Az NVIDIA is tökéletesen tisztában van azzal, hogy az AMD-nél már javában zajlanak az előkészületek és közeleg az új Radeonok rajta, éppen ezért természetesen ők sem ülnek ölbe tett kézzel a babérjaikon. A hatalmas teljesítményre tervezett GM200 GPU nem teljesen ismeretlen a számunkra, hiszen ez az, ami a GTX TITAN X-en már bemutatkozott és nem okozott csalódást. Ugyanez mostanában "GM200-310" megjelöléssel bukkant fel, ami nyilvánvalóan valamilyen módosítást jelez, és nem nehéz megtippelni, hogy SKU szerint ez a GeForce GTX 980 Ti érkezését jelentheti.

Ez a modell jelentősen megbolygathatja az eddig kialakult rendet, árazás tekintetében 600-650 dollárral kell számolni, így pozíciót tekintve biztosan fellép majd a jelenleg 550 dolláros GTX 980 helyére, melynek vélhetően valamelyest csökkenni fog majd az ára. Ha abból indulunk ki, hogy hogyan zajlott le ez a folyamat a GTX 780 Ti-nél, amikor az NVIDIA újrapozícionálta a GTX 780-at és 499 dollárra csökkentette az érte elkért összeget, akkor nagyon valószínű, hogy jelen esetben is hasonló eseménynek lehetünk majd tanúi.

Persze túl sokat nem lehet tudni a GTX 980 Ti-ről, egyelőre annyi biztos, hogy GM200 GPU-n alapul, a CUDA magok száma viszont ismeretlen, de az sem kizárt, hogy ugyanannyi lesz, mint a GTX TITAN X-ben. Az eltérő SKU számozás nem jelent szükségszerűen eltérést a CUDA magok számában, elég, ha csak a GTX 780 Ti és GTX TITAN Black párosra gondolunk, az SKU ott is eltért, de a CUDA magok száma mindkét kártyánál 2880 darab volt.

A források 6 GB GDDR5 memóriát valószínűsítenek 384 bites vezérlővel, kimenetek terén vélhetően nem lesz lényegi változás a "mezei" GTX 980-hoz képest. Ellentétben a GTX TITAN X-szel, az NVIDIA partnerei már a kezdetektől megkapják a jogot arra, hogy egyedi nyomtatott áramkörrel és egyedi hűtéssel ellátott variánsokat dobjanak a piacra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

66 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 6. 15:24
#26

Ez így csak fél igazság...

285 semmivel nem hangosabb mint a 960 ráadásul a hírek szerint olcsóbb , a strix mindkettőnél 0dB vagyis 60 fokig hangtalan, A 980- nak meg ne keress ellenfelet hisz az a legutosó Nvidia lépcsőfok , összeeresztheted majd a 390x el, és a HBM miatt nem vennék rá mérget hogy melyik lesz a hűvösebb... Kiderül.

A Titán X en a 12 Gb az nagyon sok ez tény, de én azt már csak presztizsnek érzem. Nem hinném hogy lesz komoly programarzenál ami kihasználja, hacsak nem iratnak egy direkt olyat demonstrációs célokkal.

Xewie
Xewie
2015. máj. 6. 13:40
#25

Aki mostanság komoly gépben gondolkodik, annak szinte alap, hogy az Intel / Nivida combó a jobb és a prémium kategória. Az Intel kérdés nélkül odaveri az AMD-t processzoroknál, az Nvidia meg összeségében szerintem jobb az AMD-nél, bár ez kicsit preferencia kérdése is. Én nem szeretem ha hangos meg ha sokat fogyaszt / melegszik a kártya ezért nem is gondolkodnék AMD-ben és szerintem ezzel sokan vannak így, akik komolyabb gépet vesznek.

Az AMD procik meg vidkarik az olcsóbb / budget megoldás. Többnyire megfelelnek a célnak de valamit feláldozva például, hogy hangosabb lesz a gép. Ph-n is érdekes, hogy amikor olyan hírdetés vagy, hogy "brutál gamer gép" meg "megeszik full HD-ban mindent csont nélkül" azok többnyire valami low AMD configok és "okosban" vannak megoldva :D.

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 6. 12:32
#24

Pontosan, annak mindig örülni kell ha a másik oldalon kijön egy új kártya hisz akkor a te oldalad is vagy gyorsulni vagy árcsökkenni fog.

A 285 árcsökkenése is tuti ki fog hatni a 960 ak árára.

Összehasonlítani meg azonos árú termékeket kell, az teljesen mindegy milyen korú ,piaci verseny van.

atti2010
atti2010
2015. máj. 6. 12:44

Nem sokat kell már várni, a HP kínálatában már feltűnt az R9-380 és hogy a GTX980 mellett az mindenképpen jó jel.

TheRealTsL
TheRealTsL
2015. máj. 6. 11:13
#23

Mindkettő a saját gyártójának aktuális legmagasabb egymagos kártyája. Az, hogy az egyik háromszor annyiba kerül, mint a másik, az csak a piacot minősíti. Semmit sem lehet eladni drágábban, mint amennyit hajlandóak kiadni érte a vevők.

Az ár/érték arány nem keverendő a teljesítménnyel. Nyilvánvaló, hogy melyikben melyik a jobb jelenleg.

Én személy szerint akkor sem fogok eret vágni magamon, ha a 390x teljesítménybajnok is lesz, sőt. Jót tenne a pénztárcámnak is.

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 6. 10:33
#22

Abban a tesztben nekem az volt a legvicesebb amikor egyszer a két 290x es rendszer a sima 290x alatt teljesített :) Szvsz nem szabad őket összezárni.

Meg kell azért még említeni hogy 290 x ből is van 8 gigás tehát a 6 Gigás kártya ma már nem számít extrém soknak.

Ami meg a Microsoftot illeti nagyon felhígította a TIER 1 -et, csakhogy fusson minden direct X en. a WIN 10 elterjesztése miatt...Aztán majd akkor lesz nagy döbb amikor elindulnak Tier 1 alatt a CPU-s hardver emulációk és megfekszenek a gépek amik elvileg futnak az adott játékkal.

Most aztán minden új dobozt felplecsnizhetik nagy betükkel hogy Direct X 12.

rini
rini
2015. máj. 6. 9:05
#21

Megjegyzem, sokan tévedtek azzal kapcsolatban, hogy az NV nyomására változik folyamatosan a TIER verziók. Ebbe jelenleg a Microsoftnak van legnagyobb beleszólása. Miért is? Mert a piachoz de első sorban az ONE- hoz kell igazítani a TIER-eket. Az ok pedig a konzolos játékok könnyű portolási lehetősége pc-re.

Továbbá felhívnám a figyelmet néhány fórumozó részére, hogy óriási tévedés, hogy az NV szponzorálná nagyobb részben a pc-s játékok többségét. Ez úgy 4-5 évvel ezelőttig igaz volt de azóta bizony az AMD teszi ezt az NV helyett. Kiemelem, hogy a nagy AAA címekben leggyakrabban már AMD támogatás dübörög. Szóval ez óriási fail aki így tudja. A dolog abban változott meg, hogy az NV más kategóriában induló játékokat támogat elsősorban ma már. Viszont azokat a játékokat amelyeket utóbbi időben a tesztekben látsz (mind AAA kategória) szinte kivétel nélkül AMD támogatásúak néhány régi kivételével. Szóval óriási fail ha valaki így gondolja. Az NV inkább a középszerű játékokra koncentrál manapság mert éppen ebben van a nagy pénz. Márpedig az NV mindig a pénz után megy.

BReal
BReal
2015. máj. 5. 22:59
#20

Ja értem, tehát az a problémád, hogy az AMD-nek nincs egy 400e Ft körüli versenyzője, ami le tudná nyomni a Titan X-et. Arról persze nem teszel említést, hogy van olyan játék ebben a tesztben (Batman), amiben a 980-at is körökkel előzi a 290x, vagy a CoH2, amiben csak szimplán megveri a 980-at, ott a 970-et alázza. Igazából téged is elég nehéz komolyan venni ezek után. CPU-król nem kell linkelgetni, mivel i5-öm van. Tudod, én egyesekkel ellentétben képes vagyok objektíven véleményezni bármelyik oldalt, mert pl. a 970 teljesítményére se mondhat egy rossz szót se az ember, konkrétan odabaszós (FHD-ig legalábbis), ellenben az, ahogy átbasszák az embert - és ahogy erre páran tesznek magasról pl. ezen a fórumon -, vagy hogy itt az AMD GPU-it leszarozzák, mondván hogy sehol sincsenek sebességben (muhahaha) vagy hogy úgy fűt, mint az istennyila (közben meg megfeledkeznek róla, hogy 2 szériával visszamenőleg az Nvidia kártyái fűtötték be a szobát). Tök mindegy, hogy akkor az AMD-k is fűtöttek, az Nvidiak is fűtöttek, és kész. Ennyi.

Szóval próbálj meg vérpéter és liba barátunknál magasabb szintre emelkedni.

atti2010
atti2010
2015. máj. 7. 6:57

De a szabadalom a Hynix tulajdona ha jól tudom, az AMD csak segített kifejleszteni cserebe teljes betekintése van a gyártásba és a tervezésbe, ha jól fognak teljesíteni az AMD VGA -k DX12 akkor nem fog elhúzni az Nvidia márpedig úgy néz ki hogy 4K és DX12 verhetetlenek.

Terror
Terror
2015. máj. 5. 22:46
#19

Itt van lemaradva, ni. Processzorról is linkeljek? Neked minden egyes cikk alatt el kell magyarázni, mert nem érted. :) Amikor a GForce halomra zabálta a wattokat, akkor éppen a Radeonok is halomra zabálták a wattokat, szóval ebben a tekintetben nem történt előrelépés. A GTX480 ugyanannyi TDP-ből zabált, mint most egy HD7950. De amúgy tetszik, ahogy hisztizel.

BReal
BReal
2015. máj. 5. 22:35
#18

AMD-s fanboynak nevezed azokat, akik nem zöldben gondolkodnak, de azért van képed leírni azt, hogy "a teljesítmény hiányáért és a brutális fogyasztásért". Kérlek magyarázd már el, hol van lemaradva teljesítményben? És kérlek magyarázd már meg, hogy hol bújkáltál, amikor az előző generációknál a Geforce halomra zabálta a Wattokat? Okostóni.

Terror
Terror
2015. máj. 5. 22:00
#17

Ennek az AMD-s fanboy életnek is meglehet a maga varázsa. Mindig van valami, amivel nyugtathatod magad, hogy a teljesítmény hiányáért és a brutális fogyasztásért kárpótol valami hűdenagy extra. Mint magas órajel. Vagy hat-nyolc processzormag. Vagy DX10.1. Vagy ez a Tier 3 varázslat, ami még évekig nem lesz jó semmire, mert a jelen kártyák úgysem bírják el. Vagy OpenCL meg HSA, ami majd húsz év múlva, amikor már szemétre dobtad, mennyivel gyorsabb lesz az A10-esed egy Intel processzornál.

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 5. 21:39
#16

Igen azt jól látjátok hogy a piac írja a szabályokat, amíg a nagy neveknél ott az NVIDIA supported logo addig fogyós lesz, de amint kijön egy nagy név mondjuk a GTA már kijött Witcher nvidiás, akkor mondjuk az ELDER Scroll vagy a Fallout 4 és azt mondja TIER3 as azonnal sóvárogni fog a nép az olyan kártyákért. Magyarán az Nvidiának áll most a zászló de ő is egy év múlva ki fog hozni teljes TIER 3 kártyákat tuti.

Márpedig aki most az AMD 300 as szériáját veszi az már jó ideig nem fog kártyát venni.

Ez egy őrült gyors sportkocsi MAX másfél évre !

csabi02
csabi02
2015. máj. 5. 20:57
#15

na még ez a vga az ami fel tudja kavarni majd az állóvizet...

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 5. 16:47
#13

Wow meg lettem szólítva név szerint, na ezt már szeretem :)))

Gondolom erre a táblázatra gondoltál:

Leíróhalmaz mérete

TIER_2 :1 048 576

TIER_3 :több mint 1 048 576

Leírótáblák száma

TIER_2 :5

TIER_3 nincs limitálva

UAV-k maximális száma az összes shader lépcsőn

TIER_2: 64

TIER_3: teljes leíróhalmaz

CBV-k maximális száma shader lépcsőnként

TIER_2:14

TIER_3: teljes leíróhalmaz

Igen ezek csak számok valóban, mi nagyon buták számok alapján döntünk teljes Tier 3 direct x kompatibilitás mellett. ;)

Sejtettem én hogy csípni fogja a Titán tulajok szemét hogy egy kocsi árát belepumpálja egy szem videókártyába és mégsem teljesen direct x kompatibilisek :))))

Nem véletlenül hogy Nvidia bizonygatja a szuper effektelt songoku szamuráj játékkal hogy itt is van azért effekt, AMD minek mutogatná ?

Hiszen FULL kompatibilis :))))

Cooley
Cooley
2015. máj. 6. 0:54

Akkor még szövegértésed sincs. Nem a támogatások mibenléte a kérdés, hanem hogy az AMD Tier 3-as, az nV 2, de ez a különbség mégis miben nyilvánul meg? Tudod te, hogy mibel limitál az, hogy csak 1048576 lehet a leíróhalmaz mérete, hogy 5 leírótábla lehet, hogy max 64 UAV áll rendelkezésre, és 14 CVB lehet shaderlépcsőnként? Vagy neked elég annyi, hogy a Tier 3 nagyobb, aztán kész? De ha még ismernéd is a jelentésüket, te már most tudod, hogy milyen játékok fognak készülni a közeljövőben?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 5. 8:54
#12

Persze túl sokat nem lehet tudni a GTX 980 Ti-ről, egyelőre annyi biztos, hogy GM200 GPU-n alapul, a CUDA magok száma viszont ismeretlen...( magyarország jobban teljesít )

:D nah , kb ez a helyzet -de csak max papíron ...

Whysper
Whysper
2015. máj. 5. 7:32
#11

Kiváncsi leszek a Ti-re mert 3dmarkos directx12 tesztbe ugyan azzal az i7-es platformmal 290x többet csinált egy titan-x.....nagyon várom mit fog tudni a Ti mert az dönti el nálunk a vásárlásokat! ..

Amúgy a 970 Ti is több memóriával fog jönni? Jó lenne tudni mert 970Ti vagy 380x közül szeretnék dönteni és nem tudni róluk semmit még.

0rigami
0rigami
2015. máj. 5. 0:20
#10

Milyen érdekes, h nV hírnél nincs AMD trollkodás...

Nemiséééértem. ;/

BReal
BReal
2015. máj. 4. 23:56
#9

Már nem tudtam szerkeszteni, szóval: Nem tudom honnan veszed ezt az Nvidia lényegesen jobban teljesít. Én a szimpla jobbant is kétségbe vonom, másrészt melyik kártyáról beszélsz, ami jobban teljesít? A 980, ami több, mint 1,5-szer drágább a legerősebb egy VGA-s AMD-s megoldásnál? Netalán a közel 400e-be kerülő Titan X-re?

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. máj. 5. 12:46

Árban értettem az 1,3-at. Amikor legutóbb néztem 117-155 ezer volt a különbség, ez pedig 32,5%. Most viszont egy hete tényleg drágult egy nagyot a legolcsóbb GTX980, így valóban megnőtt 40%-ra a különbség.

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 4. 23:00
#8

Nem csak a CUDA magok száma a fontos meg a memória, másban is lekorlátolhatjták a kevesebb összegért.

200 dollárt biztos nem fognak csökkenteni csak a 2 Giga elvonásáért.

Amúgy meg a Titan x is is csak Direct X 12 TIER 2 ;)

Cooley
Cooley
2015. máj. 5. 10:13

Ha nem haragszol meg, elsősorban csak a te hsz-odra reagálnék, mert nettó hülyeség, de a többi fanboyon is jót mosolyogtam. :) Szánalmas komolyan.

Egyfelől 350$ és 6GB a difi, és nyilván azóta javítottak a kihozatali arányon. Valamint a Titan X csak egy presztízs kártya, aki nem bírt magával, már úgyis megvette, úgyhogy tök nyugodtan jöhet a barátibb árazású modell a Ti személyében.

Ami pedig a DX12 Tierjeit illeti, van egyáltalán bármi fogalmad arról, hogy miben korlátoz a 2 a 3-hoz képest, vagy csak láttad a ph-n a táblázatot, a Tier 3-nál nagyobb számok voltak, úgyhogy az nv szar? :D

Whysper: Lennél olyan kedves elárulni, hogy egy api overhead tesztnek mégis mi köze a kártya teljesítményéhez? Vagy te is csak számokat látsz, a nagyon jobb, aztán viszlát?

Gratulálok az összes ilyennek! Ti vagytok a tipikus fogyasztók, akik miatt a 8k-t még telefonban is el lehet majd adni, mert nagyobb szám... xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 4. 22:54
#7

Többnyire NVidia párti vagyok, már csak azért is mert mégiscsak a 3Dfx utódja valamilyen szinten, de nekem mindig az volt a tapasztalatom ismeretségi körben hogy a kicsivel olcsóbb AMD/ATi kártyák valamivel erősebbek voltak azonos kategóriában. Néhány játéknál az húzhatja le a teljesítményt hogy bekapcsolva felejtenek egykét Nvidia exkluzív funkciót is.

tibaimp
tibaimp
2015. máj. 4. 22:32
#6

Ha valóban "csak" a ram mennyisége lesz a különbség, akkor simán hozza a Titán X szintjét, legalábbis egy monitoros felállásban.

Stormrage
Stormrage
2015. máj. 4. 20:55
#5

az az erdekes, hogy amd kartyai mindig nagyobb memoria szavszellel, nagyobb szamitasi teljesitmennyel, tobb streamprocesszorral, szoval mindenben erosebben jonnek ki, megis jatekok alatt nvidia lenyegesen jobban teljesit, noha papiron az amd-nek kene (mondom en ezt a 780ti-ommal), aztan mondjuk nem jatek alatt, hanem opencl alatt szepen le is szegecseli az nv-t a fenebe, de akkor jatekok alatt hol marad? ennyire gyenge a driver? vagy mi, szedjek mar ossze magukat, mert jatek alatt nv-nek nincs ellenfele

gery84
gery84
2015. máj. 5. 5:09

Az nvidia több játékot támogat, és nem úgy mint az AMD hanem faramuci módon belenyúl keményen hogy konkurencia kártyákon még rosszabban fusson. De ez mér meg szokott tény.

AMD ha támogat valami, akkor se védi le a funkciót hanem nyitott az nv kártyákon is. pl. TressFX.

De a lényeg hogy a játékmotorkart jobban támogatja az nv, és ha azok kedveznek neki, akkor nyert helyzetbe van mivel sok játékfejlesztő csak motort vesz és úgy csinál játékot.

Az se szabad elfelejteni hogy PC játékok többségét Nv-re szabják mivel az emberek többségének olyan kártyája van.

Kajafun
Kajafun
2015. máj. 4. 20:04
#4

Én jelenleg sokkal inkább az AMD újítására vagyok kíváncsi!

Itt mostcsak +power, +ramocska talán, azt sacc/kb erősebb lesz mint a sima 980.

Szóval nem olyan izgi, de azért várom mit fog tudni ez a 980 Ti! :)

Tibike1993
Tibike1993
2015. máj. 4. 19:29
#3

Én csak örülnék egy csökkentésnek :D Most akarok venni új gépet (nyáron), kíváncsi leszek, h a radeonok mennyire fognak bekavarni árban és teljesítményben is.

ThompsoN
ThompsoN
2015. máj. 4. 19:20
#2

"Ugyanez a szilikon mostanában "GM200-310" megjelöléssel bukkant fel"

Gondolom a silicon szóból lett fordítva, ami szilícium (szilikon=silicone). Így pedig kicsit furán hat a mondat.

/ 2
Vissza az oldal tetejére