Shop menü

GŐZERŐVEL KÉSZÜL AZ LG A 2024-ES CES-RE, DÍJESŐ ÉS NAGY BEJELENTÉSEK LESZNEK

Rekord mennyiségű elismerést fog bezsebelni a vállalat az előre kiosztott elismerések közül, miközben megrendezésre kerül a World Premiere eseménye.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Gőzerővel készül az LG a 2024-es CES-re, díjeső és nagy bejelentések lesznek

Minden évben jelentős figyelmet fordít a január elején megrendezésre kerülő CES-re az LG, 2024-ben sem lesz ez másként. Sőt mi több, nagyon úgy fest, hogy a cég talán az eddigieknél is több erőfeszítést tesz ebbe a rendezvénybe. Kiadott a cég egy közleményt az előre kiosztott díjakról, innovációs elismerésekről, és azt is megtudhattuk, hogy World Premiere címszó alatt egy komoly eseményt készít elő.

A CES tavaly tért vissza teljes pompájában a pandémiát követően, és most készen áll az LG arra, hogy még magasabb fokozatba kapcsoljon.

A különböző fejlesztései révén a vállalat több mint 30 előre elbírált innovációs elismerésben fog részesülni. Különösen büszke arra a vállalat, hogy nem egy-egy területen tudott kiemelkedően teljesíteni, hanem széles körben zsebelt be díjakat a fejlesztései révén. A szórakoztató elektroniától kezdve a háztartási berendezéseken át az üzleti megoldásokig sikeres tudott lenni. Több Best of Innovation címet is megszerzett.

Galéria megnyitása

A CES-en több díjat is kiosztanak, jelen esetben a CES Innovation Award programról van szó, amit a Szórakoztatóelektronikai Szövetség bírál el minden évben. Az LG már hosszú ideje gyűjti a díjakat az OLED technológiát alkalmazó termékeivel, idén is sok olyan elismerésben részesül, amit az OLED terén elért legújabb fejlesztéseivel érdemelt ki. De díjat kapott a tévéken használt webOS is, és a készülékhez szánt hangprojektorok is elismerésre méltónak bizonyultak.

Az LG több díjat bezsebelt a SIGNATURE szériájával is, amibe egyebek mellett háztartási berendezések is tartoznak. Az új mosó- és szárítógépek is tartogatnak érdekes újításokat. Még robotikával is tudott diadalmaskodni a cég, az LG CLOi segítőrobotot díjazták a szakemberek. Az LG monitorok is kaptak díjakat, és a Gram notebook széria sem maradt ki az elismerések tömkelegéből. A díjazott fejlesztések mind ki lesznek állítva a CES-en.

A meglévő innovatív termékek mellett pedig jönnek újdonságok, amik az LG World Premiere eseményen fognak a kamerák kereszttüzébe kerülni. „Találd fel újra a jövőd.” – ez a jelmondata a január 8-án, Las Vegasban tartandó eseménynek.

William Cho, az LG vezérigazgatója fogja az eseményt levezényelni, és ennek keretében egyebek mellett felvázolja majd a cég a 2024-es és a még távolabbi jövőképét, elképzeléseit. A vállalat célja az, hogy az okosotthonokat ténylegesen smart irányba tolják el. A mesterséges intelligenciát az eddigieknél is szélesebb körben fogják használni, és minden fronton arra fognak törekedni, hogy ezáltal emeljék a termékek használati élményét.

Galéria megnyitása

Előre láthatólag az otthoni és az üzleti megoldások mellett az LG már jelentős figyelmet fog szentelni a mobilitási megoldásoknak is. A cég a villanyautózás elterjedésével egyre nagyobb járműipari beszállítóvá válik, és erre igyekszik felhívni a fogyasztók figyelmét is amellett, hogy a partnereket folyamatosan keresi, bővíti az ügyfélkörét.

A CES 2024 hivatalosan január 9-én indul és január 12-ig tart majd. Ez idő alatt rengeteg újítást fognak a vállalatok bejelenteni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére