A Microsoft februárban kezdte el nyíltan tesztelni az iOS-t futtató készülékekkel használható Phone Link rendszert, és a jelek szerint minden gördülékenyen ment. Már arról szólnak a hírek, hogy indul a nemzetközi terjeszkedése, és bárki gond nélkül használhatja majd ezt az újdonságot több tucat nyelven és majdnem 100 országban.
A továbbfejlesztett Phone Link, vagy Telefon-kapcsolat direkt elérési lehetőséget nyújt az iPhone felhasználóknak a Windows 11 rendszerű személyi számítógépeken keresztül. Eddig ez a lehetőség csak az Androidnál volt biztosított, és bár a Microsoft most sok energiát fektet abba, hogy a Windows és az Android kapcsolatát erősítse, nem akar elzárkózni azoktól sem, akik az Apple mobilját választják.
A továbbiakban kényelmesen lehet majd a PC-kről elérni az üzeneteket, és válaszokat is küldhetnek a felhasználók a Telefon-kapcsolat révén. Hívásokat is lehet majd fogadni a számítógépen keresztül, ha annak van mikrofonja és hangszórója is, emellett pedig akár hívások indítására is lehetőséget nyújt majd a rendszer. A legtöbb értesítést is azonnal láthatja a felhasználó a Windows 11-et futtató notebookján, nem kell minden értesítési hangnál a mobil után nyúlni, hogy éppen mi történt.
A redmondiak bejelentése alapján az iPhone-t is támogató Telefon-kapcsolat szolgáltatást 39 nyelven lehet majd használatba venni, és kontinenseken átívelve, világszerte összesen 85 országban lesz elérhető a szolgáltatás. Már célegyenesben van a fejlesztés és nagyon úgy fest, hogy május közepétől fogja ezt mindenki elérni.
Korábban elmondta a Microsoft, hogy azért az iOS esetében ezt a funkciót nem volt annyira egyszerű megvalósítani, mint az Androidnál, de nagyon sok energiát fordítottak arra, hogy a felhasználók kedvében járjanak. A Telefon-kapcsolat üzenetküldés például Bluetooth összeköttetés mellett fog menni, de nem simán az iMessage alkalmazást használva, hanem köztes lépéseket beiktatva. Vannak is olyan dolgok, amiket nem tudott megoldani a Microsoft, például a szokatlan eljárások miatt nincsenek üzenet előzmények, nem lehet azt látni, hogy a csatlakoztatás előtt mit beszélt az ismerősével az ember.
Nincs itt olyan funkció sem, hogy alkalmazásokat lehetne futtatni, amire a Windows és az Android viszonyában már van módja a felhasználóknak. Az iOS-szel egyelőre csak nagyon felületes kapcsolatot tud létesíteni a Windows 11, de már ez is több, mint amit eddig a Microsoft magától nyújtani tudott. A cég elmondta, hogy folyamatosan keresi annak a módját, hogy újabb funkciókat is be tudjon vetni, és bíznak abban, hogy bővíteni tudják majd a repertoárt.
A galéria kényelmes és gyors elérésén például dolgozik a cég, de itt egyelőre olyan megoldás van, hogy az iCloud Fotók szolgáltatás lett integrálva a Windows 11 fényképes alkalmazásába. A jövőben talán a Telefon-kapcsolat révén is megy majd ez, de a mostani indulásnál még nem kell erre számítani.
A felhasználóknak annyit kell tennie, hogy a Microsoft Store-ból telepítik a Telefon-kapcsolat programot, és az iPhone-nal, amit szeretnének összeszinkronizálni a személyi számítógéppel, beszkennelik azt a QR kódot, amit a telepítést követően mutat a program. Ezt elég egyszer megcsinálni, utána az összeköttetés már maradni fog, és maguktól kapcsolódnak az eszközök, ha arra lehetőségük adódik. Így a kényelem mindenképpen biztosított, a funkcionalitás pedig idővel majdcsak fejlődik.