GOOGLE GLASS: ARCFELISMERÉS VALÓS IDŐBEN, ÉRDEKES FUNKCIÓKKAL

Az újítás segít felismerni a körülöttünk lévő embereket, akikről minden publikus információt elénk is tár – persze csak akkor, ha ezt ők is akarják.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. dec. 20. 12:01
Google Glass: arcfelismerés valós időben, érdekes funkciókkal

A Google Glass sok érdekes dologra használható – olyanokra is, amiről elsőre sokan nem gondolnák, hogy lehetséges. A legújabb funkciót nem a Google, hanem egy külsős fejlesztőcsapat, a Facial Network készítette. Az alkalmazás lényege, hogy képes valós időben felismerni a személyt, akivel éppen farkasszemet nézünk, sőt, az illetőről a legfontosabb publikus információkat is elénk tárja – itt LinkedIn profilra, FaceBook profilra és a publikus társkereső profilra kell gondolni.

A NameTag névre keresztelt alkalmazás az alábbi bemutató alkalmával előre eltárolt arcokhoz tartozó információkat jelenített meg, amelyekhez felhő alapú adatközponton keresztül fért hozzá a rendszer.

Az alkalmazás egyelőre nem elérhető a publikum számára, de már működik. A jövőben a NameTag alkalmazás segítségével a felhasználók jó eséllyel felismerhetik az előttük álló személyt a társkereső hálózatok, a publikus bűnügyi nyilvántartások és a szexuális bűncselekményeket elkövető személyekről készített publikus adatbázis segítségével. Az alkalmazás természetesen a hírességeket is felismeri majd – igaz, a smink nélkül, civilben flangáló celebekkel nem biztos, hogy egyszerű dolga lesz.

A készítők szerint az újítás az online társkeresést és az offline szociális interakciókat még biztonságosabbá teheti, hiszen a körülöttünk lévő emberekről olyan információkat tudhatunk meg, amelyeket eddig nehéz vagy szinte lehetetlen volt beszerezni – legalábbis azonnal, a találkozás pillanatában biztosan. Az újítás segítségével az előttünk álló személyek FaceBook és LinkedIn profilját azonnal megtekinthetjük, sőt, ha van, akkor még társkereső profiljukat is ellenőrizhetjük – mindezt azonnal, valós időben. A készítők szerint a NameTag segítségével könnyebb lesz megismerkedni új, izgalmas emberekkel, hiszen ezt már nem vakon, hanem sok-sok információ birtokában tehetjük – de a friss információk alapján persze dönthetünk úgy is, hogy az adott személyt jó messzire elkerüljük.

Galéria megnyitása

A felhasználók rövidesen csatlakozhatnak a NameTag hálózatához, ahol beállíthatják majd, hogy nevük és a velük kapcsolatos információk nyilvánosak legyenek-e a többiek számára, vagy sem. Egyszóval az újítás látszólag nem akar betolakodni az emberek magánszférájába – a célja csak az, hogy összekösse azokat az embereket, akiknek erre van igényük.

A bűnözők persze retteghetnek, mert azokat, akik valamilyen bűncselekmény – és körözés – miatt szerepelnek a publikus adatbázisokban, könnyebben fel lehet majd ismerni, így nehezebb lesz elbújniuk – főleg, ha a Google Glass végre szélesebb körben is elterjed majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Shinjiii
Shinjiii
2013. dec. 21. 7:42
#16

Nagyon is jó rálátása van itt jó pár embernek (pl.Zephyrus, kiskoller Baksi). A társadalommal lesz itt a baj, nem pedig a technikával. Eleinte csak-csak az lesz a funkciója, amire kitalálták, de amint elterjed, hülyeségre és visszaélés céljából fogjuk használni, amiből óriási botrányok lesznek.

"majd szerinted az emberek telefonálgatni fognak a rendőrségnek mert a google glass azt mondta hogy az ott egy zsebtolvaj?" by Zephyrus. Ott a pont.

Baksi
Baksi
2013. dec. 21. 0:11
#15

Egy kicsit off-os is lesz, meg nem is.

Az ilyen hírek hallatán mindig kettős érzésem támad. Az egyik, a gyermeki énem sci-fiért való rajongása. Elkap egy izgalom, hogy igen 8-10 éve láttam egy filmet amiben még csak álomnak számított, maholnap pedig már kézbe vehetem. Az emberiség meg milyen csodálatos, hogy ilyen technológiákat képes volt kifejleszteni.

Aztán jön a másik gondolat. MINEK? Lázadó típus lévén, a facebook-tól is viszolygok. A nevemen kívül más adat, kép nincs rólam fent. Egyedül csak azért vagyok rajta, mert a baráti összejövetelek, bulik zömét már - révén jóval egyszerűbb - itt szervezzük.

Az okostelefonokra csak úgy tudok tekinteni mint valami földöntúli szerkezetre mely hihetetlen képessége révén, képes megbabonázni az embereket. "5mm-rel szélesebb, 1 ikonnal több, tudod már a körmöddel navigálni, vedd meg te is a legújabb Galaxy S6 78 XT-t." Rohannak újabb százezreket kiadni, hogy lecseréljék a pár hónapja vett státuszszimbólumukat. Aztán meg jönnek a panaszok, hogy de szarul élünk itt az országban. Baráti összejöveteleken erőltetett mosollyal, belül pedig szánakodva nézem barátaimat amint megtöltenek egy 2 literes kancsót, hogy a 160.000-ért vett telefont teszteljék, valóban igaz-e, hogy vízálló. Kérdezem én: "ezért vetted"?

Elmondom, hogy ne tűnjek álszentnek: az érem másik oldala, hogy én azt a pénzt gépfejlesztésre költöttem, hogy tudjak játszani a legújabb játékokkal. :) De valahogy ennek érzem a hasznát. Nyilván más meg engem néz szánakozva. :D

Visszatérve a szemüveghez. Én személy szerint nem vagyok oda túlzottan ezekért a megfigyelő rendszerekért. Mindenhova kamera, meg mindenkit látunk a szemüvegen keresztül hova megy, mit csinál. Mert annyira szemem előtt látom azt, amit a Zeitgeist is előre vetít, hogy majd az ilyen prohlep-félék önként fogják magukba tetetni a chipet. Azon lesz minden adatot, pénzed, az életed. Aztán már lehet akármilyen kormány, diktatúra bármi. Próbálj lázadozni, egy gombnyomás és nem fogsz a cba-ban kenyeret kapni. Utána már hiába megy ki az ember egy tanyára, hogy na akkor majd én előállítom magamnak az élelmet, stb. Annyira függők vagyunk a mai technológia vívmányoktól, hogy pl. ilye ByeAlex féle pesti gyerekek napokon belül meghalnának.

Bocsi az összeszedetlen gondolatokért, de sok minden tobzódik itt most a fejemben...

kiskoller
kiskoller
2013. dec. 20. 19:43
#14

Nem a technológiával van a baj, hanem a társadalommal, ami ezzel élni fog.

Vegyük példának ezt a szemüveget, meg a szoftvert. Tegyük fel, hogy híres lesz, és minden második/harmadik/tizedik emberen lesz egy. (Nem tudom az okostelefonok rátáját, de az is ilyen lehet)

Mivel nem nyílt forráskódú a szoftver, 100000%, hogy lesz benne kiskapu, ami segítségével a user tudata nélkül menti el kép alapján, hogy ki megy el a user szeme előtt. Ezt felküldi a netre. Ahogyan az adatforgalom mértéke növekszik, simán elképzelhető hogy ekkora adatmennyiség sem fog feltűnni nekünk.

Nah már most adott egy eszköz, amivel bárki, akiről van 1 árva fénykép a neten, lekövethetővé válik. Megkérdem tőletek, közületek hány embernek nincs semmilyen, őt ábrázoló fotója sem fennt a neten? A szülinapi zsúr, aminek képeit anyuci feltöltötte, az iskolai képed, a CV-n lévő fotó, stb...

Egy ilyen szituációban egy demokrácia nélküli (=a nyugati társadalom úgy amblokk köszönőviszonyban sincs már a demokráciával) társadalomban a felső vezetőség kezébe olyan eszköz kerül, amellyel kvázi megbuktathatatlanokká válnak, mivel effektíve megszűnik a forradalomi szerveződéseknek még a lehetősége is.

Ez egy olyan társadalomban, amely nem ellenőrzi a felső vezetőinek cselekedeteid végzetes lehet (=nyugati társadalom, ahol egy átlag embernek fogalma sincs arról, hogy valójában hogyan néz ki a hatalmi létra, ki irányít kit)

Szerintem ezért káros a mostani fejlődés. A globalizációval annyira felgyorsult a fejlődés, hogy a kultúrális színvonal, a világnézet, a gondolkodásmód nem tud lépést tartani vele.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. dec. 20. 19:25
#13

Szerintem amikor az ember x evvel beregisztraltak a FB-ra, akkor kozel sem annyi dolgot / informacio vett el tolunk, mint most.. Most mar kivancsi lennek, hogy a szabalyzat a FB megjelenese ota mennyit valtozott, es mennyi mindent hozott nyilvanosssagokra az ujitasok kozepette.

Regisztralaskor nem volt szo a szkennelesrol. Regisztraciokor nem hiszem, hogy minden helyadatot, ismerosnek az ismerosenek a nagynenikejenek a kutyajat is rogzitettek olyan eroszakos modon mint most.

Most azert, mert 4-5-7 (nem tudom miota van FB) hoztak egy szabalyzatot, es azt mondjuk elfogadta az ember, azota mennyi minden valtozott?

Sokminden.. Valaki emlekszik olyan levelre, hogy ha nem fogadsz el xy szabalyt, akkor torolhetsz? Fel tudod fuggeszteni a fiokot?

Nekem nincs mit takargatnom.. Szerintem ha 1 kep van rolam fent, de az is 2006-os. En nem like-olgatok, nem bokdosok senkit, nem osztok meg semmit. Van ~70 ismerosom, de olyanok akik par ezer km-re vannak.

Romania, Kanada, Irorszag, Anglia stb.. En meg a szomszedjaimat sem igazoltam vissza, vagy a "haverok" 95%-at.

De akkor is.. Pistabacsinak mi koze van az en profilomhoz? vagy ahhoz, hogy ha esetleg fent vagyok egy tarskereson.. Van neki hozza valami koze?

En nem banom, ha a rendorseg meg titkosszolgalat vagy barmi ilyen szerv ezt hasznalja azonositas celjabol.. De minek publikalni az egeszet?

Azt jelolok be ismerosnek akit akarok. Az latja az adatlapomat, akinek engedelyezem. De Pistabacsi nem tartozik kozejuk. Akkor mi is van?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. dec. 20. 18:21
#12

Szóba került az NSA. Az egy dolog, hogy arra maszturbálnak az ottaniak, hogy ki mit csinált, de mindenbe (sokszor befoltozhatatlan) kiskapukat tesznek. Bárki illetéktelen megtalálja és szabadon garázdálkodhat a "tökéletes" jövőképetekkel.

Zephyrus
Zephyrus
2013. dec. 20. 18:09
#11

lehetne valami módosítás gomb a forumban...

prohlep: ja és pont nem ez fog segíteni a bűnözésben. max ha a rendőrök ilyennel járnak, de arra ha jól emlékszem több mnit 1 éve már volt valami kezdeményezés a brit rendőrségen, nem fogom most megtalálni sajnos. szerintem te is olvasol híreket, szegedi srác akit megvertek villamoson és senkit nem érdekelt, stb. majd szerinted az emberek telefonálgatni fognak a rendőrségnek mert a google glass azt mondta hogy az ott egy zsebtolvaj? ne vicceljünk már. és amikor az a férfi blahánál kiugrott hotel ablakából? első reakció a fotózás... na arra tökéletes lesz a glass, haldokló emberről mégtöbb anyagot lehet készíteni még majd gyorsan. de segítséget senki nem fog nyújtani. és nem kell az álszenteskedés, hogy te (általánosan, nem konkrétan te) segítenél, senki nem teszi érdekes módon soha

Zephyrus
Zephyrus
2013. dec. 20. 18:04
#10

keksz03: én még elég liberálisan kezelem az NSA, stb megfigyeléseket, de mint az alábbi kommentben írtam, inkább a kormány mint a szomszéd .... ennek van létjogosultsága orvostudományban, katonaságban, stb. de nem az utcán a hülyegyereknek. ezek elterjednek úgy elfognak szállni a személyiségi jogi ügyek hogy szép lesz nézni

Zephyrus
Zephyrus
2013. dec. 20. 18:01
#9

prohlep: ha a kormány csinálja oké, de ne a szomszéd 14 éves videózza az asszonyt/gyereket/<insert someone you care about> unalmában. ez olyan mintha a rendőrség is fegyverrel véd, akkor legyen mindnekinek fegyvere mert akkor majd mindenki véd mindenkit.... vagy nem

prohlep
prohlep
2013. dec. 20. 17:39
#8

Nyilvánosság sokkal többet árt a sötétben bujáklóknak, mint amennyire nem kellemes nekünk.

Megfigyelések által mi tehát relatíve előnyösebb helyzetbe kerülünk a sötét lelkű emberekkel szemben.

Emberek tömegeinek szisztematikus megfigyelése kifejezetten előnyös dolog.

Mellesleg nem csak társadalmi kérdésekben, hanem egészségügyi téren is, sok dolgot éppen onnét tudunk, hogy a belegyezésed NÉLKÜL téged is sokakkal együtt megfigyelnek az orvosok, statisztikáznak és következtetnek.

Aki a megfigyelések ellen harcol, az a bűnnek (orvosi téren a betegségeknek) akar nagyobb teret biztosítani a rovásunkra.

Nagyon helyes, hogy vannak titkosszolgálatok és kiterjedt megfigyelések.

Ráadásul egy rakás kifejezetten értelmes, ragyogóan képzett ember is nekik dolgozik.

Enélkül a bűnös klikkek már teljesen leigázták volna az emberiséget.

Könnyű egy titkosszolgálatok által védett országban, tehát Magyarországon is, kényelmes védett fotelban üldögéve az emberi jogokról és titkolódzás jogáról enyelegni.

Menj el egy országba, ahol a kormányszervek NEM urai a teljes országnak.

Aztán majd megkapjuk a kisujjadat egy véres papírral, melyen a te könyörgésed, hogy váltsunk már ki téged, mert amúgy megölnek.

Vagy menj el egy országba, ahol az orvoslás NEM figyeli meg az embereket, és ott próbálj orvosi ellátást kapni, majd értékelni fogod a kiterjedt megfigyeléseket.

kiskoller
kiskoller
2013. dec. 20. 19:47

Magyarán diktatúrában akarsz élni.

Nem hiába alapkövetelmény egy működő demokráciához a privátszféra sérthetetlensége.

Keksz03
Keksz03
2013. dec. 20. 16:32
#7

Zephyrus: remélem nem minden országból csak párból, mert akkor az olyanok mint te szépen odaköltözhetnek h megnyugodjon a kis lelkük...

DogTheDog
DogTheDog
2013. dec. 20. 16:12
#6

Mire megjelenik a Watch Dogs,addigra mar nem is jatekkent fogunk ra tekinteni,hanem dokumentum filmkent.

Lann
Lann
2013. dec. 20. 16:03
#5

Keksz03 véleményén vagyok én is. Semmi gond nincs ezzel az egésszel. "Fú mi lesz most majd mindenki mindent tudni fog rólam, amit ÉN írtam ki a SAJÁT profilomra önszántamból". Ez ugyan akkora képmutatás, mint mikor a napisz*rra felkerülnek az emberek képei, aztán küldik a leveleket hogy "ehhez nincs joguk" meg "tönkreteszik vele az életem ha ez kint marad". Bevállaltad, nem ?

Zephyrus
Zephyrus
2013. dec. 20. 15:47
#4

hát remélem sürgős határidőn belül bannolják minden országból a p*csába...

Keksz03
Keksz03
2013. dec. 20. 15:47
#3

@neurosys: azért csak úgy halkan hozzátenném h ha te magad nem osztod meg magadról azt a sok információt a facebook-on akkor relatív sokkal kevesebbet fognak majd megtudni rólad...itt szerintem már kár azon görcsölni h ki mit tud meg rólad hiszen az emberek 99%-a a facebook megjelenése óta gyakorlatilag ingyen és bérmentve dolgozik be a titkosszolgálatoknak! :D

ez egy teljesen jó ötlet, nagyon tetszik, főleg azért mert olyan embereket ki lehet szűrni akiknek rács mögött lenne a helyük például!

ha meg nem akarod h tudjon rólad bármit is akkor ne regisztrálj a facebookra, google+ és egyéb oldalakra, társkeresőkre és akkor valószínű h sok mindent nem fog rólad megmutatni, ennyi! :)

mocsok92
mocsok92
2013. dec. 20. 14:04
#2

@neurosys: 100%-ig egyetértek veled.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. dec. 20. 13:23
#1

Milyen szep es jo, ha valaki meglat az utcan, akirol fingod sincs hogy ki az. es mar mindent tud rolad..

Ez a FB egyre szarabb lesz.. Lassan mar a wc papir is gyujti az infot rolad, es postolja a FB-on, mit ebedeltel..

Mellesleg ennek nincsen szemelyes adatok biztonsagarol szolo resz, hogy aztan meg se ismerjen ram / tudjon meg rolam egybol mindent egy full idegen az utcan?

Vissza az oldal tetejére