kutyalánc vastagságú aranylánccal. Természetesen iphone-al. És határozottan úgy érzem hogy valamit még kifelejtettem.

"Gresso is an international company manufacturing luxurious cell phones, smartphones and accessories."

A Kopi Luwakból 1 kilo kerül 600 dollárba, és macskasz@rból kapirgálják elő, mégis eladják. Luxuscikk, ennyi.

Cannapeace
Cannapeace
2013. dec. 24. 22:33
#23

Csodás! Már csak azért is megéri androiddal "(FREE)" adni mert az olyan amilyen és nem kétséges hogy a külseje és a hárdver jobban bírja majd mint a szoftver, mármint az éveket a használat során mert aki ilyet vesz az használni is fogja és nem érdekli a telefon számla stb. viszont adhatnának ki WP8.1es modelleket is ha már ott a felső kategoria és a sok money érdemes lenne erre az utra lépnije mint út törő. De ezt csak ARM11-el lehet kivitelezni ez így viszont már két modell lenne. A WP8 ARM11-en fut mivel nokia arra hajlott a C nyelvű symbian miatt az Android meg ARM7-re alapoz mert az olcsóbb és csökentett utasítás készletű RISC proci míg az ARM11 ami a nintendó Wii-ben is megtalálható Teljes utasítás készlettel rendelkezik. Összegezve olcsó hardver olcsó szoftver minimalista kinézet max 0.5mm vastag lemezből kivágott lemezek horribilis összegért ez emlékeztet a némtek luxus telójára ami csillagászati öszegek mellet telefonálásra és sms.-re volt jó 2003ban. VICC.

Supra
Supra
2013. dec. 24. 16:13
#22

A külső szubjektív, szerintem azzal a három kerek gombbal olyan, mintha az ezredfordulóról maradt volna itt.

De szerintem félreértitek ezt a telefont: gyenge, drága, csúnya - vagyis ez egy kísérlet a a természetes kiválasztódás újraindítására.

Hogyan? Egyszerű. Akinél ilyen van, azt kérdés nélkül le lehet lőni, mert annyira primitív és felszínes, hogy biztosan feleslegesen pazarolja a föld egyre szűkösebb erőforrásait...

Fzoltan
Fzoltan
2013. dec. 24. 15:15
#21

brroland: Egyébként miért is baj, hogy kell egy acc?

Nekem pl. marha jól jött Win8.1 tesztnél, hogy amikor újratelepítgettem a rendszert, nem kellett folyamatosan elölről kezdenem az egészet.

Fzoltan
Fzoltan
2013. dec. 24. 15:13
#20

nemlehet: Optimalizált Android? Ne nevettess már. Mutass egyet. WP8 miért kevésbé prémiumosabb, mint egy Android?

brroland: Win8 és a WP8 "picit" különbözik.

brroland
brroland
2013. dec. 24. 12:05
#19

Hát srácok, sztem a külső az szép, van 1 fajta markáns kinézete. De tény hogy borzasztóan vastag meg buta a telefon. (meg ha már fém legalább ha temperamentumos tempóban találkozik a földdel akkor nem tűzijátékként széthullani)

Win8 az mókás, ipad-en kipróbáltam rendkívül szórakoztató a funkciói de amúgy azt ne felejtsük el hogy kell 1 microsoftos account mert arra menti el a "beállításokat" amit persze más win8as terméknél tudod használni...

Meg ahogy már írták attól hogy androidos nem jelenti azt hogy nem lehet "prémium" minőség csak akkor megfelelően kell azt polírozni nem csak a gépet.

nemlehet
nemlehet
2013. dec. 24. 11:17
#18

Attól hogy az androidot sok mindenre lehet használni miért ne lehetne prémium? Egy megfelelően optimalizált, egyedi felületű, egyedi szolgáltatásokkal megtűzdelt android kb mindegyik konkurensnél jobb lehet. Főleg, hogy almából sincs kevés, és még csak nem is testreszabható... Az aztán baromi prémium, hogy mindenkinek ugyan az van. A WP kezelőfelülete meg semmiképpen sem sugároz prémium hatást.

Amúgy ezt én sem fogom fel, hogy egy 1800 dolláros árba miért nem fér bele normális hardver. A ferrarit sem 50 lóerős motorral meg 3 kerékkel adják ki menő kasztniban... Ha valami felső kategóriás vagy prémium akar lenni akkor az minden tekintetben legyen az!

Amúgy nekem tetszik. Férfias az egész, bár kicsit vastag.

hympyke
hympyke
2013. dec. 24. 8:55
#17

Ennyiért még olcsó is.. láttatok már Vertut? A Vertu Ti pl 2,2 minyonnál kezdődik, majdnem 8ezer euro és semmivel nem jobb ennél.. esetleg 3 dekával könnyebb.

Ha a Vertunak van helye a világban akkor ennek is van, azt az ezer darabot szerintem az első héten el fogják adni.

chimp
chimp
2013. dec. 24. 0:59
#16

szerintem kifejezetten nevetséges hogy a hozzá tartozó tok áráért erősebb konfiggal ellátott telefont lehet venni :D. Azért a prémium kategóriában is el kéne gondolkodni, hogy ha telefont gyártunk, ne a telefont spóroljuk ki belőle.

Fzoltan
Fzoltan
2013. dec. 24. 0:56
#15

chimp: Igazad van

chimp
chimp
2013. dec. 24. 0:45
#14

Végülis kár az oprendszeren vitázni, szerintem abban egyetértünk mind, hogy ez semmilyen szoftverrel nem lenne luxus telefon. Az anyaghasználat egy bizonyos szint felett nem jelent semmi többletet, ezen kívül meg nem tud felmutatni semmit. Akinek a luxus annyit jelent, hogy rengeteg pénzt ad érte, annak tökéletesen megfelel, és ezt a 999 darabot nem is lesz nehéz eladni.

Fzoltan
Fzoltan
2013. dec. 24. 0:30
#13

mocsok92: Szándékosan nem írtam, hogy én mit preferálok, ízlés kérdése az egész. Számomra abszolút nem fér össze a luxussal az, hogy valami iszonyatosan erőforrás-zabáló - és ennek következményei (pl. akksiidő, súly, stb). Lehetne naphosszat sorolni a különbségeket.

mocsok92
mocsok92
2013. dec. 23. 22:50
#12

@TheRealTsL: attól, hogy ios-t és wp8-at nem tesznek rá minden egyes kínából érkezett jöttment szarra, viszont lassan már a kaputelefonok is androidosak lesznek. Használtam androidot, iOS-t nem mert utálom a céget, de a WP8 messze messze a legjobb rendszer, amit telefonon használtam.

Ízlések és pofonok, de ahogy Fzoltan leírta, és egyet értek vele, az android és a luxus nem éppen összeillő...

/ 2
Vissza az oldal tetejére