Shop menü

GOOGLE HEALTH CONNECT – EGY APP MINDEN EGÉSZSÉGÜGYI ALKALMAZÁS FELETT

Rengeteg különböző programból lesz képes adatokat összefésülni a Google új szolgáltatása, ami az egészségmegőrzést helyezi a középpontba.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Google Health Connect – Egy app minden egészségügyi alkalmazás felett

Az egészség és a digitális technológiák összekötése a Google számára hosszú ideje egy fontos cél. Az elmúlt évek alatt a vállalat több olyan szoftvert is letett az asztalra, ami az ilyen jellegű felhasználói adatok kezelésére szolgál. Most pedig megint jött egy ilyen applikáció, ez már arra szolgál, hogy központi szerepet töltsön be a különböző wellness és egyéb szoftverek felett.

Health Connect névre hallgat a szoftver, és a Google ezt úgy alkotta meg, hogy folyamatosan bővíteni is tudja majd, szóval abszolút rugalmas lesz. De már a rajt pillanatában is több mint 10 különböző ismert egészségügyi, mozgáskövető és egyéb applikációt köt össze. Nagy tapasztalattal rendelkezik már a vállalat az ilyen információk kezelésében, de nem is egyedül, hanem egy kollaboráció keretében alkotta meg az új programot.

Galéria megnyitása

A Samsunggal közösen dolgozott a Google a Health Connecten. Egyelőre még béta kiadásban van az alkalmazás, de már elérhető a támogatott okostelefonokra. Nem ismert egyébként, hogy milyen követelményeket támaszt a különböző mobilokkal szemben, de az biztos, hogy az Android 10 és annál újabb rendszert futtató eszközökre gond nélkül lehet telepíteni a Google Play Áruházon keresztül.

Olyan szolgáltatásokat képes összekötni a Health Connect, mint a Fitbit, a Samsung Health, a Google Fit, a MyFitnessPal, a Peloton, az Oura, a WeightWatchers, a Flo, a Lifesum, a Signos, a Tonal, az Outdooractive és a Proov Insight. Ezek az első körben támogatott rendszerek, de ahogy azt fentebb előre vetítettük, azon lesz a Google, hogy minél szélesebb legyen a támogatás, és a kevésbé ismert, de hasznos adatokkal szolgáló alkalmazásokat is felkarolják ilyen módon.

Galéria megnyitása

A Health Connect leegyszerűsíti azoknak a dolgát, akik kettő vagy több alkalmazást használnak a felsoroltakból, de a Google szerint már egy csatlakoztatott szolgáltatásnál is lesznek előnyei az újdonságnak. Könnyen lehet ennek köszönhetően biztonságosan adatokat megosztani, azt külön kiemelte a vállalat, hogy az adatvédelem fontos itt, hiszen személyes információkról van szó, függetlenül attól, hogy ezek nem azok, amikra általában a személyes adatoknál gondolni szoktunk.

Azt is megkönnyíti a Health Connect, hogy az egészségügyi és más adatokat elérjék külső alkalmazások, ha például elemzéseket szeretnének készíteni. Hiszen nehéz dolga van manapság a fejlesztőknek, mikor egy zsák ilyen platformot kell ahhoz támogatniuk, hogy például egy elemzésekre kihegyezett platform sokak igényét képes legyen jóél kiszolgálni. A jövőben ideális esetben elég lesz a Health Connect támogatása, és abból mindent ki lehet olvasni hatékonyan.

Galéria megnyitása

Például a Peloton felhasználók olyan helyeken oszthatják majd meg a teljesítményadataikat, ahol maga a Peloton egyébként nem is lenne támogatva, a Health Connect viszont hídként szolgálva ezt meg tudja oldani. Az indulás pillanatában már több mint 40 különböző egészségügyi adattípust képes kezelni a szolgáltatás. Hat fő kategóriát különböztet meg a mérési információk felosztása, rendszerezése során.

Direkt úgy lett megalkotva a Health Connect, hogy mindössze néhány sornyi kód elegendő ahhoz, hogy a szinkronizálás működjön az alkalmazások között, tehát nemcsak, hogy nagyon könnyen lehet a támogatást implementálni, hanem még a program „súlyát” sem növeli érzékelhetően ez az extra lehetőség. Ennek köszönhetően központosítani lehet majd az egészségügyi adatokkal kapcsolatos elérési engedélyeket is, ami a biztonság növelése szempontjából érdekes.

Galéria megnyitása

Nagyon sok olyan applikáció van már manapság, ami sporttal, pihenéssel, egészséggel kapcsolatos adatokat szed össze, és mint mindenhol, ebben a szegmensben is megvan a széthúzás, aminek a felhasználók a vesztesei. Nem ritka, hogy 4-5 különböző ilyen applikáció is jelen legyen a felhasználó okostelefonján. Szóval valószínűleg már most rengeteg ember megtapasztalhatja majd a Health Connect előnyét, és ahogy egyre több szolgáltatást kezd ez támogatni, úgy lesz még előnyösebb a használata.

Az nem ismert, hogy a Health Connect végleges kiadása mikor jöhet, de ez minden bizonnyal attól függ jelentős mértékben, hogy a mostani nyílt béta teszt során mik lesznek a tapasztalatok.

Health Connect (béta): Google Play Áruház

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére