A Kickstarteren 900 ezerre pályázó, de végül 3 millió dollárt kapó Wasteland 2 esetében bátran mondhatjuk, hogy "van miből fejleszteni". Az InXile eddig hat nagyobb patch-et adott ki, és a továbbiakban is komolyan támogatni tervezik a játékot, így tehát a vásárlók és támogatók maximálisan elégedettek lehetnek. Főleg, hogy hamarosan nagyobb grafikai változások köszöntenek be.

"A multiplayer játékok esetében természetes ez a fajta támogatás, de mi úgy gondoljuk, hogy a folyamatos fejlődés egy single player játéknak is jót tesz, és a Wasteland 2 megéri az idő és pénz belefektetését. Ezért a projektért továbbra is lelkendezik a csapatunk" - mondta Chris Keenan, a fejlesztés vezetője.

Az új frissítés a szokásos hibajavítások és kiegyensúlyozás mellett egy fontos dolgot hoz magával: a Unity 4.5-ös motor helyett a teljes játékot átteszik az új Unity 5-re. Ennek az egyik előnye lesz a grafikai fejlődés, ugyanis az új motor többek között támogatja a fizikai alapú shadereket, és az InXile szerint a már átültetett grafikai elemek fantasztikusan néznek ki.

Ráadásul a modderek is örülhetnek, ugyanis a Unity 5 alapból tartalmaz egy rakás eszközt a Unity 4 Pro-ból, melyeket egyébként maga a stúdió is használt a fejlesztéshez. Ezeket a modderek mindenféle licenc nélkül el fogják tudni érni a jövőben, ami azt jelenti, hogy még jobb minőségű modok készülhetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 3. 14:23
#4

Amennyire nagy volt a reklámja hogy minden idők.. bla bla annyira volt középszerű grafika és nem volt benne szerethető oldal.

Ez a mai trend hogy egy évvel a játék kiadása után játszható (eltünnek a bugok) és élvezhető a grafika, Azt bezzeg nem tudták megoldani hogy horizontot is láss egy lövésnél ala X com.

eriol
eriol
2015. márc. 2. 16:49
#3

Egy kis engine felújítás tényleg ráférne, nekem elégé felfűtötte a szobát a játék anno.

De a játék maga szerintem is gyengére sikerült, alacsony replay value -val. Talán majd ránézek egy év múlva, hogy jelent e meg valami fan mod, ami kicsit összepofozza a dolgait.

magerg
magerg
2015. márc. 2. 15:15
#2

Itt csak az a kérdés, hogy a régi mentések használhatóak maradnak-e?

Shinjiii
Shinjiii
2015. márc. 2. 12:31
#1

Vajon mikor jön egy PuttPutt HD remake? :)

Vissza az oldal tetejére