GoldenEye 007: Reloaded

Az egykori klasszikus modern remake-jének felújított változata. Lehet jó egy ilyen játék?

GoldenEye 007: Reloaded

I. oldal

Sokan úgy gondolják, a Bungie és a Halo mutatta meg, hogyan lehet sikerre vinni egy FPS-játékot konzolon. S habár tény, hogy a Master Chief köré épülő sorozat félelmetes sikert aratott, és elérte azt, hogy a PC helyett ma már a konzolokat tekintsük az FPS-ek alap platformjának (amire korábban a legmerészebb álmaiban sem gondolt volna senki), valójában mindez sokkal korábba indult. Egészen 1997-ig kell visszamennünk az időben, amikor is Nintendo 64-re megjelent a Goldeneye 007, amit sokan mai napig a játéktörténelem legfontosabb FPS-eként tartanak számon. Nem csak, hogy itt mutatkozott meg elsőként, hogy nagyon is működőképes ez a műfaj is konzolokon, de még a többjátékos módot is sikerült olyan szintre vinni, ami korábban elképzelhetetlen volt.

A siker nem maradt el: a játékból 8 millió példányt adtak el, a Rare pedig hirtelen az egyik legfelkapottabb konzolos fejlesztő lett, így lehetőségük nyílt elkészíteni a Goldeneye 007 tapasztalatai nyomán a Perfect Darkot, amit – ha lehet – még jobban felmagasztalt a sajtó, s persze a játékosok. Nem véletlen, hogy később a Microsoft a játékipari felvásárlásoknál soha nem látott mennyiségű pénzért, 375 millió dollárért vette meg a brit stúdiót, s rábízta az Xbox 360 nyitójátékának elkészítését. Ez volt a Perfect Dark Zero, s habár az előd sikereit nem tudta megismételni, tisztességesen elindította a Microsoft konzolját az azóta is tartó útján. Ám azóta a Rare sajnos nem találja magát, s mára már a Microsoft egyszerű bérfejlesztőivé váltak, idejüket pedig casual kinectes anyagok készítésével töltik. A Goldeneye 007 azonban örök, s valószínűleg az ő szívüket is melegséggel tölti el, hogy látják: amit egykor alkottak, az részben még ma is megállja a helyét.

Persze, meg kell említeni, hogy jelen tesztünk alanya nem más, mint a 2010-ben Nintendo Wii-re megjelent Goldeneye 007: Reloaded feljavított verziója, s valójában már semmi köze hozzá a Rare-nek. Valószínűleg sokan azt gondolják: mi jó származhat egy olyan anyag tuningolt változatából, ami már eleve egy korábbi sikercím remake-je? Nos, ha azt vesszük alapul, hogy a 007: Reloaded a Wii-n igenis jó játék volt, akkor ebből még akármi is kisülhet. Persze, ahhoz, hogy a Reloaded működőképes legyen manapság, sok mindent meg kellett változtatni az 1997-es elődhöz képest, hiszen sokak számára, akik a konzolba teszik a lemezt, elképzelhető, hogy a Goldeneye csak valami „régi film”.

Éppen ezért az Activision szerződtette az eredeti Goldeneye forgatókönyvíróját, Bruce Fiersteint, hogy kicsit rázza fel a történetet, és tegye modernebbé, aktuálisabbá. Ezen kívül az sem járta, hogy Pierce Brosnan maradjon a főhős, hiszen a mai fiatalságnak már Daniel Craig jelenti James Bondot. Persze ez a kettőség kicsit furcsa, hiszen az új Bond-filmek egészen más irányt követnek, mint a régiek, sokkal keményebbek, nyersebbek és talán mondhatom azt, hogy valóságosabbak, de nem hiszem, hogy Daniel Craig szerepeltetése egy ilyen történetben bárkit is zavarni fog. Maga az alapsztori ugyanaz: a Goldeneye néven futó orosz űrfegyver rossz kezekbe juthat, azok a bizonyos rossz kezek pedig szépen tönkre tudnak vele tenni mindenféle elektromos dolgot a Föld különböző pontjain, amit nyilvánvalóan a brit titkosszolgálat nem hagyhat, így bevetik a duplanullás ügynököt. Ahhoz pedig, hogy teljesen legyen az összkép, még az eredetileg Tina Turner által énekelt Goldeneye-dalt is újravették a Pussycat Dolls énekesnőjével, Nicole Scherzingerrel.

II. oldal

Maguk a pályák is olykor-olykor visszanyúlnak a klasszikus eredetihez, az első szint például ugyanúgy a gátnál veszi kezdetét, és újra lejátszhatjuk azt a bizonyos jelenetet, amikor kedves ellenfelünk a WC-n veszíti életét, miközben a dolgát végzi. De minden hasonlóság maximum csak egy-egy kacsintásnyi ideig van jelen, a legtöbb pálya és helyszín ugyanis teljesen áttervezett és új, hogy megfeleljen a modern FPS-ekkel szemben támasztott követelményeinknek. Változatosságban pedig nem lesz hiány, hiszen többek között megfordulunk Dubajban, Spanyolországban, Szentpéterváron és Nigériában is.

Mindez a Nintendo Wii-n közepesen jól nézett ki, és mellé elég komoly framerate-problémák is akadtak, így nyilvánvaló volt, hogy Xbox 360-on és PS3-on ez még kis javításokkal sem állná meg a helyét. Ezért a fejlesztők elővették az Infinity Ward által fejlesztett IW-engine-t, ami a Call of Duty-játékokat is mozgatja, megnövelték a felbontást, és az egészet belőtték stabil 60fps-re. Sebesség terén tehát nincs gond, de azt nem mondhatnám, hogy a grafika teljesen rendben van. Még a Modern Warfare 3 sincs a legjobban kinéző shooterek között, a Goldeneye: Reloadeden pedig látszik, hogy eleve egy jóval gyengébb platformra készült. A karaktermodellek még egész emészthetőek, legalábbis azok, amik számítanak: Daniel Craig jól fest, és a fontosabb női modellek is mutatósak (ez fontos szempont egy Bond-játékban!), néhány ellenfél és NPC azonban elég furcsán tud kinézni. A különböző robbanások és egyéb effektek is megütik a mércét, azonban a textúrák többsége elnagyolt, az objektumok szögletesek, és a pályák sivárak, kevés rajtuk a tereptárgy – annak ellenére, hogy nem túlzottan nagyok.

Mint azt tudjuk, „régen” az internet volt a megváltó, amit mindenre lehet használni – még pizzát is lehet vele rendelni –, ma pedig az okostelefon az az eszköz, ami nélkül nem lehet élni, és ami egymagában megoldja a hétköznapi problémáinkat. Nos, az idők folyamán a 007-es ügynök is modernizálódott, és különböző kütyüi helyett egy darab telefont tart magánál, amivel képes arcokat beazonosítani, elektronikus eszközöket kiiktatni, ajtókat kinyitni és dokumentumokat szkennelni. Ezek mind hozzátesznek ahhoz, hogy ne csak egyfajta Call of Duty-klónban érezzük magunkat, hanem tényleg átjöjjön a mindenható ügynök életérzés.

A játékmenetet egyébként viszonylag okosan találták ki a készítők, az ugyanis bizonyos keretek között teret enged a lopakodásnak és a nyílt akciónak is. Az adott helységbe érve megfigyelhetjük az őrök mozgását, amiben mondjuk komolyan segít, hogy az UI-n folyamatosan látjuk őket, még akkor is, ha egy zárt ajtó mögött vannak. Ezután nekiláthatunk csendben kiiktatni őket, amit megtehetünk leghűbb társunk, a hangtompítós pisztoly segítségével, vagy egyszerűen a hátulról elkapós, leterítős módszerrel – utóbbi miatt kényelmes módon mindig akadnak olyan őrök, akik pont háttal állnak nekünk.

III. oldal

Amennyiben sikerül észrevétlennek maradnunk, jelentősen megkönnyítjük a saját dolgunkat, amikor ugyanis felfedeztek minket, nyakunkba szakad az egész mindenség, erősítéssel és még azok rokonságával együtt. Ilyenkor aztán megindul az agresszív véleménycsere, s megtapasztalhatjuk, hogy habár a Call of Duty motorjának köszönhetően az lövöldözés reszponzív és kielégítő, az egyedüli kihívást pusztán az ellenfelek száma jelenti. A mesterséges intelligencia hiánya ugyanis eléggé feltűnő: a rosszarcúak nem igazán keresik a fedezékeket, csak utánunk jönnek, majd ha lőtávolba értek, akkor egyszerűen megállnak ott, ahol épp vannak, vadkacsa-vadászattá leminősítve ezzel az egész akciót. Néha azért találnak fedezéket, de a legtöbbször olyat, hogy nem férnek be mögé rendesen, így megint csak könnyű célponttá válnak. Nagyobb probléma azonban, hogy a játék néha igazságtalannak tűnik, ami valószínűleg a játéktervezők rossz megoldásaiból fakad: vannak olyan helyzetek, amikor hiába próbálnánk lopakodni, mindenképpen észre fognak venni minket, s harcra kényszerülünk, máskor pedig még olyan helyzetekben is észrevétlenek tudunk maradni, amikor már azt gondolnánk, lehetetlen, hogy az a szerencsétlen őr ne hallja meg érkezésünket.

Ettől függetlenül az egyjátékos mód egészen korrekt élményt nyújt a kémfilmekre jellemző, kiszámítható fordulatokkal és látványos átvezetőkkel, egyedül a QTE-részeket hagyhatták volna ki. Ezekkel a jelenetekkel az a probléma, hogy nem is ütősek eléggé, és a cselekmény csak elég későn reagál a gombnyomásunkra, így túlzottan sok élményt sem nyújt. A single playernél egyébként érdemes megemlíteni, hogy nehéz fokozaton kezdve nem csak az ellenfelek válnak nehezebben kiiktathatóvá, mint sok más játékban, hanem alternatív útvonalak és feladatok is elérhetővé válnak, így az egyébként sem felháborítóan rövid (6-8 óra) játékidő bőven megduplázhat egy újbóli végigjátszással.

Aztán persze ott van a Goldeneye kifejezetten kiemelkedő többjátékos része, melynek alapja ezúttal is a klasszikus split-screen, ahol egyszerre négyen is játszhatunk egymás ellen, s persze egy külön pikantériát ad a dolognak, hogy a többiek mindig látják, hogy éppen merre járunk. Az online multiplayer játékosszámát a Wii-s verzió 8 főjéről megemelték 16-ra, aminek köszönhetően sokkal kaotikusabb és pörgősebb meneteket tolhatunk, már ha találunk egyáltalán ennyi embert. Sajnos ugyanis az online rész kissé kihalt, de ugyebár mire is számítanánk egy olyan anyag esetében, ami közel egyszerre jelent meg a Modern Warfare 3-mal és a Battlefield 3-mal.

A pályák között vegyesen képviseltetik magukat klasszikusok felújított változatai és teljesen újak is, a felhozatalban abszolút nem lesz hiány, mint ahogy a különböző módosítókban sem. Visszatér például a Golden Gun, ahol minden lövés azonnali halált okoz, illetve a klasszikus Paintball mód is aktiválható. Az összetűzések során tapasztalati pontokat gyűjtögethetünk, rangokat szerezhetünk és új kütyüket (perkök) unlockolhatunk – a rendszer gyakorlatilag a Call of Duty egy némileg egyszerűsített verziója.

IV. oldal

S még több Call of Duty utánérzést tapasztalhatunk meg, ha nekiesünk az Xbox 360-as és PS3-as verzióban teljesen új MI6 módnak, ami gyakorlatilag a Spec Ops helyi megfelelője. Lényege, hogy különböző kihívásokat kell teljesítenünk az egyjátékos kampány már ismert helyszínein. Ezek között akadhat olyan, ahol csak minél gyorsabban meg kell tisztítanunk a terepet, de olyan is, ahol észrevétlennek kell maradnunk, vagy éppen meg kell védenünk egy konzolt. A Goldeneye 007: Reloaded tehát tartogat tartalmat bőven, s ez még akkor is dicséretre méltó, ha valójában ezen tartalmak egyik része sem túlzottan kiemelkedő. Viszont bőven jó.

S valahol ezzel tudnám jellemezni az egész játékot: bőven jó. Látszik rajta, hogy nem a legnagyobb költségvetésből készült, s hogy nem volt éppen hálás feladat egy ekkora klasszikust átültetni először Wii-re, majd onnan valahogy feltornászni olyan szintre, hogy Xbox 360-on és PS3-on is megüsse a mércét. De megüti, és ez a lényeg. Érződik rajta, hogy olyanok készítették, akik szerették a Rare remekművét, s igyekeztek kihozni a legtöbbet az adott lehetőségből. Persze, a jelenlegi FPS-felhozatal mellett a Goldeneye 007: Reloaded nem a játékosok elsődleges célpontja, de ha szeretted a Nintendo 64-es őst, vagy csak Blood Stone után hiányzik már egy kis James Bond-élmény, akkor bátran adhatsz neki egy esélyt.

Platformok: Xbox 360, PlayStation 3

Tesztelt platform: Xbox 360

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward