A Spotify a konkurenciát követve úgy döntött, hogy megemeli a havidíjakat a világ több pontján is. Számos országot érint a döntés, de szerencsére Magyarország még nem érintett. A még szót azonban nem véletlenül használjuk, szinte biztos, hogy hazánk sem kerülheti el ezt, csak idő kérdése, hogy a zenestreaming szolgáltató változtasson az árakon.
Az elmúlt hónapokban sajnos egyre több szolgáltatás kapcsán kellett olyan hírről beszámolni, hogy emeli az árakat, és a zenestreaming ágazatban igazából a Spotify nagyon sokáig húzta. Tehát emiatt nem igazán érdemes támadni a platformot, már az is meglepő, hogy ennyire hosszú ideig nem emelt árakat. Tudniillik az Egyesült Államokban például most először emelt árat a cég.
A Spotify Premium a 2011-es indulása óta 10 dollárba került az USA-ban, ez most 11 dollárra módosul.
A mostani áremelésből mi ugyan kimaradtunk, de az Egyesült Államokon túl 52 további országot érint a döntés. Kisebb-nagyobb mértékben, de a támogatási terület jelentős részén fentebb tolta a havidíjakat a szolgáltatás. A legtöbb helyen egyébként nem történt jelentős módosítást, kicsi mértékben növelte meg az árait a vállalat. Európában is nagyon sok ország kapja ezentúl drágábban a szolgáltatást, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria és Horvátország is érintett körülöttünk.
A legolcsóbban továbbra is a tanulók hallgathatják a szolgáltatást, de nekik is többet kell fizetnie a továbbiakban, a diákoknak szánt díjcsomag ára 6 dollár lesz az USA-ban, az eurózóna tehetősebb részein 6 euróba fog kerülni a Premium Student. A 11 dolláros normál Premiumot követi ár szerint a sorban a Premium Duo, tehát a páros előfizetési lehetőség, ami innentől 15 dollárba fog kerülni. A legdrágább pedig a Premium Family maradt, ami ettől kezdve 17 dolláros áron lesz elérhető.
Részletesebben az árakkal a különböző régiókat érintően nem érdemes foglalkozni, mégpedig azért, mert a megkülönböztetett árazás továbbra is marad. Ennek köszönhetően a horvátok nem annyit fizetnek majd az emelést követően sem, mint a franciák. Horvátországban eddig 6 euró volt a szolgáltatás, most ez 6,5 euróra emelkedett, míg Franciaországban már 11 eurót kell fizetni a platformért. Nálunk egyébként még olcsóbb, csak 5 euró volt, és egyelőre ugyebár maradt is ennyi.
Magyarországon jelenleg a normál 5 eurós Premium mellett 6,5 eurós összegért cserébe elérhető a Premium Duo két fiókra, illetve adott a Family opció, amit már hatan is használhatnak egy háztartásban, 8 eurós havidíj megfizetése mellett. Ezeken felül pedig van diákoknak is előfizetés, ami a horvátoknál például nem biztosított. A magyar tanulók 2,5 euróért élvezhetik a streaming platform kínálatát reklámoktól mentesen, akár offline is.
A zenestreaming szegmensben az Apple volt, aki az áremelések sorát elindította. A Music szolgáltatásnál már tavaly októberben megtörtént az előfizetési díjak feltornászása, amire elsőként az Amazon reagált egy hasonló lépéssel még januárban. Ebben a hónapban pedig robbant a „bomba”, és hirtelen mindenki emelni kezdett, aki eddig nem tette. Elsőként július elején a Tidal lépett, majd jött a YouTube Music, és most itt a Spotify áremelése is.
Daniel Ek már áprilisban, a pénzügyi beszámoló mellett elhintette, hogy jöhet az áremelés. Szóval voltak bőven előzményei ennek a lépésnek, igazából nem okozhatott különösebben nagy meglepetést azok számára a döntés, akik követik a híreket. Arra is sokan várnak, hogy a cég bejelentsen egy új előfizetési csomagot, amiben már benne lesz a lossless zenehallgatási lehetőség is, de erre most sem került sor, még mindig várat magára a Spotify HiFi.